A 19-20. század önkéntes, és a publikum által felkent, később világszerte elismert művészei ontották alkotásaikat, többek között a festészet, az irodalom és a zene területén. Az individualizmus, az egyéni látásmódok a művészet terén meghökkentő művek, műalkotások létrejöttét eredményezték. Párizs – ahová a művészetek felé minden út vezetett a 20. század fordulóján – bevonzotta az új, sokszor forradalmian új eszméket, művészeti irányzatokat, elméletet és gyakorlatot. Aki forgatta már a kezében Salvador Dali vagy Luis Buñuel szürrealista írásait, és megedződött rajtuk, vagy akit érdekel, milyen is e kor görbe tükörben, az nyugodtan nekifuthat Erik Satie Egy ütődött (Én) megfigyelései című könyvének, mely 2011-ben a Typotex Kiadó gondozásában jelent meg. Erik Satie (1866-1925) igazi megtestesítője a különc, a hagyományokkal az életben és a művészetben is szakító egyéni hangú francia művésznek, zeneszerzőnek. Évtizedeken keresztül zongoristaként dolgozott egy kabaréban, a párizsi Montmartre egyik mulatójában, a Sacré Cœur szomszédságában fekvő Le Chat Noir Café (A Fekete Macska Kávézó) nevű törzshelyén. Ő egyike azoknak e korban, akiket a közönség, a mindenható kritika, s nagyrészt a zenei szakma sem értett meg. Zongoradarabjai szinte minimalista eszközökkel, kevés hanggal íródtak. A darabok lebegnek tonalitás és atonalitás között, s mivel azok előadásakor prózai részeket is fel kellett olvasni, Satie egy új, szuggesztív irodalmi-zenei világot hozott létre. A könyvből a meg nem értett Erik Satie belső énje köszön vissza, gondolatai, sajátos világlátása tárul fel. Vázlatok, töredékek, szabad skiccek. Barátok, az Orosz Balett, Gyagilev, a párizsi „Hatok”, kritikák, kritikusok, a zene, a művészet és az igazság, s Párizs bukkan fel a sorok között. Claude Debussy és Igor Stravinsky – a 20. századi zene két megújítója és Satie közeli barátai – éleslátásukkal felfedezték Satie különcsége mögött az eredetiséget, s hogy zenei kuriózumot és értéket hordoznak művei. Ugyanakkor zenei kiadók és színházak utasították vissza, pályázatait állami szinten vetették el. Satie nem maradt el a válasszal, például amikor a kritikusok formátlannak, tartalom nélkülinek kiáltották ki zenéjét, ő megírta Három darab körte-formában (Trois Morceaux en forme de poire) című zongora miniatűrjeit. Lassan bevonult a maga emelte zenei elefántcsont-toronyba, ott élte intellektuális életét a montmartre-i mulatókban töltött mindennapjai mellett, ahol állandó kísérői voltak a szivar és az abszint. Persze akadt számos barátja, művésztársa is, így Mallarmé, Verlaine, Cocteau, Debussy, akikkel terveket szőttek, vagy Picasso, aki díszletet és jelmezeket készített Satie Parade (1916) című balettjéhez. Csodálta Debussy, valamint a „Mágus” Stravinsky mellett Palestrina, Bach, Mozart, Beethoven, Milhaud, Ravel, Honegger, Poulenc művészetét. Hánykódott a wagneriániusok és az ellentábor tengerein. A francia „Hatok” szellemi vezére, de csak a háttérből. Egy igazi anti-karrierista lény. A „Nagyvárosi Művészeti Egyház” nevet adta saját egyházának, s lett annak első, egyetlen tagja. Szarkasztikus, maró, már-már fájdalmas, dekadens öngúnya olvasható ki a sorok közül. Satie írásai, s illusztrációként szereplő rajzai fölöttébb igénylik olvasójuktól az elő-műveltséget, az észkerekek átállítását Satie-hoz hasonló forgásra, ami nem mindig sikerül. De ne essünk pánikba! A tetszetős, igényes kiadású mű zsebben is elfér, keményfedeles „utazó” könyv. És hogy kinek szól? Azon utazóknak, akik csak érdeklődők a Művészetek tájain, továbbá, akik próbálják felfedezni azokat, s végül azoknak, akik már bejárták e szellemi, intellektuális 20. századi non-konformista zenei tájakat, a szerző darabjain keresztül. E könyv olvasása mellett hangolódjunk az Erik Satie formálta zenei világra: Gnossienes, Gymnopedies, Véritables Préludes Flasque, Desicriptions automatiques, Embryons Desséchés című zongora darabjaival. Erik Satie a 20. századi francia zene extravagáns, szürke (öltönyű) eminenciása, az „École d’Arcueil” (Arcueil-i Iskola) megteremtője. Lakásából, melyet 27 éven keresztül nem látott idegen szem, halála után fél tucat, nem használt bársony öltönye került elő, halomnyi zsebkendőjén és esernyőjén kívül. S még ennél is több kiadatlan zongoradarabja. Az öltönyöket Satie bizonyára az Örökkévalóság idejére vásárolta, ahol már írja újabb szókimondó fel-, és megjegyzéseit. Ő, akinél műve szerint a napi inspiráció „10 óra 23-tól 11 óra 47-ig” tartott. Olvassunk tehát, szóljon a Zene, kalandozzon a Szellem! Hetessy Csaba