Ha máshonnan nem, hát a fiatal közgazdász/médiakutató szerző könyvéből megtudhatjuk: a peer-to-peer (P2P) fájlcserélő hálózatok korában élünk. Az ilyen hálózatok fenntartói a most uralkodó diskurzus szerint kalózok, a szerzői jog notórius háborítói - ám mint éppen Bodó könyvéből kiderül, ez a diskurzus - nem utolsósorban a kalózok működésének eredményeképpen - már nem is olyan egyoldalú, s nem is pusztán az egyik fél uralja.

A szerzőtől távol áll a kalózlét holmi romantikus felstilizálása: könyvének legfőbb tanulsága azonban az, hogy nem pusztán tanulmányozni illik a szerzői és szomszédos jogok pofátlan megsértőinek esetét, de tanulni is lehet tőlük. S nem pusztán akadémiai kutatóknak, de a kultúrjavak mainstream előállítóinak és forgalmazóinak sem derogál, hogy így tegyenek - vagy éppen lepaktáljanak a kalózokkal.

Bodó egyszerre él a közgazdasági, a kultúraelméleti, a nyelvi és a szociológiai analízis eszközeivel - s láthatóan valamennyit mesterien kezeli. Mintegy bevezetésként finom iróniával vázolja fel a történeti kalóz figuráját (melyet éppen napjainkban stilizál fel a magát más tekintetben a kalózkodás áldozatának beállító tömegfilmgyártás) - s persze azt is, hogy valóban léteznek-e párhuzamok a tengerek rettegett rablóközösségei és napjaink szintúgy mélyen szociális hálózatai között, amelyek a kulturális javak újraelosztását tűzték ki célul. Nem minden tanulság nélkül való a szerzői jogi kalózkodás történetének felvázolása sem, hiszen ennek nyomán kiderül: az Egyesült Államok születésétől kezdve majd 110 éven át kora (szerzői jogi szempontból vett) Kínájának, Bulgáriájának és Jamaicájának számított - a szerzői jogi kalózkodás a külföldi szellemi javak védelméről intézkedő 1891-es törvény megszületéséig államilag támogatott, hivatalos tevékenységnek számított.

A kocka azonban fordult: a technikai sokszorosítás fejlődése, a mind újabb médiumok megjelenése nyomán általában Amerikában támadt fel a legnagyobb méretű hisztéria, melynek újabb állomásai rendre felülütötték az előzőt. A gramofon, a rádió, a tévé, a másolható analóg hangszalag és a VHS-kazetta e szempontból (ha csak a hisztérikus narratívát és az újra meg újra felhorgadó morális pánikot nézzük) pusztán a pokolba vezető út újabb állomásai voltak - csupán manapság tűnik úgy, hogy az alig-alig szabályozható internet volna mindennek a teteje. Bodó intő jelleggel idézi John Philip Sousa, a mára elfeledett zeneszerző még az előző századfordulón kelt lánglelkű szavait: "Ezek a beszélő gépek tönkre fogják tenni a zene művészi fejlődését ebben az országban. Amikor gyerek voltam, a nyári estéken minden ház előtt embereket lehetett látni, ahogy régi és új dalokat énekelnek. Ma csak ezeket a pokoli gépeket lehet éjjel-nappal hallani. Nem maradnak hangszálaink. A hangszálakat ugyanúgy el fogja tüntetni az evolúció, ahogy az emberré válás során eltűnt az ember hátáról a farok." S a pokoli gépek sora egyre csak bővült, majd eljött az internet kora, és megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy szorgalmas, kreatív és tehetséges kalózok olyan fájlcserélő hálózatokat alakítsanak ki, amelyekkel kikerülhetők a kultúrjavak kereskedelmének rugalmatlan és ötlettelen dinoszauruszai. Bodó nem habozik sorra venni az immár világméretű játszma szereplőinek kedvelt érveit és ellenérveit, s miközben élvezettel cincálja szét az egymással feleselő (sokszor ezért egymást megerősítő) érveket, elénk tárul nem kissé kaotikus korunk képe; a jövő pedig nyitott: mind újabb megoldásokra, mind pedig friss konfliktusokra. A szerző bevallott ideálja egy rendezett, ám a realitásokat, fogyasztói igényeket és az új médiumok jelentette kihívást is figyelembe vevő jogi környezet kialakulása - ám ennek a jótékony evolúciónak egyelőre kevés jelét látni. Érdemes azonban megfontolni azon megállapításait, miszerint az "illegális" tartalmak letöltése - bár a mechanikusan alkalmazott jogszabályok érzéketlenek az ilyen finom nüanszokra - korántsem ugyanazt a hatást váltja ki, ha mondjuk az egyik skálán két különböző piaci helyzetű (jómódú és kispénzű) felhasználót, a másikon meg más-más besorolású (mainstream és ún. niche jellegű) kulturális terméket vizsgálunk. Szintén nem hagyhatók figyelmen kívül a letöltés multisample funkciójára vonatkozó érvek sem: meglepően sokan használják e hálózatokat széles merítésű mintavételre, hogy azután fókuszuk szűkítése után esetleg megvásárolják az adott produktumot (vagy legalább egy jegyet az előállító koncertjére...).

A könyv az első szerzői jogi törvények születésének 300. évfordulója kapcsán rámutat arra is, hogy míg ezen törvények "értelmezési tartománya" korábban elképzelhetetlen mértékben terjed ki (a digitális korban tudniillik másképpen ellenőrizhetetlen a kultúrjavak áramlása), velük szemben létrejött egy hatékony, rugalmas ellenerő is a P2P kalózvilág képében, melynek aktorai egyszerűen ignorálják a másik világot, miképpen annak érveit is. Nem arról van persze szó, hogy argumentációjuk minden esetben ülne, de a kontextust újrafogalmazó újító kedvük kétségkívül méltánylandó.

http://magyarnarancs.hu/konyv/letoltom_neked_a_csillagokat_-_bodo_balazs_a_szerzoi_jog_kalozai-77062