0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Mihancsik Zsófia
Megjelenés: 2012
Oldalszám: 267 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2796-70-3
Témakör: Filozófia
Sorozat: Radikális gondolkodók

Ára: 2500 Ft (Elfogyott)

Marx filozófiája

Marx – Egy időszerű szerző

Kultúra és Kritika
2014-9-15

Balibarnak, Althusser tanítványának első magyar nyelven megjelent könyvét a szerző nem a saját filozófiájának, hanem a marxi gondolatoknak szentelte. Mint a bevezetésben írja, a célja az volt, hogy olyan eszközt adjon az olvasó kezébe, „amely segíti a tájékozódását Marx írásaiban, és bevezeti a róla szóló vitákba” (9). Aki tehát úgy dönt, elolvassa a könyvet, az ne arra számítson, hogy Marx filozófiájának tömör összefoglalását találja benne! Balibar csak Marx munkásságának azon részeivel foglalkozik, amelyeket a legfontosabbnak tekint, és nem magyarázat vagy értelmezés céljából, hanem hogy megmutassa, hogyan alakult ki Marx elmélete.

Az 1845-ben írt (s csak jóval Marx halála után kiadott) Tézisek Feuerbachról Althusser értelmezésében az a „törést” jelentő mű, amely először jelzi Marxnak az idealista filozófusok elméleti humanizmusával és historicizmusával való szakítását. Ez a szöveg arról szól, hogyan lehetne az idealizmust és a régi materializmust egyaránt meghaladni egy új materializmus révén. Feuerbachnál az ember a vallás révén saját lényegétől idegenedik el, de tévedését tudatosítva visszaveheti azt. Marxnál viszont az elidegenedésnek mélyen gyökerező, társadalmi okai vannak: az emberek valamilyen vallási vagy politikai mennyországba menekülnek, hogy ezzel próbálják „megoldani” a gyakorlati konfliktusokat, másoktól való függésüket – ez a helyzet tehát csak a társadalom átalakításával oldható meg. S míg a világot számtalan módon lehet értelmezni, átalakítani csak egyféleképpen: forradalom révén.

Egészen pontosan olyan társadalmi mozgalmat képzelt el Marx, amely a francia forradalom elveinek megvalósítására törekszik – de nem csak egy országban, hanem mindenhol. Ezt a forradalmat pedig a proletároknak kell megvalósítani: ők azok, akiket az ipari forradalom nyomorba taszított, és a városokba koncentrált. A proletariátus már a polgári társadalom felbomlását jelzi: létfeltételeik ellentmondanak a fennálló társadalom alapértékeinek, ezért aztán ennek a társadalomnak az értékei (mint pl. a patriotizmus vagy individualizmus) nem fontosak számukra –„egyre növekvő szembenállásuk az állammal és az uralkodó osztállyal szükségszerű következménye a modern társadalomszerkezetnek, de hamarosan megpróbálják majd szétrombolni ezt a struktúrát” (52-53).

Marxnak az idealizmussal való szembenállása éppen abból fakad, hogy a világban való értelem, a rend leírása szorosan összefügg a világban uralkodó rend (azaz a fennálló politikai rendszer) felértékelésével. Emellett „Marx úgy gondolta, hogy a szubjektív cselekvés, amiről az idealizmus beszél, csupán nyoma, tagadása (egyszerre felismerése és félreismerése) egy valóságosabb, »hatékonyabb« cselekvésnek. Mondhatjuk úgy is: olyan cselekvésnek, mely egyszerre a külvilág konstituálása és önmagunk képzése (Bildung) vagy átformálása” (59). Marx elkülönítette a képzetet és a szubjektumot: nála a szubjektum maga a gyakorlat – a proletariátusban pedig azt a gyakorlati szubjektumot ismerte fel, aki úgy változtatja meg a világot, hogy közben magát is megváltoztatja. (Balibar itt megjegyzi, hogy a proletariátus nézőpontjának elfogadása nem vet véget az idealizmusnak, hanem ellenkezőleg: állandósítja materializmus és idealizmus dilemmáját – azaz gyakorlatilag éppen a meghaladni kívánt filozófia jelenik meg újra a maga értelmezéseivel.)

Marx a Feuerbach-tézisekben azt is kifejti, hogy az emberi lényeg a társadalmi viszonyok összessége – amivel tulajdonképpen ugyanazt mondja ki, mint a gondolkodásnak a gyakorlat alá való rendelésével. Hogy az általánosítást és elvontságot elkerülje, a praxis fogalmát A német ideológiában Marx a termelés fogalmára cseréli, valamint felveti az ideológia kérdését. Saját létfeltételeink termelése formálja az emberi létezést, és egyúttal átformálja a természetet. A termelés termékei az ideológiák is, melyek aztán idővel önállósodnak, és tagadják valós eredetüket. Az embercsoportok létrejöttének és megszűnésének alapja a munkamegosztás, melyet a tulajdonformák fejlődése követ: minden termelési módhoz más tulajdonlási forma tartozik. A végponton, a polgári társadalomban – mely a magántulajdonosok közti kereskedésen alapul – az állam már csak az osztálykülönbségek „funkciója”. Ez a helyzet pedig tarthatatlan, saját logikájából adódóan vezet forradalomhoz. A proletariátus, amelynek nincs ideológiája, nincsenek illúziói a világgal kapcsolatban, át fogja azt alakítani, legalábbis Marx így gondolta. Ugyanakkor saját korának történései erre rácáfoltak: rá kellett döbbennie, hogy a proletariátusra igenis hatással vannak az ideológiák. Ráadásul nehézségekbe ütközött, amikor a polgári-politikai gazdaságtant ideológiaként akarta meghatározni. Ezért vezeti be aztán az „árufetisizmus” fogalmát.

Marx szerint „a fetisizmus nem szubjektív jelenség vagy hibás valóságérzékelés, mint mondjuk egy optikai illúzió vagy egy babonás hit, hanem sokkal inkább az a mód, ahogyan a valóság (adott társadalmi forma vagy struktúra) kénytelen kinyilvánítani magát” (130). A termelési-kereskedési rendszer egy csereértéket kölcsönöz a munkatermékeknek: azaz az egyes áruk értéke attól függ, mekkora irántuk a kereslet (és nem az előállításukhoz szükséges munkától).  Ugyanakkor a látszat az, hogy áru és értéke közt belső kapcsolat van. A kereslet és vele a csereérték változásai határozzák meg az emberek szükségletkielégítését és közösségi viszonyait. A szubjektumok pedig itt nem konstituálók, hanem konstituáltak: azaz „gazdasági szubjektumok”. Marxnál tehát a világ felépítése nem a szubjektum műve, hanem épp ellenkezőleg: annak forrása. Hiába valóságos individuumok a személyek, ők is a csereviszonyok függvényei, mint az áruk. Alapvető emberi, illetve polgári jogaik, a szabadság és egyenlőség – melyeket a burzsoá politika az emberi lényeg kifejezőjének tekint –, a piac igényeiből fakadnak: ez ugyanis az áruk „egyenlő felek” közt végbemenő végtelen körforgását követeli meg.

Az elidegenedés azt jelenti, hogy az eszmék eredete elfelejtődik: saját jogon létezőnek tekintik őket. Áru és pénz fetisizálásával viszont egy anyagi dolog van hatással az individuumokra. Látható: az ideológia és a fetisizmus elméleteiben vannak közös vonások, de a hangsúlyokat máshová teszi Marx. Az előbbi államelmélet, az utóbbi pedig a piac elmélete.

A társadalmi viszonyok Marxnál nem örök törvényszerűségek, hanem történelmi fejlődés következményei, és jövőbeli, újabb társadalmi viszonyok kialakulásának feltételeit hordozzák magukban, melyeket forradalmak, illetve reformmozgalmak valósítanak meg. Ezen elképzelések mögött a haladás gondolatát fedezhetjük fel.  A termelési módoknak van egy progresszív fejlődési vonala, amely „szükségszerű kapcsolatot feltételez a történelem »kezdetei« és »végkifejlete« között (még ha ezt a véget, a kommunizmust [Marx]egy másik történelem kezdeteként fogja is fel)” (191).

A haladás két tendenciája közt feszültség van: egyik oldalról a termelés „társadalmasodik” (a technológia koncentrálódik, racionalizálódik, globalizálódik), másik oldalról pedig a munkaerő felaprózódik, a munkásosztály kizsákmányolása erősödik. Ezen ellentmondás „feloldási folyamatának” meghatározó tényezője az osztályharc, melynek során a proletárok igyekeznek újra birtokba venni saját munkaerejüket. A történelmet ugyanis nem a humanista eszmék ereje alakítja, hanem az érdekek ütközése, a válságok, forradalmak. De „a történelmi fejlődés racionális célja (amit megoldásnak vagy megbékélésnek vagy szintézisnek neveznek) eléggé erőteljes ahhoz, hogy az ellentétén, az esztelenségen (erőszak, szenvedés, nyomor) keresztül valósuljon meg, és ebben az értelemben csökkentse vagy feleméssze magát az esztelenséget” (20). A kapitalista termelési mód folyamatosan változik – így próbálva elnapolni ellehetetlenülését. Ám a marxi dialektika eredetisége abban rejlik, hogy az ellentmondást nem látszatnak tekinti, hanem valóságosnak ismeri el. Éppen azért lesz szükségszerű a tőkés tendencia megfordítása, mert a kapitalista termelés ellehetetlenülését valóságos ellentmondás okozza.

Balibar szerint a Marx-értelmezés nagy problémája, hogy ma már nemcsak Marx, de a marxizmus „után” is vagyunk. Könyve éppen azért érdekes, mert az egyes gondolatok kapcsán mindig felhívja arra a figyelmet, hogy le kell fejteni róluk az „ortodox marxizmus” tanításait, ha valóban magát Marxot akarjuk megérteni. Az ortodox marxistákéval mindig szembeállítja azokat az övékétől eltérő, alternatív értelmezéseket (pl. Althusser, Gramsci, Lukács gondolatait), melyek szerinte közelebb állnak az eredeti marxi elképzelésekhez. Balibar célja, hogy megmutassa: Marx filozófiája nem tekinthető „meghaladottnak”, korszerűtlennek pusztán azért, mert a „hivatalos” állami marxizmus leszerepelt.

Barna Benedek

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK