0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Balogh Tamás
Megjelenés: 2011
Oldalszám: 380 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2795-70-6
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 4200 Ft
Webshop ár: 840 Ft

KOSÁRBA
3D a festészetben

Festményekről másképp

Könyvhét
2012-4-17

A Typotex Kiadó Képfilozófiák című sorozatában az utóbbi időben három figyelemre méltó kötet is napvilágot látott. Daniel Arasse Festménytalányok, Nicolas Matsier 3D a festészetben és végül, de nem utolsó sorban Orosz István A követ és a fáraó című művei. 

Daniel Arasse (1944–2003) francia művészettörténész, aki már nem ismeretlen a magyar olvasó előtt, hiszen az immár második kiadásánál járó Festménytörténetek  is az ő alkotása. Az első könyv Arasse rádióelőadásainak írott szövege, amelyeket 2003-ban tartott a France Culture adóján. A Festménytörténetek ugyanazon a nyomvonalon halad, mint az előző kötet, bár most már a forma is formabontó, hol képzelt leveleket, hol dialógust olvashatunk, rendszerint az olvasónak szóló kiszólásokkal megtűzdelve – merőben más, mint a száraz képelemzés, amelyet a hagyományos művészetelemzés általában nyújtani szokott. Ebben rejlik Arasse különlegessége, úgy tud unalomig ismert témákról (Velázquez: Udvarhölgyek), csontig lerágott motívumokról (háromkirályok) beszélni, hogy úgy érezzük, ehhez hasonlóval még sohasem találkoztunk – és talán így is van. Miközben rávezet minket egy olyan ösvényre, amelyen egész más szemmel leszünk képesek képeket nézni. Az általa elemzett festményeket és másokat is.
 
 Velázquez: Udvarhölgyek
Úgy vezet végig minket az általa kitaposott úton, hogy fel sem merül benne, hogy a képeknek csupán egyetlen olvasata lenne. Nyitottnak látja őket, műalkotásoknak, amelyek gondolkodásra késztetnek, amelyeknek esetleg több megfejtése is lehet, és ahol a gondolkodás nem ér véget a fejezet végével, hiszen az általa felvetetteket kellő fantáziával továbbgondolhatjuk, megfelelő nyitottsággal továbbgöngyölíthetjük. Az általa elemzett művek régmúlt festők (Tintoretto, id. Pieter Brueghel, Tiziano, Velázquez) ma már talán nem annyira szem előtt lévő, kissé háttérbe szoruló művei, olyan művek amelyek méltó helyükön állnak a művészettörténet panoptikumában, ám ritkán poroljuk le őket. De épp vele és általa ébredhetünk rá, hányféle jelentésréteg sűrűsödhet egyetlen festményben olyan korokban, amikor a vizualitás jóval kevésbé volt jelen az emberek életében, nem áramlott rájuk ezerféle forrásból, csupán festmények (illetve könyvek) formájában találkozhattak vele.
A téma megközelítése is újszerű, ehhez hasonló profanizmussal nem igazán találkozni a hivatalos művészettörténetben. Külön fejezetet szentel például Magdolna gyapjának, vagyis a hajának és egyéb szőrzeteinek, ahol kijelenti, hogy meg kéne írni a szőrzet történetét a festészetben.
Tiziano Urbinói Vénusz című képét egyenesen pin-upnak minősíti. Vagyis olyan meztelen nőt ábrázoló képnek, amely arra szolgál, hogy felizgassa a férfit, aki nézi a festményt. Elképzelését különböző érvekkel alá is támasztja, majd rátér a hölgy mögött lévő ládára, amelybe egy cseléd épp belehajol. Ezután következik a kínzó kérdés, mi lehet az a fekete valami, ami a képe előterét elválasztja a hátsó traktustól. Gondolták függönynek, falnak is, ám Aresse szerint messze jártak az igazságtól, mert az egy képernyő, amely az előtte fekvő alak megmutatására, a hátsó résztől való elválasztásra szolgál. (Tiziano alkalmazta már ezt a technikát egy 1512-es Sacra Conversazionén. A képernyő – mely elnevezés anakronisztikus mivoltával a szerző persze tisztában van – arra szolgál, hogy rávezesse a nézőt: a kép két része nem ugyanahhoz a térhez tartozik. Nem lehet átmenni egyikből a másikba, nem a hagyományos kapcsolat áll fenn köztük. A perspektíva, az enyészpont és más hasonló képszerkesztési elvek elemzése után arra jut, az előtérbeli meztelen nő a láda fedelén látható!


Tiziano: Urbinói Vénusz
Sor kerül Francesco del Cossa Angyali üdvözlet című képére is, ahol szintén újszerű módon közelíti a festő a teret. Itt figyelhető meg a kép szélén egy aránytalanul nagy méretű csiga, amely mintha a kép terén kívül, a kereten mászna.

És ezzel el is jutottunk Nicolas Matsier 3D a festészetben című művéhez. A cím első látásra kicsit fellengzősnek, anakronisztikusnak, bizarrnak tűnik, bár az kétségtelen, hogy modernségével rögtön felkelti az olvasó figyelmét. De hamar belátjuk, hogy a mű tárgya, vagyis a trompe-l’oeil elnevezése kevésbé közismert és magával ragadó. Először meghökkenünk, hogy egy ilyen jelenségnek egy egész könyvet szentel a szintén francia, ám műkedvelő szerző. És kétségételen, hogy nem is visz minket minden alkalommal olyan izgalmas szellemi utazásra, mint az előző kötet, de azért alapos, érdekfeszítő munka. A trompe-l’oeil a festménynek az része, amelyet úgy helyeznek el rajta, hogy úgy tűnjön, nem a festményhez, hanem a környezethez tartozik. Hogy úgy tekintsenek rá, mint az anyagi valóság egy darabjára. A nyakatekert magyarázat ellenére rendkívül könnyű felismerni, ez az a légy a képen, amelyet el akarunk hessenteni, a képre „ragasztott” cetli és még sorolhatnánk. Vagy maga a légy a tárgy, vagyis az egész műalkotás másnak akar látszani, mint ami. A műfajt nem túlzottan gyakran alkalmazták, de jóval többször előfordul, mint azt első hallásra feltételeznék. A legkülönbözőbb megjelenési formái sorakoznak a könyv lapjain: kezdve a 15. századi olasz Federigo Montefeltro udvarában felállított Studilótól – amely kisméretű dolgozószobát jelent, és amelynek falai úgy vannak lambériázva, mintha végig könyvespolc borítaná őket, némelyik fali szekrényke ajtaja nyitva áll, be is kukucskálhatunk, könyvek, mérőeszközök és zeneszerszámok, harci felszerelések sorakoznak polcain. Folytathatjuk a sort a képekkel, amelyeken légy ül, gondos kezek még az árnyékukat is odapingálták, mint Crivelli Madonna a Gyermekkel vagy Petrus Christus Egy karthausi képmása című képeken.
 
 
Francesco del Cossa: Angyali üdvözlet
Nem csupán a festészetben fordul elő a trompe-l’oeil hanem a szobrászatban és az építészetben is – bár ez utóbbi persze szintén festészeti eszközökkel operál. A szobrászati előfordulás szép és igen régi példája IV. Károly (hitvesével) fogadja a jókívánságokat  vagy a bourgesi Jacques Coeur palotájának ablakképe.
Kedvencem, amelyet személyesen is volt alkalmam megcsodálni a római Szent Ignác templom mennyezete és kupolája, mindkettő Andrea Pozzo alkotása.
Adja magát az ablak- és az ajtóimitáció is, hiszen mindkettő kerettel rendelkezik, amelyben remekül lehet trompe-l’oeileket elhelyezni. Nagyon élethűre sikeredett ajtóimitáció A regentessza szobájának bejárati ajtaja, a zwollei Vrouwenhuisból. Vagy ugyanez a dallam a könyvszekrény, amely persze festmény, és eredetileg ajtószárnyként szolgált.
Ha a felvillantott példák alapján bárki azt gondolná, a trompe-l’oeil ma már elhanyagolt műfaj, ezt a feltételezést gyorsan cáfolnánk, ott van például Blue Sky (vagyis Warren Johnson) Tunnelvision (Alagútlátomás) című műve, amely a Dél-Karolina állambeli Columbiában, ahol még mutatóban sincsenek hegyek, sem sziklák, egy bank homlokzatán kelti azt az illúziót, hogy a sziklafalat áttörték. Vagy említhetnénk Fabio Rietit, aki a könyben szereplő művön kívül – amelyen alkotója az utolsó ecsetvonásokat ejti festményén – jó néhány tűzfalat pingált ki hamis illúziót keltve a hetvenes években, amikor is a trompe-l’oeil igencsak „benne volt a levegőben”.


A regentessza szobájának bejárati ajtaja
És még mielőtt elkeserednénk, hogy ez a remek sorozat, amely ilyen értékes könyveket rejt, csak külföldi szerzőket vonultat fel, megjelenik Orosz István kötete, mely méltó folytatása a korábbiaknak, sőt.
Orosz István A követ és a fáraó  című könyve mindössze két képpel foglalkozik kétszáz oldalon keresztül, valójában csak eggyel, ifjabb Hans Holbein Követek című művével, illetve másodsorban ismeretlen festő Mózes és Áron a fáraó előtt című képével.
A kötet külsejéről külön szót kell ejteni, hiszen igen formabontó: a grafikus szerző csupán a két tárgyalt festmény eredetijét közli fénykép formájában, minden más illusztráció formájában kap helyet – szenzációs, pontos, kifejező rajzok formájában. Nyelvileg kimunkált, kidolgozott a könyv, szórakoztató olvasni, akárha szépirodalom lenne. Lábjegyzetekkel bőven ellátott a kötet, melyek szintén igen informatívak.


ifj. Hans Holbein: Követek
A kötet központi képe a Követek (itt  elérhető nagyobb felbontásban) című kép számtalan kérdést vet fel. Kezdődik rögtön azzal, hogy kik láthatóak a képen. Mintha két különböző életforma képviselői lennének, az égi és a földi világ két pólusa. Sikerült őket név szerint is azonosítani: Jean de Dinteville és Georges de Selve, melyek közül az előbbi a megrendelő. Mindketten a francia udvar szolgálatában álltak, innen a kép címe, egyébként a képen el lett rejtve az életkoruk, ez segített azonosításukat. Jó néhány „apróság” megbújik a képen, melyekről egytől egyig kiderül, hogy alapvető információt rejtenek, miközben több okból kifolyólag igen nehéz őket megtalálni. A képet fatáblára festették, és a széléről lefűrészeltek egy kis darabot (talán, hogy beleférjen valamilyen keretbe), sőt ketté szedték egy időben.
A festmény legtipikusabb eleme a követek előtt elhelyezett koponya csak bizonyos szögből látható (arról is sok szó esik, hogy melyikből), vagyis anamorfózissal állunk szemben. Orosz István maga is készít anamorfózisokat, a téma elismert szakértője, a wikipédia angol nyelvű szócikkében  is jelentős helyet kap. A koponya, mert erről van szó, Orosz István szerint valószínűleg nem Holbein műve, később került a fatáblákra. Ennek bizonyítására felvonultat jó néhány érvet, de megnyugtatóan nem sikerül igazolnia az állítást, nyitva is hagyja a kérdést. Hosszan foglalkozik az anamorfózissal általában is, kiderül, hogy valószínűleg Leonardo alkalmazta először ezt a technikát, és bepillantást nyerhetünk abba is, hogyan készül egy ilyen fajta torzkép.
Ezután következik az ábrázolt személyek közötti viszony – valójában ennek a mellékhajtása a másik kép elemzése is, hiszen az egy úgynevezett szerepjátszó kép, amelyen testvéreivel és más alakokkal együtt látható a Követek egyik figurája, Jean de Denteville. Hogy a két szereplő között milyen a viszony, azt itt és most nem bontanánk ki részletesebben, talán csak annyit árulnánk el, hogy a kapcsolat jellegének bizonyítása talán kevésbé meggyőző, mint Orosz többi érve.
Ezután következik a képen látható tárgyak (földgömb, éggömb, lant, kotta stb.) részletes elemzése, amelyen keresztül egyre több és több információt szerzünk a korról, a korabeli világképről. A kép datálása, 1533 húsvétja, számtalan fontos konnotációt hordoz, melyek mind-mind tovább gazdagítják a kép jelentését.

Mindhárom könyvet ajánlom a képzőművészet iránt érdeklődőknek, de azoknak is, akiket eddig különösebben nem érdekelt ez a téma, hiszen épp általuk kaphatnak hozzá kedvet. Ha izgalmas képzeletbeli kirándulásra vágyunk válasszuk a Typotex könyveit!
Daniel Arasse: Festménytalányok, Typotex Kiadó, 2010, 212 oldal, 3200 Ft, Nicolas Matsier: 3D a festészetben, Typotex Kiadó, 2011, 380 oldal, 4200 Ft, Orosz István: A követ és a fáraó, Typotex Kiadó, 2011, 208 oldal, 3900 Ft
Jolsvai Júlia

Jolsvai Júlia

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK