0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Krivácsi Anikó
Megjelenés: 2005
Oldalszám: 330 oldal
Formátum: B/5, fűzve
ISBN: 978-963-9326-95-8
Témakör: Vallástudomány
Sorozat: Homo religiosus

Ára: 2900 Ft (Elfogyott)

A szent antropológiája
A Homo religiosus eredete és problémája

A vallási antropológia, mint a vallástudományok kiindulópontja

Vallástudományi Szemle
2005/2

Az utóbbi másfél évtized hazai könyvkiadásában — régi adósságok törlesztéseképpen — szép számban találunk a vallás, a vallások világáról szóló munkákat. Ugyanakkor már első pillantásra is szembetűnő, hogy a témába vágó írások között — a teológiai, hitbuzgalmi, felekezeti-hitvallásos kötetek mellett — zömében vallástörténeti összefoglalásokat, kézikönyveket és albumokat találunk. Sokkal szolídabb kínálattal szerepelnek ebben a választékban a vallásbölcseleti és a vallásnéprajzi művek, vallásszociológiai és valláslélektani könyveket pedig csak elvétve találunk. Ám ez utóbbiak gyér számánál is szembeszökőbb, a hazai vallástudományok állapotát is jól tükröző jelenség azoknak az alapvető valláselméleti, vallástudományi köteteknek a szerény választéka, amelyek az összehasonlító vallástörténet és vallásetnológia vagy a vallásfenomenológia eszközeit felvonultatva magának a vallás teljes jelenségvilágának komplex gazdagságával és sokféleségével vetnének számot. Ez utóbbit, a Religionswissenschaften alapirodalmát szinte csak R. Otto és G. van der Leeuw klasszikus fenomenológiai szintézisei és M. Eliade kötetei képviselik a hazai olvasók könyvespolcán, pedig éppen az általános vallástudomány klasszikus és modern szintézisei lehetnének azok a kézvezetők, amelyek eligazodni segíthetnének a változó tárgyú és színvonalú, vallási jelenségeket és kérdéseket tárgyaló olvasnivalók tarka kavalkádjában.

      Egy ilyen helyzetben számít valódi szellemi eseménynek, hogy a közelmúltban napvilágot látott J. Ries professzor nemzetközi kutatócsoportjának a vallás és a vallástudomány alapfogalmait tárgyaló alapvető kézikönyve, pontosabban egy többrészes tanulmánygyűjtemény első, a vallás jelenségeit és az ember vallásosságát antropológiai dimenzióban vizsgáló kötete. E mű szerzői a klasszikus vallástudomány nagy hagyományának tudatos folytatását és szemléletének, módszertanának megújítását tűzték ki célként. Ries bevezető írásában világosan ki is jelöli a forrásokat és a szemléleti kereteket, amelyek munkájuk támpontjai. Így R. Otto alapvető felfedezéséből, a szent valóságának fenomenológiájából indul ki elemzésük, amelynek folyamatában azután a főképpen R. Pettazzoni, G. Dumézil és M. Eliade által felvonultatott történeti anyagra, módszertanra és elméleti felismerésekre igyekeznek reflektálni. A szerkesztő és a szerzők által hat részesre tervezett vállalkozás, amelynek mi most bevezető kötetét olvashatjuk magyarul is, az ember eredendő vallásosságából, a homo religiosus létezésének elemi tényéből indul ki, és az embernek a szent valóságával való eredendő és első találkozását vizsgálja. Ries és szerzőtársai bevallott célja, hogy a homo religiosus létét és mibenlétét eredendő antropológiai adottságként tekintsék és a modern kultúrantropológia által megtermékenyített vallásbölcseleti és vallás­fe­no­me­nológiai eszközökkel adjanak választ az emberi vallásosság és a vallás eredetének kérdésére, bizonyító anyagként pedig érvelésüket Afrika természeti népeinek világából merítő tényekkel, adatokkal támasszák alá. Ugyanakkor már Ries bevezetőjéből kibontakozik a teljes szintézis körvonala is: az elmúlt évtizedben Milánóban már megjelent vállalkozás második része az indoeurópai hagyományt, a harmadik a mediterrán-antik világot, a negyedik pedig a távoli, archa­i­­kus kultúrákat elemzi. A sorozat ötödik — és a magyar kiadó által másodikként megjelentetni tervezett — részének a zsidó, a keresztény és a muszlim hit mint a szent valóságára adott emberi felelet a tárgya, a záró kötetben pedig a szerzők a vallási rendszerek fejlődésének és kölcsönhatásának jelenségeivel, a modern ember vallási antropológiájának újdonságaival vetnek számot.

      Ries fogalmi bevezetőjét áttekintve talán vitatkozhatunk azon, hogy szerencsés-e a vallási antropológia terminus megválasztása, hiszen abban a pillanatban, amikor a munkacsoport tagjai elhatárolódnak a klasszikus vallásetnológia puszta művelésétől, már csak szóhasználat kérdése, hogy nem empirikus vallásbölcseletnek vagy éppen vallásfenomenológiának vagy analitikus vallásmorfológiának nevezzük eljárásukat, ám azzal mindenképpen egyetérthetünk, hogy a vallási valóság megragadásának valóban alapvető két mozzanatát, a vallásosság szubjektumának és megteremtőjének tekintett embert, a homo religiosust és a vallás objektumaként megmutatkozó szentet tekintik kiindulópontjuknak. Ries — R. Otto felfogására joggal hivatkozó — nézete szerint az ember, mint eredendően a homo religiosus, a teljes valóságra nyitott és azt szimbolikus valóságként befogadni, arra reflektálni képes lény teremti meg ősidőktől fogva azt a sokrétű jelenségvilágot, amit vallásnak, vallásinak nevezünk. Elméleti vezérfonalként Ries egész megközelítésében ott van a vallás létezése belső dinamikájának R. Otto által már felismert négy eleme. Ezek sorában az első maga a homo religiosus alapadottsága, az, hogy az ember eleve nyitott és befogadó, kereső lény, akit — W. Pannenberg teológiai antropológiájának kulcsfogalma ötlik itt az eszünkbe — egyfajta metafizikai-antropológiai Weltoffenheit, az önmagán kívül való valóságra rácsodálkozás jellemez. Erre következik Ries modelljében is a hierofánia, a szentnek mint érzéki és szimbolikus valóságnak a homo religiosus számára való tételezése; lényegében ez a vallás mint élmény valósága, a mysterium tremendum körvonalazódása. A szent megtapasztalásából a klasszikus valláselméleti hagyomány elemzése után két további lépés adódik. A vallási alaptapasztalat elemi döbbenetén való túllépés eszköze a homo religiosus szimbolikus megértésének képessége, az az antropológiai adottság, amelynek lényegét a modern vallástudomány alighanem nem pusztán a neokantiánusok szimbólumértel­me­zéséből és a modern nyelvbölcseletből, hanem döntően — Ries nem említi — Schleier­macher vallásfilozófiájának divinatorikus megértés fogalmából eredezteti. A homo religiosus harmadik létmódja tehát a homo symbolicus valósága, hozadéka pedig a vallásos gondolkodás és beszéd, a szentről való narratív tudás, a mítosz és a teológia. A homo religiosus létezésének záró­elemeként erre következik a szent világára adott aktív és cselekvő felelet, a vallásos viselkedés, a vallásgyakorlat, a rítusok rendje, a homo religiosus vallásos képességeinek és a vallási jelenségek kiteljesedésének utolsó állomása, amely a vallástörténész számára is tanulmányozható módon zárja rövidre az ember és a szent találkozásának gazdag sokféleségét.

      Ries elvi bevezetőjét a kötetben olyan írások követik, amelyek a vallási antropológia előbb tárgyalt téziseit világítják meg egy-egy szűkebb téma elemzése révén. Így R. Boyer a szent egyedüli modális létmódjából, a homo religiosus általi megtapasztalásából indul ki. Bizonyító példái az ember magánya, a halál és a múló idő érzékelése, észlelése, G. Durand pedig a szimbolumok univerzumát, mint a homo religiosus és a szent közötti közvetítést, a szent megélésének a mítoszban, a kultuszban kibontakozó rendszerét kínálja adalékként Ries elvi bevezetőjéhez. Két terjedelmes tanulmányban F. Facchini és L.-V. Thomas a halált, mint a szent megtapasztalásának alapélményét veszi szemügyre; az előbbi a paleontológus szemével, az utóbbi a halál szentségének teológiáját áttekintve jut arra a belátásra, hogy a személyes lét határának megtapasztalása a szent felismerésének, a halál tényének relativizálása és bagatellizálása pedig a szent elveszítésének folyamatával jár. A kötet utolsó harmadát az eddigi elméleti anyag empírikus alátámasztására szánt, az afrikai népek életéből merítő esettanulmányok adják, amelyek a törzsi világ archaikus viszonyai között elemzik a szent fogalmának értelmét, a homo religiosus szimbolikus gondolkodását, a mítosz és a rítus szerepét a fekete ember vallási tapasztalatában. Az így felsorakozó anyagot végül Ries rövid zárszavában értékeli, amelyben a korábbi elméleti és empirikus anyagot az Ősidőtől a Végidőig ívelő történelembe emeli át. Következtetése szerint az Ősidő a homo sapiens időben meg sem ragadható fejlődésében az emberi lét kezdeteire utal, a Végidő szent élményét viszont az ember mindenkori, egyéni halála mint napi tapasztalat emeli közelebb hozzánk az eszkatológikus jövő biztos, de homályos végtelenjénél.

      Mindent egybevetve Ries és munkatársai jóvoltából A szent antropológiája bevezető, fogalomtisztázó kötete annak a termékeny találkozásnak a példája, amikor az általános vallástudomány nagy hagyománya és a modern kultúr- és vallási antropológia szintézise a vallási jelenségek szemlélésének új távlatait villantja fel a vallási világot értelmezni akaró olvasó előtt. A Typotex Kiadó által tető alá hozott magyar kiadás így — néhány szomorú fordítói baklövés ellenére is — értékes hozzájárulás a hazai vallástudományi irodalom gyarapodásához. Különösen így van ez, ha számításba vesszük, hogy a kiadó nem egyedi vállalkozásnak szánta ennek a munkának a megjelentetését, hanem Homo religiosus címmel egy egész sorozatot álmodott meg. Igaz ugyan, hogy az anyagi támogatás szűkössége miatt az Il credente nelle religioni ebraica, musulmana e cristiana című következő kötet, Ries kézikönyvének ötödik része talán még a fordítóhoz sem jutott el, ám elkészült egy olyan sorozatterv, amely megvalósulása esetén a hazai vallástudomány igazi létrejöttének vagy tudományként való emancipációjának is eszköze lehetne. Talán ennek igazolására annyi is elegendő, hogy a sorozat remélt jövőjében olyan munkák magyar kiadása szerepel, mint G. Widengren műve, a Religionsphenomänologie, E. E. Evans-Pritchard írása, a Theories of Primitive Religion, R. Pettazzoni klasszikus alkotása, a Storia delle religioni e mitologia és F. Heiler munkája, az Erscheinungsformen und Wesen der Religionen, és aligha kétséges, ha jobb idők járnak majd a hazai vallástudományra, bőven lelhető még olyan klasszikus és modern mű, amely közelebb hozhatja számunkra a homo religiosus világát.

Horváth Pál

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK