A kutyák lassan kezdenek ránk hasonlítani. DNS-vizsgálatok is igazolják, hogy a kutya 30-50 000 éve él együtt az emberrel, ami elég idő volt ahhoz, hogy genetikailag is alkalmazkodjon hozzánk. Viselkedése gazdája magatartását tükrözi, akitől - mint példamutatótól - a kutya hatékony, megfigyeléses tanulásra képes. Éppen ez teszi a kutyát alkalmassá arra, hogy közvetlen segítőjévé váljon egy sérült embernek.

Hazánkban még kevésbé ismert a habilitációs kutya fogalma. Így nevezik gyűjtőnéven a vakvezető kutyák mellett a hallás- és mozgássérült-segítő, az epilepsziás ro­ham-jelző és terápiás kutyákat is. A Kutyával az Emberért Alapítvány (KEA) Magyarországon elsőként, 1998-ban elindította a mozgássérült-segítő ku­tyák kiképzési programját. Egy ilyen speciálisan képzett kutya a nap 24 órájában bármikor készségesen áll gazdája rendelkezésére. Számos rendszeresen előforduló problémában képes megol­dással szolgálni: nemcsak ajtót nyit, villanykapcsolót kezel, telefont leemel-visszatesz, hanem felveszi és visszaadja a leejtett tárgyakat (például pénzér­mét, plasztik kártyákat), sőt szükség esetén ugatással segítséget is hív. Emel­lett támaszként segíti gazdája ki-be ülését a kerekes székbe, az önállóan mozgók esetén pedig a járást korrigálja, vezeti. A megfelelő kutya szinte bármire megtanítható, csak tudni kell, hogy hogyan.

Szakmáját tekintve valaki vagy ku­tyakiképző, vagy viselkedéskutató. Ám amikor a viselkedéskutató elkezd kutyát kiképezni, olyan módszereket és megoldásokat alkalmaz, amely sok tekintetben eltér attól, ahogyan az úgynevezett „családi kutyákat" kép­zik. Ezt természetesnek is kell tekin­teni, hiszen az etológusok speciális nevelést igénylő mozgássérült-segítő kutyákat képeznek. Úgyis mondhat­nánk, hogy a kutyák „finomhango­lását" végzik. Arra törekednek, hogy a kutyák önállóan is döntéseket hoz­va, kreatívan vegyenek részt az em­berrel való együttműködésben. A ku­tatók meggyőződése, hogy ezeket az állatokat a gyermekeknél is alkalma­zott hangnemben, hangsúllyal és módszerekkel lehet a legjobban nevelni. A habilitációs kutyák ennek megfelelően életük első másfél évét családban, nevelőszülőknél töltik.

AZ ELTE Etológia tanszékén dr. Gá­csi Márta etológussal, a KEA kikép­zésvezetőjével (és kutyájával Guruval) beszélgettünk arról, hogyan is zajlik egy leendő habilitációs kutya kiválasz­tása és kiképzése. Előtte azonban Gu­rut kellett szép kerek mondatokban meggyőzni arról, hogy távolabb ropogtassa a teniszlabdáját, amivel a hosszú várakozás után egy kis játékra akarta rávenni gazdáját.

- Az Etológia Tanszék és az alapít­vány így együtt elég rossz hatással van a kutyáink klasszikus értelemben vett fegyelmére, mert mind a két he­lyen az interakció és a kölcsönös kommunikáció az, ami szerepet kap - mi nem azt mondjuk a kutyának, hogy „elég, hagyd abba, csönd, fekszik", hanem megpróbáljuk a gyerekeknél is szokásos módon megoldania prob­lémákat. Ami egy picit több idő és energia, viszont így több kreativitás és kezdeményezőképesség marad a kutyában, ami nagyon jó, mert ez kell az etológiai kutatásokhoz és a se­gítőkutya képzéséhez is.

Nálunk a segítő kutyák ideális eset­ben saját tenyésztésű kutyák. Amíg a külföldi alapítványoknál a saját te­nyészbázis megléte teljesen természe­tes, mi sokkal kisebb volumenben gondolkodhatunk. Volt egy golden retrie­ver szukánk, tőle származó kölyköket neveltünk és képeztünk ki eddig, elő­zőleg pedig belga juhászokkal dolgoz­tunk. Labrador és uszkár kutyák van­nak még a tervek között.

- Ezek a fajták a legalkalmasabbak?

- A feladat bizonyos fajtákhoz köthe­tő, tudjuk, hogy mi az ideális és mi nem. Kiválasztáskor a temperamentu­mot és a munkakészséget egyaránt fi­gyelembe vesszük. Sajátos kombináci­óra van szükség: fontos, hogy a kutya ne akarjon mindig mozogni, szükség esetén akár egész nap tudjon nyugod­tan feküdni. Egy mozgássérült gazdá­tól nem várható el, hogy kielégítse a kutya mozgásigényét. A nagyon nyu­godt, lusta fajtákkal ugyanakkor az a baj, hogy azok a kulcsot sem akarják majd felvenni, mert nem akarnak ilyen bonyolult dolgokat csinálni. Azt a genetikai kombinációt megtalálni, hogy egy kutyában benne legyen a munkavágy, de azért a nyugalom is, nem egyszerű, még tenyésztéstechni­kai feladatnak sem. Igazából ilyen fajta nincs is. Bizonyos fajtákon belül, bizo­nyos vonalak és párosítások eredmé­nyeként reménykedhetünk - hiszen ez biológia, tehát nem mehetünk biz­tosra -, hogy összejön a jó kombináció és megtaláljuk a megfelelő kutyát. Ezért jó olyan fajtával dolgozni, amit az ember ismer. Első próbálkozásként a belga juhászok jól beváltak, bár ez a fajta nem tipikus a feladatra: nagyon szeret dolgozni és nagyon gazdás, ugyanakkor egy kicsit sok a tempera­mentuma. De a nagyon nyugodt egye­deket kiválasztva kiváló mozgássérült-segítő kutyákat képeztünk belőlük.

AZ ELSŐK

Hogy a belga juhász mennyire volt jó válasz a feladatra, mi sem bizonyítja jobban, mint Filip, a hazánkban elsőként (2000-ben) átadott mozgássérült-segítő kutya és gazdá­ja, Mányik Richárd példaszerű kapcsolata. Mind a ketten aktívan részt vesznek az új mozgássérült-segítő kutyák kiképzésében, utógondozásában, és számos egyéb etoló­giai kutatásban is, Filip az ELTE Etológiai Tanszékének „tudományos munkatársa" és a Mányik család teljes jogú tagja. A kutya vezette Mányik Richárdot az agilityhez, és az agility adta az ötletet, hogy kifejlessze a sérültekre alkalmazott változatát, az azóta már külföldön is népszerű paragilityt. Mivel a paragilityzők nem tudnak iramot tartani a kutyájukkal, náluk a hangsúly a kézmozdu­latokon és a hangjelzéseken van. Richárd és Filip már ötszörös világbajnok.

Mányik Richárd: - Filip alapjaiban változ­tatta meg az életemet. Nekem az a termé­szetes, hogy velem van, inkább a hiányát szoktam észrevenni. Rajta látom, hogy mi történik körülöttem, elég az ő reakcióit figyel­nem. Egyszer elmentünk egy házibuliba. Néhány óra elteltével szólt a házigazda, hogy keresnek. Kigurultam az ajtóhoz, és ott állt a kutya. Meg volt sértődve, hogy ki akarjuk hagyni a mulatságból. Előfordult egyszer, hogy a sóderszállítót is kifizette, a sofőr csak állt tátott szájjal, amikor a kutya a visszajárót várta. Filip csak néha ugat bele közös dolga­inkba, de legalább soha nem beszél mellé.

- Hogyan válik a megfelelő kutyából habilitációs kutya?

- A kiképzés egyedi szinten folyik. A kutyák önálló személyiségek, egyedi kombinációban fordulnak elő ben­nük bizonyos tulajdonságok, ahogy az emberben is. Egyrészt a kutya sze­mélyiségéhez kell illeszteni a kiképzé­si módszereket, másrészt később a jö­vendő gazda személyiségéhez is. Hiá­ba tudják, hogy egy adott kutyának melyik kiképzési módszer lenne az ideális, ha a jövendő gazda ezt vala­milyen okból nem tudja vagy nem akarja majd alkalmazni. Egy moz­gássérült sokkal kevesebb eszközzel rendelkezik a kutya irányítására: nem tud utána futni, nem tudja megránta­ni a pórázt, nem tud rákiabálni. Ha valakinek mondjuk a beszédkészsége is sérült, akkor a kutyát át kell szok­tatni a gazda hangképzésére. A kutya nagyon jó nyelvtanuló, így ez nem okoz gondot általában, ha az alap­képzés során sikerült kialakítani nála azt a készséget, hogy igyekezzen megérteni, amit a gazdája közölni akar. A mozgássérült-segítő kutyák képzése azért nagyon más, mint mondjuk a rendőrkutyáké, mert so­hasem épülhet dominanciára. Itt egy viszonylag szigorú, de kommunika­tív, interakcióra épülő szülő-gyerek viszonylatot állítunk fel a kutyával.

A TÖRVÉNYI HÁTTÉR

Már a végső fázisban van annak a jogi sza­bályozásnak az elfogadása, amelyben meg­történik a habilitációs kutya mint fogalom „hivatalos" bevezetése. Nemcsak azokat az extra jogokat rögzítik majd, amelyek a habi­litációs kutya gazdája számára biztosítják a kutyával való szabad bejárást gyakorlatilag bárhova, hanem azt is, hogy milyen felké­szültségű kutyát lehet habilitációs kutyának nevezni és milyen módon kell igazolni a kutya képesítését. Ennek kapcsán kidol­goztuk a vizsgakövetelményeket és vizsga‑eljárás rendjét. Szerencsére a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban is vannak olyan emberek, akiknek határozott szándékuk, hogy a kutyát mint rehabilitációs eszközt az egészségbiztosítási rendszerbe bevezessék, és ez a jövőre nézve bíztató.

Ahhoz hogy elérjük azt az ellátottsági arányt, ami az Egyesült Államokban van, vakvezető kutyából a jelenlegi 120 helyett kellene 700, míg mozgássérült-segítő kutyából a jelenlegi tizenegynéhány helyett több, mint 150, terá­piás kutyából pedig a jelenlegi 40-50 helyett körülbelül 2000. És akkor még nem beszéltem az epilepsziás rohamot jelző kutyákról és az egyéb speciális segítő feladatokat ellátókról. Mindebből nyilvánvaló, hogy a jövőben nem egyszerűen a rendszer fenntartását kelle­ne megoldani: hanem növelni a kapacitást. Ennek egyik a fő akadálya az, hogy nincs meg a kiképzést végrehajtani képes megfelelő lét­számú szakembergárda.

Dr. Topál József

- A gazdáknak is készülniük kell az együttműködésre?

- Egy mozgássérült-segítő kutya ki­képzése két évet vesz igénybe. A mun­kába a leendő mozgássérült gazdát is bevonják, mert vizsgáznia a végleges gazdának és a kutyának együtt kell. A programban részt vevő nevelőszülők kiválasztása is nehézségekkel jár, mert az etológusok szerint általában a neve­lőszülőket viseli meg jobban az, hogy el kell válniuk egy-egy nevelt kutyától. Ezért a nevelőszülőket is folyamatosan szoktatni kell ahhoz a gondolathoz, hogy „másnak neveled, ne éld bele ma­gad, ne szeresd gyermekedként. Ha­marosan át kell adni valakinek, akinek nagyobb, szüksége van rá!". Bármilyen furcsa, a kutyát nem viseli meg annyira a gazdaváltás, mint azt gondoljuk. Az érzelmi kötődés az, ami fontosa szá­mára, erre a kutyának alaptermészeté­nél fogva szüksége van.

Jelenleg öt kiképzővel dolgozunk, és nagyjából mindenkire jut két kutya. Két kutyánk pár hete vizsgázott, kettő vizsga előtt áll, és van egy tízhónapos kutyánk, aki még az alapszakaszban tart. Ha egy kutyáról már eldönthető, hogy mire lesz alkalmas, kerekes székes vagy botos ember mellé például, akkor a jelentkező mozgássérültek közül azo­kat, akik potenciálisan szóba jöhetnek, elhívjuk és az összes képzés alatt lévő kutyánkat, bemutatjuk nekik. Ez azért fontos, mert így nem élik bele magu­kat konkrétan egy-egy kutyába. Köz­ben mi előzetesen tájékozódunk arról, hogy hogyan tudnak együtt mozogni, dolgozni. A választásban természete­sen fontosa mindkét fél részéről meg­nyilvánuló szimpátia is, előfordulhat, hogy a kutyának egyszerűen nem kell az általunk javasolt gazda.

Ezek a kutyák tehát mérlegelnek, döntenek, segítenek. Bizonyított, hogy már puszta jelenlétükkel is pozitívan befolyásolják fogyatékos gazdájuk élet­minőségét. A viselkedéstudományok egyik máig megoldatlan problémája a „szubjektum", az alany tudatos létének kérdése. A habilitációs kutyák esetében feltenni a pszichológusok által tömören megfogalmazott „Van ott valaki?" kérdést szinte feleslegesnek tűnhet.