Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Mihancsik Zsófia
Megjelenés: 2012
Oldalszám: 267 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2796-70-3
Témakör: Filozófia
Sorozat: Radikális gondolkodók

Elfogyott

Marx filozófiája

Marx-szeminárium

Élet és Irodalom
2013.01.11.

Ez a könyv olyan, mintha egy szeminárium anyaga lenne: gyors léptékű elemzések, az elején életrajzi áttekintés, a végén ajánlott irodalom. Marx-szeminárium? De hiszen erre már a nyolcvanas években sem volt kíváncsi senki. Kezdjük egy kicsit lassabban: a könyv először 1993-ban jelent meg, a reálisan létezett szocializmus bukása utáni időszak Marx-irodalmának egyik jelentős darabjaként. A magyar fordítás a 2010-es kiadás alapján készült. (Ezért olvashatjuk az első fejezet elején: „Ennek a kis könyvnek az az alapgondolata, hogy meg kellene értenünk, miért olvasunk Marxot még a 21. században is.” [9.] És ha nem olvasunk?) Balibar tudja, hogy közvetlenül a rendszerváltozás után az „intézményesített marxizmus” volt a Marx-olvasás legnagyobb akadálya. „Azok az események, amelyek meghatározták annak a nagy ciklusnak (1890–1990) a végét, amikor a marxizmus szervezeti doktrínaként funkcionált, egyetlen új elemet sem tettek hozzá magához a diszkusszióhoz [...]. Valójában sem egy társadalmi mozgalom világnézeteként, sem egy Marx nevű szerző doktrínájaként vagy rendszereként nem létezik a marxista filozófia.” (11.) Tudjuk: ezt az intézményesített marxizmust nevezték „dialektikus materializmus”-nak, amelyet azonban nem maga Marx, hanem a követői találtak ki. A marxi koncepció önmagát hol filozófiaként, hol nem-filozófiaként, hol antifilozófiaként határozta meg, de alapjában véve nem más, mint egy „egyéni világértelmező vállalkozás”. (14.)  Ezt kellene elhinnünk. 

Balibar sokáig Louis Althusser tanítványa és munkatársa volt, ezért jó okkal feltételezhetjük, hogy az ő sajátos korszakolásra épülő Marx-elemzéséből indul ki. (1) 1844-ben, a Gazdasági-filozófiai kéziratokkal zárul az ifjúkori korszak; (2) 1845. a cezúra éve: ekkor születnek a Feuerbach-tézisek és A német ideológia; (3) 1857-ig (A politikai gazdaságtan bírálatához elkészültéig) tartanak az érés művei; majd (4) innen kezdődik az érettség szakasza, amely Marx nagy közgazdasági műveit foglalja magában. (Marx – az elmélet forradalma, Kossuth, 1968. 82.) Balibar igazából csak a második és a negyedik szakasszal foglalkozik. Az elsőt valószínűleg puszta előkészítő, a harmadikat pedig átmeneti szakasznak tekinti. A marxi életpálya leglényegesebb alkotásai így a Feuerbach-tézisek és A tőke, illetve az ezek közötti művek lesznek. Ennek fontos következménye: „a fiatal Marx valójában [...] sohasem volt hegeliánus [...]. A fiatal Marx hegelianizmusa [...] nagyjában és egészében mítosz.” (I. m. 83.) A Feuerbach-tézisekből való kiindulás azt sugallja, hogy Marx egész koncepciójának döntő kontextusát az ifjúhegeliánus mozgalom alkotta; pontosabban az a pont, amikor az ifjúhegeliánusokkal szembefordulva kapcsolódik a kommunista mozgalomhoz – a „forradalmi praxis” elméletének és gyakorlatának fölvázolásával. De már többen is szóvá tették, hogy meglehetősen merész dolog e koncepcionálisan és filológiailag is esetleges tézisekre ekkora terhet rakni. Peggy H. Breitenstein például nemrég azt írta, hogy a tézisek olyan spontán módon odavetett gondolati foszlányok, amelyekre Marx később soha többé nem tért vissza. (Marx: Philosophische und ökonomische Schriften, Reclam, 2008. 302.) De ezzel lehet, hogy Balibar is egyetértene, hiszen a téziseket elválasztja A német ideológiától. Ebből a műből kiderül, hogy Marx a maga koncepcióját történelemelméletnek tekintette. („Csak egyetlenegy tudományt ismerünk, a történelem tudományát.” (MEM, 3. kötet, 20.) Ugyanakkor ennek a műnek általában csak az első részét olvassák, és így nem veszik észre, hogy a központi fogalma: az ideológia. Az ideológia fogalmát Althusser szembeállítja a tudományossággal: az ideológia a „valóban létező valóságok bizonyos együttese”, de „nem nyújtja ezek megismerésének eszközét.” (Althusser: i. m. 59.) Balibar némileg elmozdítja az ideológiának ezt az értelmezését: ez nem egyszerűen reális általánosságot, hanem partikuláris egyetemességet jelent. (103–104.) Ezt a vitát nem merném eldönteni, de szerintem mindkét szerző messze túlértékeli az ideológia-fogalom jelentőségét. Talán nem véletlen, hogy Marx ezt a koncepciót a közgazdasági műveiben az alap és a felépítmény konstrukciójával helyettesítette, ami persze – ha lehet – még sokkal problematikusabb.  

Elhibázottnak tartom azt is, hogy A tőke híres „fetisizmus” fogalmát az ideológia-fogalom örököseként vezessük be. Így az egész életmű egyik legérdekesebb kérdése megy veszendőbe: hogyan jutott el Marx a közgazdaságtanhoz? Ez persze a Balibar által nem tárgyalt korai fejlődési szakaszban kezdődik. Ha ezt a kérdést állítjuk a középpontba, akkor az életmű új szerkezete lép elénk, a cezúra művei pedig puszta epizóddá fokozódnak le. És ki lehetne mondani: csak a „forradalmi praxis”-ból való kiszakítással lehet Marxot leválasztani a marxizmusról. De a könyv elolvasása (és kritikája) után sem tudom, hogy erre van-e bármi remény.

Weiss János

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK