A holland szerző imponáló őszinteséggel vallja meg, mindjárta leg¬elején: ő biz' nem művészettörténész, műkedvelő csupán, aki a hoz¬zá hasonló műkedvelőknek akar örömet okozni. Jó lesz ez nekünk? —kérdjük magunktól tettetett naivsággal. De azért van egy kis suskus a dologban, mert már az elején kitetszik: amennyit utánajárt a dolgok¬nak, abból már jobb helyen kitelne egy kisdoktori.A cím is kissé félrevezető, mert bőven esik szó itt más dolgokról — égen és földön — mint festészet. Alapvetően persze a trompe-l'oeil-ről beszél különféle aspektusokból. Arról a szemet kápráztató vizuális fricskáról, aminek egy-egy darabját már mindenki láthatta jártában-keltében, de így egy rakáson még nem nagyon. Hogy a mennyiség átcsap-e minő¬ségbe, nos azt megmondania mindenkori olvasóra bíznám. Számomra a legfeltűnőbb az volt, mennyire nagy számban gyártottak ilyen műve¬ket hollandok/németalföldiek/flamandok. Ami talán nem véletlen, ha a szerző is holland. (Minden szentnek ugye...) Az elfogultságnak persze inkább a gyanúja merül fel, egy művészettörténész talán globálisabb képet festene tárgyáról, de az eredmény így is igen szórakoztató. Mert Nicolas Matsier vette a fáradtságot, és utánanézett a képek/faliképek, stb. történetének. Így élvezetes kis leírásokkal gazdagodunk, olyanféle apró novellákkal, melyek soha nem mondanak se többet se kevesebbetaz adott képről, mint ami szükséges. Ugyanakkor (én) a szerző helyé¬ben néhány képet kirostáltam volna, mert kevéssé tűnik izgalmasnak a többihez képest. De hát ízlések és trompe-l'oeil-ök különbözők. Viszont rendkívül látványosak bírnak lenni. (Bár sose bírtam igazán, de most sze¬mem-szám elkerekedett egy csudálatos intarziaremektől.)Kifejezetten jól esett viszontlátni Banksy és Magritte műveit ebben a közegben. Talán szándékosan maradt ki Escher (bár esik róla szó), min¬denesetre nekem volt némi hiányérzetem a modernekkel kapcsolatban. Végezetül még az is eszembe is jutott, vajh' Magyarországon össze¬szednénk a hasonló technikával készített műveket, milyen eredménnyel járnánk. Bár az is igaz, hogy mifelénk a szemkápráztatás, illúziókel¬tés talán sose volt igazán divatban.Utóbbi elmefoszlány persze mit se von le a Typotex Kiadó új könyvé¬nek értékéből. A fordítás gördülékeny, az ember gyereke csak úgy fal¬ja az oldalakat. A reprodukciók színhelyessége — ami jelen esetben kiemelten fontos —jói szolgálja a célt: megmutatni milyen az, amikor mindent a szemnek adunk. Szóval az a fajta szórakoztató könyv, amit — ha nem is olvassuk a metrón — de nem kell a vendégek elől elrejteni. Egy kötetben Masaccio és a graffiti, mi kell még? Jelen pillanatban azt hiszem, csak egy pont a mondat végére 3D-ben.