Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2008
Oldalszám: 128 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-91-3
Témakör: Ökológia

Elfogyott

Helyünk a bioszférában

MENE TEKEL, UFARSZIN

Természet Világa – 2002. február

Gondolatok egy igen figyelemreméltó könyv örvén.

Vida Gábor legújabb könyve, a „Helyünk a bioszférában” (Typotex, Budapest 2001.) szerintem az év egyik, ha nem az egyetlen, felmérhetetlen fontosságú magyar műve. A fogyasztói társadalom, a reklámok és szupermarketek agysorvasztó, kábítószer-hatású – az emberi szellemet sátáni aljassággal nyüvő-gátlástalan hülyesége (netán előre megfontolt bűnös szándékai) ellen kikiáltott mene tekel ez a könyv. Szerintem mindenkinek, aki értelmiséginek meri nevezni magát, elmélyült figyelemmel (ha napjainkban még létezik ilyen) nemcsak el kell olvasnia, hanem „meg kell tanulnia” a benne leírtakat. Nem egyszerűen ismeretterjesztésről van szó – bár a könyv e tekintetben is kitűnő –, hanem életbevágóan fontos, mindannyiunkat közvetlenül érintő szemléletváltásra késztető tudósi felelősségérzettel megfogalmazott figyelmeztetésről. Vida nyilvánvalóan nem békaperspektívából nézi a világot – bár mindjárt az elején hivatkozik Orwell híres Állatfarm könyvére. Allen Hammonddal egyetértésben figyelmeztet, hogy „rombolási képességünk óriási és hasonlóan nagy az emberi katasztrófák lehetséges mérete is.” Világosan látja, hogy az ember nem a linnéi optimizmussal homo sapiensnek nevezett „harmadik csimpánz” (Diamond J.), hanem a Sinkovics által leírt (Scienta Kiadó, 2001.) „Cerebrosaurus psedointellectualis ferox".
Mert a homo (sajnos?) valóban lenyűgözően intelligens „csimpánz”! Mi lehet a baj? Úgy tűnik, az, hogy „agyára ment az agya”, és ezért megfeledkezik arról, hogy nemcsak nem ura a természetnek, hanem mindössze egyik legfiatalabb produktuma egy sok milliárd éves, „ember nélküli” evolúciónak, amely hatalmas, harmonikusan működő önfenntartó rendszert hozott létre, s amelybe nem lehet büntetlenül belepiszkálni. De mi, ahelyett, hogy illő tisztelettel és alázattal megkísérelnénk legalább szűkebb környezetünk, a Föld és a rajta ma élő biómok megismerését, felszínes tudással és taszítóan nagyképű magabiztossággal „igába akarjuk hajtani" a természetet. Azt, aminek mibenlétéről és lenyűgöző potenciáljairól – nem jelentéktelen ismereteink ellenére is – csak alig tudunk valamit.
Ismerjük a humán genomot alkotó betűsort, de alig sejtjük e betűsor értelmét! Az már világos, hogy e betűsor az emberben és „csimpánztársaiban” 97-98 százalékban azonos, és a rongyos 2-3 százalék eltérés alapján merjük magunkat a „teremtés koronájának” nevezni? Vajon mennyivel vagyunk okosabbak az élesztőgombánál, amely a mustba kerülve a „teremtés koronájának” érzi magát, ész nélkül szaporodik, zabálja fel a környezet adta „ingyen kaját", a cukrot, és termeli a számára környezetszennyező alkoholt, és végül belefullad saját ganéjába? Ébresztő! Álljunk meg ész nélküli rohanásunkban (amit nagyképűen fejlődésnek nevezünk), és nézzük meg, mit csinálunk. Hol van a bioszférában a minket joggal megillető hely? Tegyünk egy utolsó kísérletet arra, hogy méltóak lehessünk a homo sapiens névre! Ha ezt nem tesszük, csak abban bízhatunk, hogy a természet, a bioszféra éppoly jól meglesz önmagában, ember nélkül a következő pár milliárd évben, amilyen jól megvolt nélkülünk az elmúlt sok milliárd évben. Sőt – ha szerencsénk lesz önmagunkat idejében kipusztítani –, biztosak lehetünk abban, egy az utánunk fennmaradó élet újra benépesíti a csúcsparazitától megmenekült Földet. Csak remélhetjük, hogy a Cerebrosaurus pseudointellectualis ferox nem lesz képes megfertőzni a Naprendszert többi, ma még szűzi bolygóját.
Bízzunk abban, hogy még nem késő, és fékezzük meg gátlástalanul önző butaságunkat kizsákmányoló, természetromboló „fogyasztói” mentalitásunkat, rövidlátó butaságunkat, amellyel üvöltő diszkóricsaj mellett, AIDS-szel és droggal mocskolva járjuk haláltáncunkat! Ne az önpusztítás démona, hanem az igazi tudás bölcsessége vezessen minket. Nem magamért kérem ezt, hiszem én már „kifelé megyek”, hanem értetek, nagyszerű, tiszta szemű fiatalokért, akik a jövőtökért feleltek magatoknak és utódaitoknak. Tanuljátok meg Vida Gábor minden szavát és kövessétek. Kölcsönkapott Földünk ma még relatíve érintett részei gyönyörűségesek, ott még a bioszféra képes valamennyire kompenzálni a korlátos mennyiségben rendelkezésre álló légkörünk, vizünk és talajunk (anyaföldünk) mocskolását a mohó, „hajítsd el” társadalma által. Aldous Huxley már sok évtizeddel ezelőtt leírta az agyontechnicizált Szép új világ riasztó vízióját, és nem marad el tőle a magyar Szatmári Sándor 1957-ben megjelent Kazohiniája sem.
Figyeljünk aggódó Kasszandráink szavára, mielőtt már csak Mariusként zokoghatunk Karthágónk romjain!
Koch Sándor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK