0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Körner Gábor
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 670 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2797-48-9
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Science in Fiction

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft

KOSÁRBA
Égiek és földiek

Élő lengyel irodalom a Pázmányon – beszámoló

Szláv Textus
2013-5-17

Zośka Papużankával és Ignacy Karpowiczcsal beszélgetett Pálfalvi Lajos, 2013. április 18-án, Piliscsabán

Az idei Könyvfesztivál lengyel vendégei, Zośka Papużanka és Ignacy Karpowicz, a Pázmány piliscsabai campusára is ellátogattak, és egy rövid beszélgetésen vettek részt, melyet Pálfalvi Lajos egyetemi oktató, műfordító moderált. Papużanka az Elsőkönyvesek Fesztiváljára érkezett. Tavaly októberben megjelent Szopka (ejtsd. sopka) című kötete teljes egészében még nem olvasható magyarul, csak annak egy részlete, az Elsőkönyvesek Fesztiváljának kiadványában, Felvidéki Eszter fordításában. Rendkívül jó kritikákat kapott. A következő indoklással jelölték a Paszport Polityki rangos díjára: „Amiért bebizonyította, hogy még egy olyan, már meglehetősen kiaknázott témába, amilyen a diszfunkcionális család problémája, is lehet új életet lehelni. Stilisztikailag” (Robert Ostaszewski, polityka.pl). Karpowicz 2006-ban debütált íróként. Az idei Könyvfesztiválon bemutatott Égiek és földiek (Balladyny i romanse, 2010) az első magyarul olvasható kötete. A Typotex Kiadó Science in Fiction sorozatában jelent meg.

088K0883.jpg

Az esemény alkalmából főleg lengyel szakos tanárok és diákok gyűlnek össze, nem sokan, de így annál jobb hangulatban, közvetlenebb hangnemben – és lengyel nyelven – folyhat a beszélgetés. Pálfalvi Lajos felvezetésképp elmondja, hogy a budapesti Elsőkönyvesek Fesztiváljának korábbi meghívottai között olyan, azóta nagy hírnévre szert tett lengyel szerzők szerepelnek, mint Michał Witkowski (2002-ben), Dorota Masłowska (2003-ban) és Jerzy Sosnowski (2006-ban) – ezzel sugallva Zośka Papużankáról, hogy az, hogy most ő a Fesztivál lengyel vendége, talán számára is hasonlóan sikeres karriert jósol. Pálfalvi kérdésére válaszolva az írónő elárulja, hogy egyelőre nem dolgozik második könyvön – nem siet sehová. A munka sebességénél sokkal fontosabb számára annak minősége, és most éppen doktori disszertációjának írása köti le minden energiáját. Regényének címéről, ami lengyelül Szopka elmondja, hogy három dolgot is jelent: egyrészt a Szentcsalád „házát”, a nálunk betlehemi jászolnak nevezett építményhez hasonlót. Ezek fel- és kiállításának Krakkóban, ahol az írónő él, nagy hagyománya van, és gyakran színes, tornyos paloták alakját veszi fel. Másrészt a betlehemezésre, a karácsonykor a templomokban bemutatott előadásokra értik. Harmadrészt utal egy köznyelvi lengyel kifejezésre (robić szopkę), ami azt jelenti, amikor valaki valami nagyon vicceset akar csinálni vagy mondani, de ehelyett nevetségessé válik, hülyét csinál magából. Miért jelenik meg manapság nagyon sok családregény Lengyelországban? – teszi fel a kérdést Pálfalvi Lajos. Papużanka szerint egyszerűen azért, mert az emberek szeretnek családi történeteket hallgatni. Az ő könyve azonban nem igazi családregény – teszi hozzá – mivel nem foglalkozik a történelemi háttérrel, és vékonyabb is annál, mint ami egy ilyen műfajú kötettől elvárható lenne. Ráadásul nála nem maga a család áll a középpontban, hanem a családtagok közötti relációk. A kritikusok azon véleményére pedig, hogy könyve – akár Wojciech Kuczok magyarul is megjelent Bűz című kötete – egy diszfunkcionális, „mérgező” család leírását tartalmazza, azt válaszolja, hogy a regényben szereplő családról a pszichológia fogalmai szerint valójában ez nem mondható el. Nem maga a család „mérgező”, hanem a családtagok közötti relációk. Márpedig azért, mert nem valódiak – előítéleteken alapulnak, amiket a szülők oltottak a rendkívül fogékony gyerekekbe. A szereplők közötti viszonyok mindegyike valamiképp rossz, a nagyapa és unokája kapcsolatát kivéve. A kislány szívesen hallgatja a háborút megélt férfi történeteit, ezáltal megismeri nagyapja igazi arcát, és nem fogadja el azt a képet, amit a család próbál róla belénevelni. Így az unoka a múlt megismerésén keresztül jut el az igazság megismeréséhez. A felnőttség lényege az – fejti ki az írónő – hogy a családtól kapott „batyu” tartalmából el tudjuk-e különíteni azokat a dolgokat, amikre szükségünk van azoktól, amikre nincs, és megszabadulunk-e ez utóbbiaktól. Zośka Papużanka örül Pálfalvi azon megjegyzésének, miszerint a regénye egyfajta távolságot tart a feminizmustól és egyéb ideológiáktól. Számára nem az a fontos, hogy megtanítsa valamire az olvasót, pusztán esztétikai élvezetet és élményt akar nyújtani.

088K0677.jpg

Ezek után Ignacy Karpowiczhoz fordul Pálfalvi Lajos azzal – ha jól értem, merthogy ekkor előveszi belarusz nyelvtudását –, hogy „nagyon érdekes könyv”, és az író pillanatnyi zavarát látva megkérdezi tőle, hogy beszél-e belaruszul, aki felel is erre valamit az adott nyelven, de aztán szerencsére gyorsan visszatérnek a lengyelhez. Kiderül, hogy Ignacy Karpowicz a belarusz-lengyel határ közelében született (Białystokban), és a nagyszülei még belaruszul beszéltek egymás között, de a szülei és ő már egészen „ellengyelesedtek”. Korábban az ott élők nem tudták, mi az, hogy Fehéroroszország – állítja Karpowicz. Nyelvüket egyszerűen csak a sajátjuknak nevezték, mintha nem kapcsolódna hozzá semmilyen nemzeti identitás, történelmi háttér. Ezt a fajta szemléletet nagyon kedveli az író. Pálfalvi ezután az Égiek és földiek egy jelenetére kérdez rá: miért eszik egyszer az egyik szereplő fagyott mirelit pizzát meleg sörrel? A szerző bevallja, hogy nem nagyon emlékszik erre a momentumra, ahogy valószínűleg a hosszú könyv sok egyéb részletére sem (három éve jelent meg), de bizonyára azért írta ezt, mert – mint mondta – szereti a rossz dolgokat, köztük a rossz irodalmat is (4-5 Coleho-könyvet is elolvasott életében!), valamint talán mert nem szeret főzni, így gyakran eszik félkész termékeket. A következő kérdés arra vonatkozott, hogy mi a funkciója nála az olyan ismert emberek, írók – név szerinti vagy utalásszerű – gyakori megjelenésének a könyvében, mint például Paulo Coelho és Thomas Pynchon (kortárs amerikai író, a Súlyszivárvány szerzője). Ez utóbbi istenként tűnik fel, az író elmondása szerint azért, mert műveinek megértése komolyabb erőfeszítést igényel. Karpowicz elsősorban azt szereti benne, hogy nem egy kész világot tár az olvasó elé, hanem egyfajta kirakós játékot kínál fel számára, amiből felépítheti a saját változatát. „Pynchon rájött arra, hogy hogyan írható le a világunk. Tudatosította bennem, hogy nincs jól összerakott világ.” – jelenti ki Karpowicz. Coleho pedig, Pynchonnal ellentétben, egyszerű, könnyen befogadható, így ők ketten az irodalom két végletét képviselik.

A könyv szövege sokszor reflektál a nyelvre. Többek között felmerül egy olyan afrikai nyelv is, amiben nincsen jövő idő. A szerző elmondja, hogy nagyon érdeklik az ilyen jelenségek, és azok hatásai a beszélőkre. Az ember világnézetét nagymértékben befolyásolhatja az, hogy mit nem tud elmondani. A jövő idő nélküli afrikai nyelven, ha mégis muszáj valamit elmondani a jövőről, azt múlt időben teszik. Ez talán azt az elképzelést fejezi ki, hogy minden, ami történhet, már előfordult korábban – állítja Karpowicz. Mit jelent, mit fejez ki az, hogy a regényben az istenek lejönnek a földre? – teszi fel a kérdést Pálfalvi Lajos. Karpowicz bevallja, hogy ateista, ám azzal tisztában van, hogy Isten minden kétséget kizáróan létezik – a kultúrában. Meg akarja mutatni, hogy a popkultúrának vannak előnyei, például bármely vallásnál eredményesebben véd az agressziótól (mert butít – teszi hozzá). A regényben bezárják és kiürítik az eget, így mindenféle istenség, absztrakt fogalom és hasonló „dolog” kényszerül a földre költözni. Ezzel felveti azt a kérdést – és valamiképp reflektál is rá – hogy az embereknek szükségük van-e egy olyan Istenre, aki valahol messze tartózkodik? Talán mindig itt kéne lennie a közelben.

Pálfalvi Lajos felolvas egy részletet, mely Balladyna (egy 19. századi lengyel Słowacki-tragédia címszereplője) földi kalandjairól szól, melyek során mintegy riporterként járja be a világot, Ryszard Kapuściński nyomdokain, annak minden attribútumát magán viselve. Az író elárulja, hogy ez nem véletlen. Valóban a híres lengyel riporterre utal ebben a részletben, és Kapuścińskit valamiképpen Balladyna reinkarnációjaként ábrázolja, mivel mindketten hittek az objektív igazság létezésében, a világ leírhatóságában. Kapuściński talán az utolsó ilyen szemléletű író volt Lengyelországban.

A továbbiakban egy kötetlen beszélgetés alakul ki a vendégek között, amibe a hallgatóság is belekapcsolódik, és amely az irodalmi témákról egészen más területekre is evez. Például szó van arról, hogy milyen Krakkó, és hová bújnak lakói a turisták elől (újabban állítólag az Ambasada Śledzia nevű kocsmába), hova jár Świetlicki költő, zenész (az időnként bezáró és más-más helyen újra megnyíló Piękny Pies nevű szórakozóhelyre), mire utalhat Papużanka regényében a Maciuś név, ami a Matyi megfelelője (valójában bármire), és hogy miért vannak tele komplexusokkal a keleti határ közelében fekvő Białystok lakói (ezt könnyen kitalálhatjuk). Az eseményre szánt idő letelte után szinte kedves barátokként búcsúztunk az íróktól.

A fotókat Paweł Karnowski készítette, köszönet értük a Lengyel Intézetnek.

Karaba Márta Alexandra

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK
-60%
Webshop ár: 1000 Ft
KOSÁRBA
-60%
Webshop ár: 1000 Ft
KOSÁRBA
-60%
Webshop ár: 1000 Ft
KOSÁRBA
-60%
Webshop ár: 1000 Ft
KOSÁRBA
-60%
Webshop ár: 1120 Ft
KOSÁRBA