Sőt még annak sem, hogy a kozmikus meteorológia terén elért kutatásának elismeréseként egy csillag is az ő nevét viseli, hanem a tudósok felelősségéről, törékeny földünkről, az univerzumról, a tudatlanság rizikójáról írt világos, közérthető, magával ragadó cikkeinek, tanulmányainak. „Aki megszületik egyszer - valamilyen okból - meg is fog halni. Zérus kockázat éppúgy nem létezik, mint végtelen hosszú földi élet.” E bizonyosság tudatában törekedett egész munkássága során a kockázatok enyhítése mellett társadalmunk jobbítására.

A hazai olvasók figyelmét egyébiránt elsőként a hatvanas években írt, máig időszerű, Gyorsuló idő című esszéje keltette fel. Ez a publicisztikában, közgondolkodásban mintegy sarokigazsággá váló fogalom a címe válogatott írásai most megjelent gyűjteményének. E cikkben állapítja meg, hogy „egy mai ember annyi változást él meg élete folyamán, amennyit az ókori Mezopotámiában csak száz egymást váltó generáció”. A tudományos tevékenység tízévenként megduplázódik, azaz „a történelem kezdete óta élő összes tudósok és kutatók 90 százaléka ma él és dolgozik”. Így azután az alig néhány évtizede létrehozott magas szintű technika, annak ezerféle vívmányával mélyreható változást idézett elő a mindennapi életben. S ne csodálkozzunk: gyermekeink számára a számítógép már megszokott, „múlt századi dologgá” vált. Mindezzel pedig csődöt mondott a diploma, mint arról szóló jogosítvány, hogy már nem kell tovább tanulni. Erről persze szó sem lehet, hiszen a világban hatalmas korszakváltás megy végbe, és mindenütt keresik az ezzel összhangban álló posztindusztriális társadalmi modellt. A gyerekeket tehát a jövőre kell felkészíteni, mert „lesz egy szép új világ” - hangsúlyozza. Még akkor is, ha ma még nem tudjuk, milyen is lesz a XXI. század technikája és társadalma, s a tudomány most még leginkább a megoldásra váró kérdéseket tudja megfogalmazni.

Marx György négy éve már nincs közöttünk. Bizakodást sugárzó írásaiból planétánk lakói még ma is optimizmust meríthetnek, remélve a születést követő veszélyek visszaszorítását, és az „aggódás korának” mielőbbi végét. Ebben bízott két „marslakó” is (Békésy György és Neumann János), merthogy „a kísérletek túlélik a politikusokat”, és „a haladás ellen nincs orvosság”.