0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Fórizs László, Karsai Gábor
Megjelenés: 2003
Oldalszám: 431 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-2797-26-7
Témakör: Filozófia

Ára: 5200 Ft (Elfogyott)

Folyamat és valóság

A tiszta érzés és a tiszta ráció kritikája

Új Könyvpiac – 2001. október
A múlt század egyik konzervatív angol filozófusa, Alfred North Whitehead a valóság folyamat jellegét hangsúlyozta, s ebben teljesen egyetértett Oakeshottal, aki a racionalista beállítódást elsősorban azért támadta, mert az – úgymond – csak akkor tud változásról, ha az tudatos emberi terv eredménye, holott a valóság állandó változásban van, akkor is, ha erre nem irányul kifejezett, racionális emberi szándék. Ebben a felismerésben Whiteheadet igencsak megerősítette a relativitás elmélete és a kvantum-mechanika, Folyamat és valóság című főművét voltaképpen úgy is felfoghatjuk, mint nagyszabású kísérletet arra, hogy a legfrissebb természettudományos eredményeket egy modern kozmológiába foglalja össze, azaz megismételje azt, amivel legutoljára Newton próbálkozott három évszázaddal korábban. Nem csillagászati fejtegetések ezek persze, hanem metafizikaiak, de a metafizikai érveléshez Whitehead sokszor használ a fizikából, matematikából, csillagászatból, kvantum-mechanikából származó példákat.
Erősen hatott rá a keleti filozófia is, elsősorban a buddhizmus, az európai filozófusok között pedig Locke-ot, Hume-ot, Descartesot és Kantot igyekezett beépíteni saját elméletébe, amelyet a szerveződés filozófiájának nevez. Kiindulópontja a kozmosz szellemi egysége. Könyvében azt igyekszik nyomon követni, részben újonnan alkotott fogalmak segítségével, hogy az ember miként érzi, éli, tapasztalja meg ezt a szellemi egységet, illetve miként vesz részt benne, miként teremti maga is. Aprólékos kritikai elemzésnek veti alá Locke és Hume ércékelés-elméletét, majd ezután a kanti megoldások visszájára fordításával igyekszik megadni a tiszta ész kritikája helyett „a tiszta érzés kritikáját". Fejtegetései ott a legizgalmasabbak, ahol az „intellektuális szemlélet" lehetőségét taglalja. Ez persze kanti fogalom, s tudjuk, hogy Kant erre csak Istent tartotta képesnek. Whitehead azonban mintha az embert is képesnek tartaná valami hasonlóra, neki tehát arra is van válasza, hogy honnan származik az a 'titok', amelyet a harangöntő, ha egyáltalán, csakis közvetve, közvetítéseken keresztül tudott átadni fiának, anélkül, hogy a fiúnak erről tudomása lett volna.
A válasz tartalmában semmi új nincs. A válasz tartalma: Isten. Whitehead ezt a tartalmat magától értetődőnek tekinti, nem kínál istenbizonyítékokat, számára a dolog napnál világosabb, bizonyítást nem igényel. De a válasz módja újszerű, és aki szereti a metafizikai megközelítésmódot, rendkívül sok elgondolkoztató megállapítást fog találni könyvében. Néhány példa: „A transzcendencia nem Isten kizárólagos sajátossága. Minden aktuális létező – újdonságánál fogva – meghaladja az univerzumát, Istent is beleértve.” (118. o.) Whiteheadnél Isten relációs fogalom, a Világgal van párban: „Isten és a Világ egymással szemben állnak, ami azt a végső metafizikai igazságot fejezi ki, hogy a törekvési vízió és a fizikai tapasztalás egyenlő jogot formál arra, hogy elsődleges legyen a teremtésben. Két aktualitást azonban semmilyen körülmények között sem szakíthatunk szét: mindegyik minden mindenben. Ily módon minden egyes időbeli történés magában foglalja Istent, mint ahogy Isten is magában foglal minden egyes időbeli történést. Isten természetében az állandóság primordiális, a változás pedig a Világból származik; a Világ természetében a változás primordiális, az állandóság pedig Istenből származik.” (391. o.)
Whitehead számára Isten fogalma afféle jolly jokerként biztosítja az elmélet rendszerszerűségét, a kozmológia értelmét, a metafizika pátoszát. Hiszen „az érvelés bármiféle kényszerítő ereje teljes egészében azon múlik, hogy miként tudjuk megmagyarázni tudatos tapasztalásunk bizonyos tekintetben kivételes elemeit – azokat az elemeket, amelyeket nagyjából mint vallási és morális intuíciókat gyűjthetünk egybe.” (386. o.) Természetesen, amióta világ a világ és filozófia a filozófia, ez az igazi nagy kérdés, vagyis az intellektuális szemlélet lehetősége vagy lehetetlensége. Whitehead szerint ezt a lehetőséget Isten biztosítja számunkra, aki „nem teremti a világot, hanem megmenti azt; helyesebben ő a világ költője, aki gyengéd szeretetének türelmével vezeti azt, igazságának, szépségének és jóságának víziója által.” (389. o.) Isten az „újdonság szerve” (88. o.), amelynek segítségével megérthető, hogy miként lehetséges egyáltalán valami újnak a keletkezése. „'Isten' fogalma az a mód, amelyen megértjük azt a hihetetlen tényt, hogy az, ami nem lehet, mégis van.” (393. o.)
Végső értékelésben, a szerző saját bevallása szerint, a rendszer hegeliánus, a hegeli fogalom önkiteljesítésének sajátos megfogalmazású elmélete: „A Kozmológia témája, amely minden vallás alapja, az örökké tartó egységbe lépő Világ dinamikus erőfeszítésének, és Isten víziója statikus magasztosságának története, amint megvalósítja beteljesülése célját azáltal, hogy magába olvasztja a Világ erőfeszítéseinek sokaságát.” (392. o.)
Whitehead a huszadik század utolsó rendszeralkotóihoz tartozott, vele nagyjából egyidőben Heidegger fogott hasonló nagyszabású vállalkozásba, amikor elkezdte írni a Lét és időt. De Heidegger nem akart/tudott rendszert alkotni, s így a nagy mű befejezetlen maradt. S noha a két filozófus megközelítésmódja sokban különbözik, Whitehead némely megfogalmazása mégis olykor Heideggert idézi: „A szerveződés filozófiája elsősorban éppen arra a feladatra vállalkozik, hogy tisztázza a ’másik létezőben való benne-lét’ eszméjét.” (70. o.) Heidegger a jelenvaló-lét fogalmának bevezetésével szintén arra tett kísérletet, hogy tisztázza a világba belevetett ember a transzcendencia kapcsolatát. Megoldásai korántsem annyira lezártak egyértelműek, mint angol kollégájáé, ezért talán termékenyebb továbbgondolásra nyújtanak módot. Ám aki a bizonyosságot keresi, mégpedig modern formában, kivételes erudícióval, műveltséggel és érvelő erővel előadva, az nem fog Whiteheadben csalatkozni.
Orosz István

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK