Egyszer felkereshettem lakásán Fodor Gézát.
Valami pályázathoz kellett egy szakmai ajánlást csatolni, s közös ismerősünk őt javasolta. Amikor fölhívtam a megkapott telefonszámon, első szóra átlátta a helyzetet és készségesnek mutatkozott. Mivel nekem sürgős volt az ügy, kérte, hogy másnap látogassam meg otthonában a nyomtatványaimmal, mert ő nem megy el a napokban hazulról. A nem túl nagy, Kosciuszko utcai lakásba belépve szokatlan látvány fogadott: könyvek és kották ezrei-tízezrei sorakoztak szép rendben a polcok százain. Még a konyha is plafonig fel volt polcozva velük. A háttérben zene szólt, ha emlékezetem nem csal, a Figaro házassága ment éppen.

Néhány percet beszélgettünk a projektemről, aláírta az előkészített papírt, majd én kérdeztem: min dolgozik? Lemezkritikát írt éppen. Mivel ismertem a felvételt, megkérdezte a véleményem. A tekintetén láttam, hogy nem teljesen osztja, de nem avatott be gondolataiba – melyeket néhány hónappal később a Muzsikában olvashattam. Onnantól kezdve ismerősként biccentett felém a koncerteken, operaelőadásokon. A fontosabb eseményeken én is mindig számítottam a jelenlétére, figyeltem, mely előadások kapcsán várhatom majd írásait. Ezért is volt szembetűnő a hiánya azon a bizonyos Kovalik-féle Fidelio premierjén, amikor nagyon is szükség lett volna a gondolataira…

Ha Fodor Géza életművén végigtekintünk, egyből szembeötlik, hogy egyetlen igazán nagylélegzetű mű kötődik nevéhez, a több nekifutásra, több kiadásban napvilágot látott Mozart-elemzés (A Mozart-opera világképe). És írt még sok-sok esszét a zene, a színház és az irodalom témakörében, meg tengernyi zene-, de elsősorban operakritikát. Ez utóbbiakat górcső alá véve megállapíthatjuk, hogy Fodor nem az ún. napi kritikát gyakorolta, még akkor sem, amikor ténylegesen ez lett volna a feladata.

Ő ennél sokkal nagyobb látószöggel közelítette meg a dolgokat. Mindig valami egyetemes mérce lebeghetett szeme előtt. Ezért is meglepő a nevéhez fűződő, nagy és összefoglaló munkák hiánya. De ez csak látszólagos hiány, mint mindjárt látni fogjuk.

A Typotex Kiadó most kiadta Fodor Géza lemezekről és DVD-kről írt kritikáit, jobban mondva a kritikák gyűjteményének első kötetét. A háromrészesre tervezett sorozat a művek keletkezésének időrendjében dolgozza fel Fodor ez irányú tevékenységét. Az 1981-től a korai haláláig, 2008-ig a HiFi Magazinban (később: HiFi Mozaik), majd a Muzsikában és végül azÉlet és Irodalomban publikált írások Claudio Monteverditől Liszt Ferenc operai munkásságáig követik figyelemmel az elmúlt évszázad hang- és képrögzítéseit.

A bő 300 oldalas kötet nemcsak arról tudósít beszédesen, hogy Fodor mennyire átfogó szemlélettel közelített az adott, elemzendő lemezhez. Nemcsak arról, hogy mennyire összetett gondolkodása és nyelvezete volt e voltaképpen szűk spektrum áttekintéséhez és leírásához. Számomra az összegyűjtött írások ennél sokkal többet jelentenek: összeállnak esszéfüzérré, és alkalmassá válnak – az eredeti szerzői szándéktól némileg függetlenedve – egyes alkotók tevékenységének önálló elemzésére is.

Fodor Géza elemzéseit egymás után olvasva tehát pontos képet kapunk Mozart,Beethoven, Rossini, Bellini és a többiek operai munkásságáról, ami – sok esetben – hiánypótló munkaként jelenik meg a hazai könyvpiacon.

A példás gondozásban megjelent kiadvány nemcsak pontos név- és tárgymutatóval, hanem az elemzett termékek részletes diszkográfiájával is segíti az olvasót az eligazodásban. (Említtessék meg itt a kötet érthetetlenül háttérbe húzódó szerkesztője, Várady Szabolcs is.)

Várjuk a folytatást!