Vannak könyvek, melyeket nem tudunk letenni, míg végig nem olvastuk, s visszatekintve az egészre, a teljességből ne vonnánk le valami, mindünk szá­mára elfogadható – az általánosból az egyes egyénre vonatkoztatható –, spe­cifikus tanulságot, követendő példát. Hargittai István Széchenyi-díjas akadé­mikus, egyetemi tanár, tudományos kutató Életeink című könyvét az olvasás mámorával követjük mondatról mondatra: „hegyről hegyre”, lassan, türelme­sen; meg-megállva egy-egy „magaslat” előtt, gyönyörködve-töprengve min­den gondolatán. A folyamat gyöngysorából minden szemet külön-külön átte­kintünk, végiggondoljuk „magvát”, és úgy próbáljuk magunkba szervesíteni, hogy önnön életvitelünk, sajátos szemléletünk adekvát részévé váljék.Az Egy tudományos kutató találkozása a 20. századdal alcím jelzi, hogy ez a tudományos, egyben izgalmas irodalmi mű több mint egy tudós egyéniség önvallomása. Tükröt tart századunk elé, szembesítve annak minden gyötrel­mével (és szépségeivel, eredményeivel is), melyeket mindannyian átéltünk, de különös intenzitással azok, akiket a kor „fonáksága” származásuk okán a kirekesztés, az üldöztetés, s a végcél (Endlösung) szennyes viharába vetett, s hordott a pokol kapujáig, akár az elmúlásig.A szerző tizenkilenc fejezetre osztott könyvében tizenkilenc Nobel-díjas tu­dóssal, kutatóval történt bensőséges találkozás – riport, beszélgetés – kereté­ben nemcsak mindegyikük tudományos felkészülését, sikeres pályafutását követhetjük, hanem a szerzőhöz hasonlatos személyes sorsuk alakulását is, kezdve édesapjuk korai elvesztésével, annak egzisztenciális következménye­ivel és a lelki traumával, folytatva a gyermekkor, a kamaszodás és a felnőtté érés idején elszenvedett megalázó megkülönböztetésekkel, meghurcolásuk­kal, a legközvetlenebb hozzátartozóik elpusztításával. Mindezen párhuzamos életrajzok, az író és a tudóspartnerek azonos sínen futó, avagy sorsukban ha­sonló pályafutásának elénk vetítése közben Hargittai István (és Sándor báty­ja) sort kerít nemcsak a kiterjedt család végzetszerű útjának feltárására, de szerzőnk bemutatja az élete során megismert, Nobel-díjjal ugyan nem hono­rált, de jelentős tudományos eredményeket elért magyar kutatókat is: Tisza Lászlót, Klein Évát és Klein Györgyöt (utóbbiak a svédországi Karolinska In­tézetben a daganatimmunológiában értek el világraszóló sikereket), T Sós Ve­rát és Turán Pált (mindketten nemzetközileg elismert világhírű matematiku­sok); Erdős Pál matematikust, Polányi Mihály kémiaprofesszort, aki kémiai felfedezéseiért joggal várhatott volna Nobel-díjat (fia, John Carl Polányi megkapta 1986-ban), Furka Árpádot, az ELTE szerverkémia-professzorát, a kombinatorikus kémia úttörőjét, aki a peptidkémia területén ért el korszakos eredményeket érdekes felfedezéseivel (2002-ben Széchenyi-díjas lett).A Hargittai professzor által kiemelt 19 Nobel-díjas közül tízen kaptak ké­miai Nobel-díjat, öten orvosit, négyen pedig fizikait. Közülük Frederick Sanger kétszeresen is (1958, 1980) kémiai Nobel-díjas; Linus Pauling pedig az 1954-ben elnyert kémiai után 1962-ben Nobel-békedíjat is kapott.Ezt az irodalmilag, szakmailag kiválóan, határozott emberi tartással (és utá­nozhatatlan eredetiséggel) megkomponált könyvet minden művelt magyar (és nem magyar) embernek el kell olvasnia.