0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Várkonyi Benedek
Megjelenés: 2011
Oldalszám: 205 oldal
Formátum: B/6, kötve
ISBN: 978-963-2795-66-9
Témakör: Szépirodalom, Zeneelmélet
Sorozat: Claves ad Musicam

Eredeti ár: 2300 Ft
Webshop ár: 1380 Ft

KOSÁRBA
Egy ütődött (én) megfigyelései

Erik Satie: Egy ütődött (én) megfigyelései

Élet és Irodalom
2013.02.15.

Ha van a komolyzenének szórakoztató háttérolvasmánya, akkor az az anekdota. A zene esetében különösen érdekes az anekdota szerepe és helyzete, mert ha a zenét, romantikus módon, Eduard Hanslick kifejezésével élve, „a legéteribb művészetnek” tekintjük, akkor az anekdoták a legéteribbet a legföldhözragadtabbá „varázsolják”. Az anekdotákat olvasva a komponálás, az előadás, a közönség és az alkotó olyan hétköznapi párbeszédbe kerülnek egymással, amely éles ellentétben áll a mű romantikusan megkonstruált szentségével, metafizikai magaslataival és az ezekhez hasonló szuperlatívuszokkal. Más szóval: a zene is matéria, és alkotó szereplői esendők: komikus, tragikus és tragikomikus történetek közepette hozzák létre műveiket.

 Erik Satie: Egy ütődött (én) megfigyelései

című kis kötete válogatás a zeneszerző írásai­ból. A könyv fordítója és válogatója az eddigi legteljesebb Satie-írások közreadójának, Ornella Voltának a kötetéből válogatott (Erik Satie: Écrits, Párizs, 1981.). Jelentős ez a kis válogatás, mert az első magyar Satie-kiadás. Sajnos sem a fordító, sem a szerkesztő nem jelzi, hogy az eredeti kötet mely részei olvashatók magyarul, így egy kicsit szédelegve lapozzuk a kötetet. De remek portrét ad ki a kis könyv arról a szerzőről, aki a fenti sztori szerint nem akarta, hogy odafigyeljenek a zenéjére. Persze ez csak egy oldala Satie figurájának és zenéjének. A szövegek alapján kirajzolódik az a különös meghasonlottság, ami Satie többértelmű zenéjét is jellemzi. Egyfelől valami elkeseredett, de kivitelezésében majdhogynem passzívnak mondható harc az akadémizmussal szemben, ugyanakkor ennek az akadémizmusnak, de egyúttal önmagának is, meghökkentő ötletekkel teli ironizálása, kifigurázása. A „gimnopédista” Satie, aki a montmartre-i Chat Noir kabaréban nevezte így magát, később megírja nevezetes Gymnopédiáit, amelyek szintén ironikus darabok, noha sokan egészen odáig merészkednek, hogy egyenesen a Chopin-noktürnök világát idézzék meg előadásukkal. A melankolikus, a pesszimista, a fájdalmas és sikertelen Satie szemben áll a nyelvöltögető, a kaján, a groteszk, az alkoholista Satie-val, és sem zenéjét hallva, sem írásait olvasva soha nem lesz világos, melyikük az igazi. Feltehetően mindkettő, noha a kötet fordítója, Várkonyi Benedek az előszavábanSzegény Satie címmel inkább az előbbi karaktert állítja előtérbe. A rövid szövegek sziporkázó felcsillanásai ennek a teljesen egyedülálló elmének: egyházalapító manifesztum, mely egyháznak mindig is ő maradt az egyetlen tagja; Sztravinszkij és Debussy zenéjének lelkes méltatása; gúnyos nyelvöltögetések a kor sikeres zeneszerzőire: Ambroise Thomasra, Gust­ave Charpentier-ra és Charles Gounod-ra, no és természetesen a „muzikográfus, kalligráfus és más grafológus jóurakra” (52.). Ugyanakkor Satie a Hatok alapítója, társasági lény, egyáltalán nem az a végtelen magányban sínylődő alak, akinek sokáig képzelték. Barátsága Debussyvel közismert: Sztravinszkij mellett ő az egyetlen, akiről igazán jó véleménnyel van. A kötet pedig még egy szempontból rendkívül fontos: megnyitja az utat a Satie-recepció felé is: abba az irányba, hogy az experimentális szerzők, élükön Cage-dzsel, mi mindent fedeztek fel Satie nyughatatlan és meghökkentő ötletekkel teli zenei világában. Mert Satie nem csak a Montmartre bolondos bárzongoristája, hanem a zene egyik legkorábbi felszabadítója is. Azt mondanám, ne hallgassunk, ne olvassunk Satie-t, de figyeljünk oda minden egyes hangjára és szavára.

(Fordította Várkonyi Benedek. Typotex Kiadó, Budapest, 2012. 205 oldal, 2300 Ft)

Pintér Tibor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK