Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Szabados Levente
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 220 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-42-5
Témakör: Filozófia

Eredeti ár: 2900 Ft
Webshop ár: 2175 Ft

KOSÁRBA
A természet fogalma

Whitehead: A természet fogalma

Magyar Tudomány
2009-02

A Typotex Kiadó gondozásában, 2007-ben jelent meg Alfred North Whitehead A természet fogalma (eredeti címe: The Concept of Nature) művének első magyar nyelvű kiadása (Szabados Levente fordításában), az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, a Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyv-támogatási Pályázat keretében. Ezzel egy újabb kiadvánnyal bővült Whitehead magyar nyelven is elérhető műveinek száma, amely remélhetőleg ösztönzi és segíti a rendkívül jelentős és nagy hatású szerző hazai kutatását.

Whitehead két legfontosabb műve a Bertrand Russell-lel együtt írt Principia Mathematica (1910–13) mely a matematikatörténet és a logikafilozófia egy fontos fejezete, és a Folyamat és valóság (1929), mely úgyszintén a Typotex Kiadó gondozásában jelent meg magyarul 2001-ben. A természet fogalma a kettő közötti időszakban született: az 1919 során a Trinity College-ban tartott előadásaiból adták ki 1920-ban. Témájában szorosan kapcsolódik az 1919-es megjelenésű The Organiztion of Thought című művéhez.

Ami A természet fogalmát különösen érdekes művé teszi, az multidiszciplináris jellege: filozófia és fizika egyszerre a témája, de a halmazelméleti definíciókban Whitehead matematikusi múltja is tetten érhető. A fizika történetének egyik nagyon izgalmas szakaszában tartotta előadásait a szerző, a specifikus relativitáselmélet ekkor már elfogadott, az éter-elméletek kezdenek kiszorulni, és három éve jelentette meg Einstein az általános relativitás elméletét, mely drasztikusan megváltoztatta a térrel is idővel kapcsolatos megközelítésmódot.

A mű fő célkitűzése az Einstein-féle relativitáselméletből következő, a hagyományos szemlélettől eltérő tér- és időfelfogás (például az egyidejűség problémájának) filozófiai megalapozása, bizonyos pontokon pedig az einsteini értelmezés módosítása. Ennek a fizika által felvetett problémának a megoldásához Whitehead a matematikai (halmazelméleti) módszerekkel levezetett négydimenziós sokaságelméletét vezeti be. Ahhoz, hogy a halmazelméleti megközelítést bevezethesse, ki kellett dolgoznia rendszerének ontológiai és episztemológiai alapjait: az esemény, a tény, az érzékelés a szokásostól némiképp eltérő értelmezését. A könyv ennek megfelelően van felépítve: először a filozófiai alapokat fekteti le – ez az a rész, amely a filozófus olvasók számára a legérdekesebb lehet: Whitehead a különféle episztemológiai és ontológiai kérdésekre érdekes és megfontolásra méltó válaszokat, megközelítéseket ad. Ezután következik a négydimenziós sokaságelmélet bevezetése, majd a rendszer következményeinek tárgyalása.

Természetesen a könyv második fele is a filozófia tárgyköréhez tartozik, következtetései, megállapításai távolról sem merülnek ki a relativitáselmélet filozófiai értelmezésében; ám a gondolatmenetek megemésztésében sokat segít némi matematikai „affinitás”.

Ami a metafizikai előfeltevéseket illeti Whitehead ellenzi a természet dualista felfogását, amely szerinte (bár említ kivételeket) a nyugati természetfilozófiát uralja. Ez a dualizmus a valóság mélyszerkezetének és az érzékelhető felszínének megkülönböztetése, a szubsztanciák és az érzékvilág megkülönböztetése. Ezzel szemben Whitehead a természetet egy egységnek tekinti, amelyet érzékelünk, vagy legalábbis érzékelhetünk. Egy nyelvfilozófiai gondolatmenet során bevezeti saját szemléletét, amely a tény–tényező–létező felosztáson alapul. A tény az, amit érzékszerveinkkel érzékelünk: színes foltok, hangok, tapintások stb. kavalkádja. A tényező ezen érzékelés egy része, például egy folt kéksége. A létező az az absztrakció, amit már az elménkben alkotunk ezekből a tényezőkből, például a kék fogalma, vagy a kabáté, ami kék.

A létező ezen felfogása nagyon hasonlít a buddhista filozófia megközelítéséhez, nem véletlen, hogy a Whitehead-kutatók gyakran az indiai Nágárdzsunával vetik össze a szerzőt. A buddhista logika is a mentális konstrukciókat tekinti létezőknek, a négy oktípus között az egyik például a kiváltó ok: az a valami, ami érzékelés révén azt okozza, hogy az elménkben létrejöjjön az adott létező gondolata.

Ezzel a szemlélettel kezeli Whitehead a téridő problémáját is. A természetből, amit az ember érzékel, azok mindig térbeli és időbeli kiterjedéssel rendelkező események. Azonban az egyre kisebb kiterjedésű egymásba skatulyázott eseményekből absztrakcióval eljuthatunk az időbeli pillanat vagy a térbeli pont fogalmához, mint ahogy a kék szín fogalma is egy absztrakció az érzékelt kék tényezőkhöz képest. Ezek nem természeti tények, és nem is érzékelünk pillanatokat vagy pontokat, ezek „csupán” gondolati létezők. A téridő pontjainak ez a levezetése nemcsak a relativitáselmélet által felvetett új problémákra próbál választ adni, hanem egyben a Zénón-féle appóriák (amelyekhez hasonlókat Nágárdzsuna is megfogalmazott) problémáinak is újrafeldolgozása. (A differenciálszámítás igazából a zénoni problémát nem megoldja, csak megfogalmazza: az infinitezmiálisból a pillanatnyiba való átlépést.)

Azzal, hogy az időpillanat ki lett „tessékelve” a természetből a gondolati létezők világába, illetve a szubsztancia és érzékvilág dualizmusa fel lett számolva, a kvantumfizika értelmezését is könnyebbé tette a szerző. Amint azt a könyve végén tárgyalja: az ember hajlamos arra, hogy egy színt vagy egy szilárdságot egy téridő pont jellemzőjének tekintsen, viszont egy hang esetében ez nem merül fel. Ehhez hasonlóan más létezőknek sem kell értelmezhetőnek lenniük egy pontszerű kiterjedést vizsgálva. Például a részecskehullám kettős természete alapján az elektron is egy ilyen létező, ami ezek szerint csak időbeli és térbeli kiterjedés esetében értelmezhető. Mivel az időpillanat amúgy is csak egy gondolati absztrakció Whitehead rendszerében, ezért ez a megállapítás nem okoz valamiféle ontológiai válságot.

Gondolatmenetei során a könyv többször érint olyan témákat, amelyek a század során később a tudományfilozófia vitaterületei lettek. Említésre méltók például a szerző teoretikus entitások realitásához és az instrumentalizmushoz fűzött megjegyzései: az ő rendszerében egy elektron ugyanolyan létező, mint egy asztal, hisz a valóságnak nincs több szintje. Mindkettő egyformán létező, azonban ne feledjük, hogy ez gondolati létezőt jelent Whiteheadnél. Az instrumentalizmust egy oldal alatt elegánsan elintézi a szerző: amennyiben nem léteznek a teoretikus létezők, akkor a róluk szóló állítások nem vonatkozhatnak a természetre, ha pedig a teoretikus entitások valami másnak a kifejezései, akkor miért nem azokról a másvalamikről beszélünk?

Az episztemológia kapcsán röviden érinti a megfigyelések elmélettel terheltségének témakörét. Whitehead szerint a természettudományok műveléséhez szükséges feltételezni, hogy a természet megismerése leválasztható az elmeműködésünkről szóló vizsgálódásokról, ahogy ő nevezi, „homogén” módon tárgyalhatjuk a természetet, az elme számára zárt létezőnek feltételezve – azonban több helyen jelzi, hogy ez egy feltételezés csupán.

A fordítás a kiadótól megszokott magas színvonalú, a fordítók és a lektorok a hazai Whitehead-kutatás ismert résztvevői. Említésre méltó, hogy ahol a szerző olyan angol kifejezést használ, amelynek több jelentése egyszerre releváns (ez elég gyakori Whitehead esetében, időnként jócskán megnehezítve a fordítást), ott a fordítók erre felhívják a figyelmet, így ezek a lefordíthatatlan jelentésárnyalatok se vesznek el a magyar olvasó számára.

A kiadó ezen kötet kiadásával egy újabb, rendkívül értékes filozófiai művet tett elérhetővé magyar nyelven. Nem csak azok számára lehet érdekes olvasmány, akik alapvető témájával, a relativitáselmélet téridő fogalmának filozófiájával foglalkoznak, ugyanis az episztemológia, ontológia és tudományfilozófia különféle kérdéseit tárgyalja a szerző, a nyelvfilozófia témakörét is érintve.

Szekeres András Márk

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK