0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2011
Oldalszám: 208 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2794-43-3
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft

KOSÁRBA
A követ és a fáraó

Koponya a képtárban | Orosz István: A követ és a fáraó

Olvass bele
2012. február 6.

Majdnem kétszáz oldal két festményről (plusz húsz oldalnyi jegyzet)? Egy detektívregény számára éppen ideális dimenziók. Ha olyan különleges módon váltakoznak és rétegződnek egymásra a különböző nézőpontok és műfajok, mint Orosz István A követ és a fáraó című könyvében, akkor akár a detektívregénynek is tekinthetjük.

A nyomozás tárgya két reneszánsz festmény. Hans Holbeinemblematikus alkotása, a Követek az egyik mű, 1533-ból. A kettős portrén Jean de Dinteville, továbbá Georges de Selve, Lavaur püspöke látható. A másik, egykorú festményt annak idején szintén Holbeinnek tulajdonították, a címe: Mózes és Áron a fáraó előtt. A szerző ezeket járja körül – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt.

Érthető módon az első alkotás a hangsúlyosabb a könyvben. A kép különlegessége a közepére festett, amorf, elnyújtott tárgy, mely szinte belehasít a mű rendezettségébe. Nem is igen tekinthető a kép szerves részének. Csak akkor fedi fel titkát, ha megtaláljuk az egyetlen, alkalmas nézőpontot a szemléléséhez.

Ha elég kitartóan próbálkozunk, a képet szinte csak súroló szögből nézve – egy koponyát pillanthatunk meg. Ez az anamorfózisnak nevezett festészeti trükk, optikai illúzió. Szerencsére azzal, hogy ezt felfedezi a néző, semmi nincs még megfejtve. A rejtélyek ekkor kezdenek igazán sokasodni. Hát hogy került ez oda, mi végre van ott, mi a jelentése? Ki festette oda egyáltalán? Mi a szerepe, jelentősége a festményen szereplő különös tárgyaknak, és mi köze mindezeknek a koponyához? Mi a titka a képen látható két férfinak? Milyen kapcsolat van köztük?

A koponya ebben a korban festmények gyakori motívuma volt, az „umbra mortis”, a halál árnyéka lengte be a hétköznapokat. „Azért élünk, hogy meghaljunk, és azért halunk meg, hogy örökké éljünk” – ez a mondat olvasható a könyv által említett egyik portrén. Mint kellék is könnyen beszerezhető volt, főleg a kép keletkezésének helyszínén, a VIII. Henrik kori Londonban.

A szerző jó detektív módjára, szépen, módszeresen keríti be tárgyát, és a közepén elhelyezkedő, nehezen azonosítható tárgyat, megvizsgálja az összes lehetséges nézőpontból. Bizonyítékokat, indítékokat keres (és talál): történeti, kulturális, eszmetörténeti, diplomáciatörténeti, politikai szálakat bogoz ki, nyomoz a festő, a megrendelő, a tanácsadók után. S ez sem elég: a művet művészetelméleti, vallásfilozófiai, számmisztikai, asztrológiai, festészettechnikai nézőpontokból közelíti meg.

Hans Holbein: Követek

Hans Holbein: Követek

„A Követek a maga intellektuális jelrendszerével, rejtett értelmű politikumával egyedül áll az életműben” – olvasható a könyvben. Detektívregényünk elbeszélője maga a detektív éppen módszerességével igyekszik méltó lenni tárgya, a festmény csodálatos szerkesztettségéhez, ehhez a szerteágazó intellektuális jelrendszerhez. Pedig első látásra a könyv szövege nem tűnik nagyon strukturáltnak. Nincsen tartalomjegyzék, se fejezetcímek, igaz, az olvasót a szakaszolásban az oldalak jobb felső sarkába illesztett témamegjelölés segíti. Orosz István nem fél a saját koncepcióitól, egy esetleges (el)tévedéstől; mer elindulni egy-egy sejtés fonalát követve a gondolatok labirintusában, sejtetve azt is, hogy a titok talán maga az út, a nyomozás. Még mentegetőzik is az olvasónak, hogy talán „túl érdekes” könyvet akar írni.

Látszólag szabadon csapong a szöveg, de szinte minden mondatban van új, a nyomozást előrelendítő információ, kutatás, kísérletezés eredménye. Ez pedig kétszáz oldalon keresztül lenyűgöző teljesítmény. S a mondatok füzérei, vonalai végül mindig kirajzolnak valamit, amelyre építeni lehet. Kirajzolnak valamit, és nemcsak átvitt értelemben, hisz a szerző maga illusztrálja szövegét grafikáival és – igazán reneszánsz szellemben, a sokoldalú tehetség jegyében – egészen kiváló verseivel. Mintha a könyv írója maga is a humanizmus „udvari emberéhez” igazítaná magát, ezzel is közelebb próbálna férkőzni „követeihez”. A műfaji sokszínűség is ezt a képet erősíti.

