0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Vassy Zoltán
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 456 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9548-85-5
Témakör: Pszichológia
Sorozat: Test és lélek

Eredeti ár: 3300 Ft
Webshop ár: 1980 Ft

KOSÁRBA
A párválasztó agy
A párválasztás szerepe az emberi agy evolúciójában

Frivol elmék

Debrecen Online, 2007. január 12.

 

Mire való fajunk szükségeshez képest látványosan túlméretezett agyveleje? Mi késztette arra az evolúciót, hogy egy ilyen kolosszális gondolatgépet gazdaságosan és hatékonyan működőnek ítéljen meg, és mindez hogyan függ össze a nemiséggel és a párválasztással? Geoffrey Miller evolúciós pszichológusként különleges összefüggéseiben világítja meg a szexualitás és az emberi elme kérdéskörét A párválasztó agy című könyvben.
Az emberi kultúrával egyidős az igény, hogy megértsük saját elménk működését, kialakulását és fejlődését. A teoretikusok évszázadokon keresztül sok munkát szenteltek a témának, melynek során az elmebeli képességeket többnyire szellemi szinten vizsgálták. Az agy anyagi voltát nehezen összeegyeztethetőnek tartották a biológiai funkciókon jóval túlnőtt teljesítménnyel.
Az evolúciós pszichológia néhány kutatója, köztük Miller, új szempontrendszert kínál a vizsgálódáshoz. Kiindulási tézisük az, hogy fejlett elmebeli képességeink a szexuális szelekció nyomására kialakult adaptációk. Bár – hívja fel rá a figyelmet a szerző – annyira nem is új ez az elmélet, hiszen a XIX. sz. második feléből származik. Charles Darwin fogalmazza meg először a nemi kiválasztódás elméletét A fajok eredete c. munkájában. Teóriájának a viktoriánus Anglia légkörében azonban nem volt nagy visszhangja. – Szűkagyú kollégái megtámadják, kigúnyolják, elutasítják – írja Miller Az ember származása és a nemi kiválasztódás c. könyve kapcsán. Darwin elmélete azután feledésbe merült és egészen a XXI. századig kellett várni arra, hogy komolyabb továbbgondolásra késztesse a tudósokat. Könyvében Miller a szexuális szelekció újra felkarolt és immár kiterjedt kutatási területéről, valamint saját eredményeiről ír az érdeklődő laikusok számára is élvezetes, informatív stílusban.
Alaptézise egészen egyszerűen fogalmazva az, hogy minden egyed elemi érdeke, hogy az elérhető legjobb génkészletű partnerrel létesítsen nemi kapcsolatot, hiszen ez igen fontos az utódok szempontjából. Ezt a törekvést először az állatvilágból vett példákon át mutatja be érzékletesen. Az úgynevezett nemi ornamensek tájékoztatnak legbiztosabban a génkészlet minőségéről. Ilyen szexuális díszítmény például a pávafarok, a szarvasagancs, vagy bizonyos viselkedésformák, tevékenységek, mint például a lugasépítő madarak műremekei. A nem ritkán két métert is meghaladó kagylóhéjjal, színes kövekkel, tollakkal díszített alkotások egyetlen célt szolgálnak, hogy magukhoz édesgessék vele a tojókat.
A fent említettek teljesen feleslegesek az egyed túlélése szempontjából és elég sok energiát követelnek, de pontosan tájékoztatnak az örökítő anyag minőségéről. Aki szebb pávafarkat lenget, több fölös energiája van, tehát erősebb, stabilabb felépítésű egyed. Darwin úgy gondolta – teszi hozzá Miller –, ha egy viselkedés haszontalan, drága, és gyönyörködtető, akkor hátterében érdemes udvarlási funkciót keresnünk.
Gondoljuk csak végig, nem jellemző ez bonyolult és igen költséges agyvelőnkre is?
Amotz Zahavi izraeli biológus vetette fel 1975-ben – írja a szerző –, hogy kizárólag azok az ékítmények lehetnek evolúciósan stabil képződmények, melyek inkább hátrányt jelentenek az egyedre nézve, mert ők közvetítik azt az információt a fittségről (az egyed genetikai és aktuális állapotáról), amire a párválasztáshoz igazán szükség van.
Nos, az emberi agy, a kreativitás, a művészi hajlam, a nyelvi kifejező erő mind-mind megfelelnek a Zahavi-féle hátrány-elvnek, hiszen gazdaságtalanok, költségesek, túlélés szempontjából fölöslegesek, viszont, mint ilyenek, tökéletes szexuális ornamensek és fittségjelzők.
Írásában Miller széles spektrumát mutatja be az állatvilág szexuális adaptációval kialakult hátrány-elvet követő díszítményeinek. Ezek bemutatásán keresztül alapozza meg a logikai hátteret a célszerűtlen emberi tulajdonságok nemi kiválasztódással következetesen levezethető magyarázatához.
Érveléséhez segítségül hívja az antropológia, biológia, matematika, közgazdaságtan, játékelmélet idevágó elemeit is. Izgalmas nézőpontja új árnyalattal gazdagítja a korábbi elképzeléseket az ember külső megjelenéséről, valamint elmebeli képességeink szerteágazó elemeiről. Ír a kiterjesztett fenotípusok szexuális adaptációval létrejött megjelenéseiről is, amilyen például a divat, az építészet, költészet stb.
Tulajdonképpen az emberi kultúra kialakulását, az erkölcstől kezdve, a sporton, a kreativitáson át a nyelv létrejöttéig a nemi kiválasztódás elméletével magyarázza meg. Ésszerű feltételeznünk – érvel egy helyütt –, hogy a művészi alkotás képessége igazi biológiai adaptáció, nem pedig kulturális találmány, de mi a helyzet a művészi ízléssel? A szépség eszményét nehéz összekötni az esztétikum bármilyen evolúciós elméletével. Ha a művészet szelekcióval alakult ki, a hozzá kapcsolódó, azt esztétikai szempontból megítélő ízlés részét alkotja a párválasztási rendszerünknek. Ha az evolúciós megközelítés igaz – fűzi hozzá –, akkor a filozófusok (Platón, Hegel) a művészet célját félreértették, elvont filozófiai igazságokat vártak el egy olyan médiumtól, ami a biológiai fittség reklámozására fejlődött ki.
Ezekre a megállapításokra már a kevésbé érzékeny olvasók is úgy érezhetik, hogy talán túl messzire merészkedett a szexuális szelekció elmélete, megfosztva az emberi szellemet méltó helyétől a több évezredes kultúrhagyományban és sematikussá egyszerűsítve az emberi elme sokszínűségét, de – írja Miller – ez sem biológiai, sem pszichológiai redukcionalizmus. Az ember szellemi képességeit komplex elmebeli adaptációknak tekinti, nem egyszerűen a nemi vágy melléktermékének.
A szexuális szelekció elmélete egy új és felkavaró megközelítés, mely teória maga is ennek az illúzióktól mentes elmének a terméke. Ilyenként szemlélve, az árnyalatok gazdagításában betöltött szerepére koncentrálva segíthet jobban megérteni szellemünk összetettségét, motivációink gazdagságát, valamint egészen új kutatási irányokat implikálhat, többek közt test és szellem együttműködésére nézve.

 

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK