0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 337 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-2792-80-4
Témakör: Filozófia, Történelem

Eredeti ár: 4900 Ft
Webshop ár: 3675 Ft

KOSÁRBA
Filozófia előtti filozófia
Szimbolikus gondolkodás az ókori Egyiptomban

Filozófia előtti filozófia

Igen
XVI. évfolyam, 11. szám; 2004. november
Az ókori Egyiptomban egyetlen képpel annyit el tudtak mondani, amennyit mi sűrűn teleírt lapok sokaságával. Képeik tömörek, a befogadó asszociációs világára építve önmagukon túlmutató jelentéstöbbletet hordoznak; részleteikben és egészben is értelmezhetők és értelmezendők; sokszor írásjelekkel kombináltak, amik szintén képek. Kép és írás közt nincs éles határ, az írás olykor betöltheti a kép funkcióját és fordítva.
Mivel az egyiptomi gondolkodás képhez kötött, a világ jelenségeit is képként felfogva értelmezi. Jung megfogalmazásában az egyiptomiak számára a világ jelenségei „az istenek hieroglif írása”, azaz a világ megismerése is képeken keresztül történik. Ugyanígy, a világ megváltoztatásának egyik eszköze a kép megváltoztatása. Ezzel a mágikus gyakorlattal párhuzamos a memphiszi teológia teremtéselképzelése, mely szerint a teremtési aktus az elgondolás és megnevezés: azaz a nyelv, a gondolkodás (mely képekben jelenik meg) világunkat meghatározó létrehozó erő. Ez a gondolat összecseng azzal a XX. századi filozófiai irányzattal, mely szerint a nyelv nemcsak tükrözi, hanem alakítja is a világot. Ennek ellenére a hagyományos szakvélemény az egyiptomi kultúrát és gondolkodást a többi archaikus kultúrával együtt szívesen illeti a primitív jelzővel, aminek legfőbb oka talán az itt tapasztalható képi gondolkodás „nem logikus” volta, azaz az arisztotelészi logikával való összeegyeztethetetlensége. Ahogyan mi nem tudunk kitörni ennek meghatározottságából, úgy az egyiptomiak archaikus gondolkodásában fel sem vetődik, hogy gondolataikat e szerint rendszerezzék, ami csak a mi szemszögünkből logikátlan, valójában azonban annak a gondolkodásnak is megvannak sajátos törvényszerűségei.
Az arisztotelészi logika egyik alapelve az ellentmondás elve, mely azt biztosítja, hogy minden dolog az, ami, és semmi nem egyezik meg önmaga ellentettjével. Ez az alapelv hiányzik az egyiptomi gondolkodásból: ott elképzelhető, hogy egy dolog egyszerre önmaga és önmaga ellentéte. Ott az ellentétek nem kioltják, hanem kiegészítik egymást. Ennek egyik, számunkra is érdekes példája a Kilencség, mely önálló entitás, isteni személy, ugyanakkor a lényét alkotó kilenc isten tőle független önálló létező. Az ellentétek együttes érvényének további „helye” az egyiptomi Nun, a preegzisztencia, a potencialitás, azaz a teremtést, a létbehívást megelőző állapot, melyben a leendő létezők mint lehetőségek léteznek. Itt minden egyszerre önmaga és önmaga ellentéte, és míg a teremtéskor az egyik alternatíva aktualizálódik, a másik kiiktatódik. A teremtés tehát e hagyomány szerint kétirányú folyamat: létbe hívás és kiiktatás. A teremtést megelőző állapothoz, a Nunhoz hasonló a válsághelyzet, ahol bizonytalan, hogy két alternatíva közül melyik fog megvalósulni. Amíg ez nem dől el, az egymásnak ellentmondó lehetőségek egyszerre vannak jelen.
Az egyiptomi gondolkodásnak ez a jellegzetessége, az egymást kizáró dolgok egysége megjelenik mint megszemélyesített istenalak: ő Herifi. Ez pedig azt mutatja, hogy az egyiptomiak tudatában voltak gondolkodásuk eme sajátjának, melyet korunk komplementer látásmódnak, illetve logikának nevezett el. A már említett hagyományos nézettel szemben Weizsäcker szerint a komplementer logikát alapvetőnek tekinthetjük, melynek csak határesete az arisztotelészi logika. További szokásos érv az egyiptomi gondolkodás primitív volta mellett a megszemélyesítések gyakorisága: ezek a hagyományos nézet szerint megelőzik az elvont gondolkodást, illetve azzal szemben állnak. Pedig minden megszemélyesítésben ott van az absztrakció csírája, hisz a megszemélyesítés mindig valami általánost, rendszerest, egyetemest fed le, és az egyetemestől már csak egy lépés az absztrakt. Egyiptomban a megszemélyesítés és annak nyomán a deifikáció az absztrakció eszköze: amikor egy szó elvont fogalommá válik, istenként jelenik meg. Például Ozirisz a gabonának, a csírázás törvényszerűségeinek, a halottaknak, az álomtalan alvásnak, a múmiának, az emberi testnek, az időnek megszemélyesítése, illetve istene. Hogyan kerültek ezek egy csoportba? Az „oziriszi elv” alapján, mely a felsorolt többé-kevésbé konkrét létezők absztrakt közös nevezője.
Farkas Attila Márton egyiptológus könyvében arra vállalkozott, hogy bemutassa az egyiptomi gondolkodást, annak lehetőségeit és határait, összehasonlítva az antik filozófia által meghatározott mai gondolkodásunkkal. Arra keresi a választ, hogy az egyiptomi gondolkodás mennyiben nevezhető bölcseletnek, lehet-e előzménye a görög filozófiának, avagy ez egy másik út, mely nem vezetett sehova. Sok érdekes információt és újszerű látásmódot közvetít, ám sokszor megmarad a felszínen. Gondolatokat vet fel, melyeket kifejthetne bővebben, más helyeken viszont nem elég tömör – ellentétben az egyiptomi képi megfogalmazásokkal.
Varga Tímea

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK