"És mégis megvan a könyv!" – toppantott indulatosan Vekerdi László a könyve sajtóbemutatóján, miután felidézte, hogyan látszott füstbe menni a Móra Kiadó "Így élt..." sorozatába szánt Galilei kötetének terve a szerkesztő, Kemény Márta halála után, jó tizenöt évvel ezelőtt egy olyan politikai rendszerben, ahol a szerző nem számított persona gratának. A Typotex Kiadó jóvoltából a könyv most mégis megjelenhetett. S közben két könyv lett belőle, mert szerzője folyamatosan lépést tartott az egyre özönlő újabb és újabb Galilei-tanulmányokkal és -monográfiákkal, jegyzetei és koncepciója pedig messze túlnőtték egy ifjúsági sorozatba szánt munka kereteit.

Most hát egy kötetben voltaképpen két könyvet tarthat kezében az olvasó. Olyan munka ez, amelyet az érdeklődő laikusok és a szakma beavatottjai is élvezettel forgathatnak. A főszöveg olvasmányos, a kezdők vagy laikusok által is jól követhető, élvezetes stílusú elbeszélés, amely plasztikus képet fest Galileiről az emberről és a tudósról. Követhetővé teszi zseniális gondolatmeneteit és történelemformáló felfedezéseit. A fejezeteket követő lábjegyzetek viszont (amelyek terjedelme egyes fejezeteknél kétszerese, háromszorosa a főszövegének) a – gyakorló és a leendő – tudománytörténészek számára mondanak és jelentenek sokat. Ezekben ugyanis Vekerdi – az őt ismerők számára megszokott – elképesztő erudícióra vallóan kritikailag áttekinti, reflektálja a gazdag, sokrétű és ellentmondásos nemzetközi Galilei-szakirodalmat. Vekerdi kutatói szuverenitásáról tanúskodik az, hogy bár mindent és mindennek az ellenkezőjét is elolvasta – jóformán mindazt, amit csak a nagy olasz tudósról a tudománytörténész szakértők napjainkig írtak –, nem vész el a Galilei-interpretációk labirintusában, nem válik inkoherenssé az ő saját Galilei képe. Ugyanakkor Vekerdi elkerüli az ellenkező végletet is, amelybe számos neves kutató elsodródott már; azt, hogy beskatulyázza, egysíkúvá formálja, valamiféle divatos "tudománytörténeti rekonstrukció" példájává tegye a mi világunktól csaknem négyszáz év távolában alkotó tudóst.

A könyv címe, "Így él Galilei", azt hiszem, nagyon pontosan kifejezi azt, amiről a könyv szól. Egyfelő1 bemutatja azt, hogyan él ma Galilei a tudománytörténész szakma elképzeléseiben, milyen eddig ismeretlen összefüggésekre derült fény az újabb dokumentumok megismerése nyomán. Például a vatikáni archívumban található kéziratok és a hozzáférhetővé vált inkvizíciós peranyagok tanulmányozása után. Olvashatunk a könyvben arról, hogyan sikerült egy modern kutatónak, Stillman Drake-nek a Galilei-féle feljegyzések alapján rekonstruálnia és igazolnia Galilei lejtőkísérleteit és annak eredményeit. Megismerkedhetünk Pietro Redondi érdekes hipotézisével is, amely szerint Galileit egy sokkal súlyosabbnak számító eretnekségben is elítélhették volna, mint a kopernikánizmus, ugyanis az olasz tudós által elfogadott atomista nézetek egy sokkal fontosabb fundamentális teológiai dogmával (az ún. átlényegülés tanával) álltak ellentétben, mint a kopernikánusz heliocentrikus asztronómia, amely "csupán" az Ószövetség egy-két helyével nem volt összeegyeztethető.

Másfelől arról is tanúskodik Vekerdi könyve, hogy Galilei valóban él, alakja nem vonult be valamiféle szoborparkba, ahová csak ritkán, vagy soha nem megyünk el, s ahol azok szobrait zsúfoljuk össze, akik már nem élnek bennünk igazán. Galilei ma is él, eleven alak, ma is köteteket írnak róla, s tanulmányok tucatjai látnak róla és munkáiról napvilágot minden évben. Az európai történelem korszakhatárán élt ugyanis, s vele születik meg az újkori modern tudomány, a racionális, kísérleti és matematizált természet-megismerés, amely legyőzte mind az arisztoteliánus kvalitatív fizikát és a ptolemaioszi geostatikus asztronómiát, mind pedig az ezek helyére törekvő (a 16. századi gondolkodók körében sokáig igen elterjedt) irracionális-misztikus ún. hermetista természetfelfogást. S az alkimisták pitagoreus számmisztikáját a fizikában felváltotta a mérések eredményeit felhasználó, matematikai típusú idealizációkra támaszkodó modem matematika.

Vekerdi könyvének Galileije nem csupán – s talán nem is elsősorban – a heliocentrikus asztronómia hőse és csaknem vértanúja, hanem az európai tudományos racionalitás megalapozója. Aki szívós és nem túl látványos mindennapi munkával, nehéz körülmények között, primitív, maga készítette eszközökkel próbál pontos megfigyeléseket, precíz méréseket végezni, hogy eloszlassa a természetet elhomályosító misztikus ködöt és tudós Sarastróként legyőzze az éj csalóka királynőjét. Galilei az egyház hű fia akart lenni, hiszen mélységesen istenfélő volt, de ő Istenét – a skolasztikus racionális teológia legjobb hagyományainak folytatójaként, és a felvilágosodás előfutáraként – a tervező és törvényadó értelem megtestesüléseként, nem pedig az ember elől a természet titkait elrejtő mágusként fogta fel.

Nagy eseménye az Így él Galilei megjelenése a magyar tudománytörténet-írásnak. Világszínvonalú Galilei-monográfia született ezzel. Lelkesítő példája nyomán és a segítségével talán megújulhat hazánkban is egy új, fiatal tudománytörténész nemzedék felnevelésének folyamata is. Vekerdi több mint harminc éve foglalkozik a Galilei-jelenséggel. Számos cikke, tanulmánya jelent meg már a hatvanas évektől máig. Emlékezetes a Discorsi magyar fordításához írt utószava is. A tudománytörténet iránt érdeklődő nagy hasznára, Vekerdi nem hagyott fel a könyv tervével az első kiadási kísérlet meghiúsulása után. S hogy mennyire szívvel készült ez a munkája, az én szememben az is bizonyítja, hogy még a könyv külső borítóján látható képet, a Chartres-i katedrális üvegablakán látható Izaiás prófétafejet is ő javasolta a fedéltervező grafikusnak. Mert, mint elmondta, a képen Izaiás nagyon hasonlít Galileire, s a próféta vállára és fejére nehezedő angyalkezek szimbolikus jelentést hordoznak az ő számára.

A Typotex Kiadó jó munkát végzett. A nehéz, sok lexikális és bibliográfiai adatot, hivatkozást tartalmazó műben alig van sajtóhiba, a szöveggondozás példásnak nevezhető. Ami viszont nagyon hiányzik a kötetbő1, s kivált az ilyen kézikönyvként, a doktoranduszképzésben tankönyvként felhasználható munkából, az a betűrendes irodalomjegyzék, illetve a név- és tárgymutató a kötet végén. De minden bizonnyal rövidesen szükség lesz második kiadásra is, így addigra ez a bántó hiány megszüntethető.