Kitűnő könyv. A kép, amelyet Einsteinről ad, a tudósról, aki szó szerint új világot nyitott meg, s az emberről, aki a magánéletében korántsem volt hibátlan, rendkívül sokrétű, alapos és lenyűgözően színes. További kiemelkedő erénye, hogy nagyon sok tudással szolgáló tudománytörténeti háttérbe helyezi a munkásságát. Utóbbinak különösen sokatmondó hozadéka, hogy megmutatja: Einstein zsenialitásának egyik fő vonása, a kimagasló tudományos teljesítményének egyik fő forrása az a képessége volt, ahogy szintetizálni, extrapolálni és továbbfejleszteni tudta az előtte jártak és szintúgy a kortársai tudományos eredményeit.

A mindig megbízható Typotex kiemeli: "Az Einstein legendának ez a nagy összefoglalása olyan sikernek örvend, hogy a Washington Post az Év legjobb könyvének választotta. Egy amerikai napilap - egy németből fordított művet!" Ez igazán ékesen szól e könyv mellett.

Három különösen markáns vonás az Einstein-képhez: Neffe idézi egy "időskori" nyilatkozatát: "Ha arról kérdeznek engem, hogyan lehetséges, hogy éppen én fedeztem fel a relativitáselméletet, számomra az alábbi körülmény tűnik fontosnak: a felnőttek nem gondolnak bele a téridő-problémába. Mindazt, amit itt érdemes végiggondolni, véleményük szerint már gyermekkorukban megtették. Én azonban olyan lassan fejlődtem, hogy már felnőttem, amikor először rácsodálkoztam a térre és időre. Természetes, hogy ekkor mélyebben beleláttam a problémába, mint egy közönséges gyerek." S nehogy ezt elkönyveljük einsteini nyelvöltögetésként! Neffe azzal folytatja, hogy Einstein Jean Piaget gyermekpszichológust (a szakterület egyik leghíresebb tudósát - OP) is biztatta: kérdezzen meg gyermekeket, milyen intuitív elképzelésük van a sebességről, a térről és az időről. Ezzel az egyik leggyümölcsözőbb kutatási területet adta Piaget kezébe.

Elgondolkodtató, milyen nagy érdeklődéssel fogadták az emberek a 20. sz. elején Einstein nagy felfedezésének hírét és részleteit. "Egész Anglia az Ön elméletéről beszél" írta Sir Arthur Eddington, a napfogyatkozás-expedíció tudományos vezetője. A kvantummechanika kiemelkedő kutatója, Paul Ehrenfest Hollandiából írta: "Az újságok tele vannak a Times cikkének fordításával, amely a napfogyatkozásról és a te elméletedről szól." Pár héttel később a Berliner Illustrierte Zeitung címlapján hozta Einstein képét: "A világtörténelem új nagysága" aláírással. S amint Neffe írja, "rövid időn belül szinte nem volt ember, aki ne hallott volna Einsteinről és a művéről. Elképzelhetetlenül hosszú idő óta ez volt az első alkalom, hogy a tudomány hangja uralta a világot." Einstein pedig megmutatta tehetségének új elemét: hamar elkezdte mind szakszerűbben kiaknázni a népszerűségében rejlő lehetőségeket a maga markáns humanitárius és politikai céljai érdekében. Neffét idézve, "Amint a média felkapta, fokozatosan megtanulta, hogyan állítsa a saját szolgálatába - kezdetben meglehetősen ügyetlenül, végül egyre ravaszabban."

Sokan segítették, az előtte jártak a tudomány állását létrehozó eredményeikkel a múltból, s szintúgy a kortársai, barátai, amint arról a könyv kitűnő tudománytörténeti leírásai részletesen is beszámolnak. Az általános relativitáselmélet felé azonban magányosan vágott utat. Neffe idézi Max Planck tanácsát, amely sokat elmond a tudományos körök akkori világáról is: "Mint öreg barátja, tanácsolom, hogy hagyjon fel ezzel a próbálkozással. Egyfelől, mert nem fogja tudni végigvinni; másfelől, ha mégis végigvinné, senki sem fog hinni Önnek."