Karriercélok és a valóság találkozása egy kötetben

Úgy tűnik, a szlogeneket is lehet aktuálisan értelmezni. Széchenyi híres mondását például a kiművelt emberfők sokaságáról, amelyeken a jövőnk nyugodna, a nyolcvanas években még többnyire úgy értelmezték, hogy aki nem megy egyetemre, az menthetetlenül lemarad majd a munkaerőpiacon („hülye marad” – fogalmaztak egészen pontosan a tanáraink).

Ki gondolta volna akkor, hogy a szakmunka iránti igény éppen annak a szocializmusnak a letűntével erősödik majd, amely – legalábbis látszólag – ennek erősítését szorgalmazta. A kilencvenes évek elejére már kiderült, az egész csak puffogás volt, a szakképzés minősége messze elmaradt attól a színvonaltól, amelyet a Magyarországra települő nemzetközi nagyvállalatok elvárnának. Pedig akkor már érezhető volt – és az EU-csatlakozással ez erősödött –, hogy magasan képzett szakmunkásra szükség van, ráadásul nemcsak itthon, az uniói is szívesen látná őket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a nyugati boldogulás eszköze a kiváló szaktudás és a nyelvismeret lehet.

Mi lett az egyetemekkel? A hazai felsőoktatás sokáig vergődött, heves viták folytak a szerkezet esetleges átalakításáról, az ehhez kapcsolódó finanszírozás forrásairól, bemeneti és kimeneti szabályozásról, a magánegyetemek szerepéről és még sok egyébről. 2006 komoly fordulatnak számít: ekkor vezették be Magyarországon is az egész Európában (és a tengerentúlon) megszokott bolognai rendszerű oktatást. Ezzel együtt változott a PhD-képzés is. Újabb fontos évnek mondható 2009, hiszen ekkor kerültek ki az intézmények falai közül egyrészt a bolognai rendszerben alapnak számító BA-képzésben résztvevők, valamint az első olyan hallgatók, akik már az új PhD-képzésben részesültek.

A szürke valóság

Az volt tehát a kérdés, hogy mit ér az egyik, és mit ér a másik: hogy az alapképzésben résztvevők tovább mennek-e a mesterképzésbe (MA), illetve hogy a PhD-sek hogyan találják meg a helyüket a munkaerőpiacon? Az utóbbi kérdésre keresték a választ a Fiatal kutatók – Az életpálya kezdete című tanulmánykötet szerzői is. A szerkesztők előszavából kiderül, Európában évente 40-50 ezerrel, Magyarországon pedig 6-700 fővel nő a tudományos fokozatot megszerző fiatal kutatók száma, ami – különösen a magyarországi arányokat tekintve – meglehetősen nagy szám ahhoz, hogy elmenjünk a felvetés mellett. A kötet anyaga a Fiatal kutatók: doktori képzés és életpályamodellekcímű projekt keretében született tanulmányokból tallóz.

A vizsgálatot 2007 és 2010 között végezték, amiből kiviláglik, célja a doktori képzés minőségének és az általa nyújtott lehetőségeknek a feltérképezése volt már az új egyetemi rendszer bevezetésének pillanataiban. Fontos még tudni: a kötet kifejezetten a természettudományos érdeklődésű értelmiség pályakezdésére koncentrál, és a vizsgálaton belül kiemelt helyet kapnak a biológusok.

Tanulságos végigolvasni az olyan áttekintő tanulmányok eredményeit, mint Fábri György: Mire jó a doktori fokozat a munkaerőpiacon?című munkája. Ennek legfontosabb tanulsága az, hogy az egyetemek a tudományos fokozattal rendelkező fiatal kutatókat éppen maguk, azaz az egyetemek számára „termelik”, a felmérésben megkérdezettek több mint fele ugyanis az egyetemi oktatásban és kutatásban vesz részt.

A második legnépszerűbb karriercélpont a kutatóintézet, a többiek főképp az államigazgatásban, a privát szektorban (vállalatoknál), illetve kórházakban, klinikákon helyezkednek el. A magyar társadalom lehetőségeit jól mutatja az a részkutatás is, amely azt térképezte fel, a korábbi, 2002-es állapothoz képest hová merre mozdult el amunkaerő-piaci felosztás a fiatal kutatók vonatkozásában. Mint kiderült, az oktatás, a kutatás és az államigazgatás kínálta stabilitás nagy vonzerőt jelent, változott az arány a kórházak, klinikák javára, és aki csak tudott, menekült a magánszektorból.

Ami az elégedettséget illeti: a műszakisok és orvosok tartják leginkább jónak a doktori képzést, a bölcsészek a legkevésbé. A vizsgálat szerint azonban ez az elégedettség inkább csak a szakmai képzés minőségére vonatkozik, az egzisztenciális kérdések sokkal jobban megosztják a tudományos fokozattal rendelkezőket. A kötet tanulmányai részletes képet adnak a természettudományos érdeklődésű PhD fokozatú kutatók szakmai beilleszkedésének lehetőségéről. Éppen ezért elsősorban erős idegzetűeknek ajánljuk.