A reneszánsz, művész-tudós szerep – hogy művészként a történeti vagy akár vallásfilozófiai háttérről figyelemreméltó tájékozottsággal beszél, elméleti és technikai kérdésekben egyaránt otthon van – nagyon illik a könyvhöz. Orosz, festő lévén kipróbálja az anamorfózis szerkesztését camera obscura segítségével, korabeli traktátusokat tanulmányoz, a múzeumban a kép alá hasal az ideális nézőpontot keresve – ez még hitelesebbé teszi logikai okfejtéseit.

Orosz István: Koponyát néző

Rengeteg nézőpont közül válogathat korunk (akár laikus) olvasója. Uram bocsá’, még az is megengedett, hogy el-elbámészkodjon egy-egy oldal fölött, aztán visszatérjen a figyelme egy olyan témához érve, ami kiváltképpen érdekli. Például a mű jelentős dátumának (1533 Nagypénteke) elemzéséhez, akár számmisztikai szempontból is. Vagy a perspektíva felfedezése és melankólia közötti kapcsolatról szóló részhez. De mindezekkel könnyedén megfér az aranymetszésről szóló magyarázat, vagy a korabeli Anglia intrikáinak felsorolása – megannyi izgalmas részlet ebből a sokszínű könyvből.

Egy rejtélyhez úgy lehet közel férkőzni – tudjuk a krimikből –, ha megértjük az elkövető gondolatmenetét. A Követek rejtélyéhez a megfelelő perspektíva megtalálásán keresztül vezet az út. Orosz szenvedélyesen érvel egy bizonyos nézőpont mellett, nem hallgatva el kételyeit sem.

A detektívtörténetekben általában van egy másik valaki, egy Hastings vagy egy Watson, aki segít az összefüggések megtalálásában. A nyomozás során hosszú utat kell bejárni, segítőkre szükség van. Itt is találhatunk valami hasonlót: mintha még szövegtípusával, gondolati építkezésével is a kort idézné. A gondolatokat dialógusok útján kifejtő módszerrel rokonszenvez az értekezés műfaja, és lám: a könyv vége felé, az egyik legizgalmasabb pillanatban ki is próbálja a szerző ezt a formát, az elmélete bizonyításának finisében.

A másik festményről eddig még nem esett szó. A könyvnek is csak az utolsó negyven oldala foglalkozik vele. De mint minden krimiben, ebben a különös reneszánsz detektívtörténetben is a végén futnak össze a szálak, a vége a legizgalmasabb.

A másik festményen nincs anamorfózis, nincsen koponya. Más az összefüggés a két kép között: valaha egyazon teremben függtek, ugyanaz a megrendelőjük, a szereplőjük is: Jean de Dinteville, a Követ. Művészi értéke szerint nem emelkedik a holbeini magasságokba, más a szerepe a történetben. Bizonyítékként szolgál a Követ rejtélye utáni nyomozásban (mondhatnánk: felelgetve a Holbein-festmény által feltett kérdésekre).

A könyvnek ebben a rövidebb, második részében a szerző eljut a forráshoz, a Követ romos polisy-i kastélyához, keresve a festmények eredeti helyét, a megfelelő perspektívát. Orosz István „követi követét” a pókhálós, omladozó folyosókon, lépcsőkön, mi, olvasók pedig őt, és egyre inkább erősödik az érzésünk, hogy a valóság és a fikció keveredik egymással.

Egy ilyen sötét, romos kastélyban valóban játszik képzeletünkkel a múlt, könnyű különleges, meditációs tudatállapotba kerülni. Valami ilyesminek a leírását olvashatjuk. „Messze kalandoztam, olyan sötét van idelenn, hogy a falat tapogatva kell haladnom. A Styx nyirka, a Léthe csőtörése szivárog a falakból. Szívesen tévednék el a követem palotájában, és rajta is kapom magam, hogy szándékosan próbálom elvéteni az utat…”

Orosz István - Fotó: Orosz Anna Ida

Orosz István

A megfelelő nézőpont megtalálásához folyamatos mozgásra van szükség. Az út bejárása, a nyomozás maga, a labirintusokban tévelygés hozzátartozik a titokhoz. Ezek nélkül lehetetlen megközelíteni. Maga a vers-, próza-, képírás a fontos, tükrök ezek, melyekbe utunk során botlunk, és amelyekben megpillantunk valamit: a koponyát. Ez talán a könyv legfőbb bizonyítandó tétele, melyet minden sorával alátámaszt.

És a végén fény derül mindenre. Ehhez azonban az olvasónak be kell járnia a rá szabott utat.

Jónás Erika

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK