A Typotex kiadó rendkívül szimpatikus sorozat kiadásába kezdett Science in Fiction címmel. Nem ismeretterjesztő könyvekről van szó, hanem olyan szépirodalmi művekről, „melyek hátterében filozófiai, történelmi és tudományos szemlélet áll”, tehát a természettudományt mint megkerülhetetlen alapot kezelik. - Nemes Dániel beszámolója a bemutatóról.

Talán az információ elérhetőbbé válása, talán más az ok, mindenesetre tény, hogy szépírók is egyre szívesebben nyúlnak a természettudományokhoz, bár arra még valószínűleg várnunk kell, hogy azért dobjanak ki két magyar szakost a Könyvtár Klubból, mert összeverekedtek a húrelmélet nempertubatív eredményeinek létezéséről.


A sorozatban eddig megjelent Égiek és földiek (Ignacy Karpowicz) után a könyvfesztiválra két új címmel jelentkezett a kiadó, az Einstein-Podolsky-Rosen paradoxonra épülő Extensa (Jacek Dukaj) mellett a Plinius szerint a világ című regénnyel a dán Harald Voetmanntól, akivel  pénteken délután a Millenárison találkozhattak is az érdeklődők a regény bemutatóján. A résztvevők a szerzőn kívül Hanne Tornøe - a Dán Kulturális Intézet igazgatója -, Soós Anita - a regény műfordítója - és Galántai Zoltán jövőkutató voltak, a Litera pedig egy villamosmérnököt küldött a helyszínre.
A könyvbemutató beszélgetések általában nem tartoznak a legérdekfeszítőbb dolgok közé, az extrémsportolók sem látogatják, mégis nagyon izgalmas lehetett volna, ha nincs tele bakikkal. Tolmácsként Kepes János volt jelen, aki igen tapasztalt fordító, de tolmácsnak tökéletesen alkalmatlan, kifejezetten kínos volt, ahogy helyenként a moderátornak, vagy a közönségnek kellett kisegíteni.


A 2012-es Könyvfesztivál díszvendégei Claudio Magris  mellett az „Északi országok”, ennek apropóján a beszélgetés Hanne Tornøe-val kezdődött, aki ismertette a Dán Kulturális Intézet múltját és jelenét, szó esett integrációról, EU-elnökségről és az EU-s Alter Ego projektről, zöld energiáról és városi tervezésről, illetve futólag Harald Voetmannt és a regényt is érintette az intézetvezető asszony, „Nem tipikus, de nagyon érdekes dán író” – mondta a szerzőről.
A kötelező kör után Pál Attila moderátor - hol mikrofonnal, hol anélkül - a regényről kezdett beszélgetni az íróval, az alapadatok után – két éve jött ki a regény, Magyarországon két hete került a polcokra, Idősebb Pliniusról és természetesen opus magnumáról, a Naturalis Historiaról szól  – arra próbáltak rájönni, miért érdekes Plinius és milyen relevanciája van a 21. században egy kétezer éves természetrajznak. A nagyon szimpatikus és eléggé zavarban lévő író szerint az igazán megkapó dolog a Naturalis Historiaban az ellentmondásokban rejlő feszültség: Tudományos módszerekkel dolgozik Plinius, mégis olvashatunk kutyafejű emberekről, varázslatról. Az enciklopédia hangvétele alapvetően és mélyen pesszimista, hiszen az emberiség szenvedésre született, hogy ezzel szórakoztassa Natura istennőt – Plinius mégis mély együttérzéssel és szeretettel ír az emberekről.  Olvashatjuk, hogyan látta az  antik ember a természetet, ha felnézünk a könyvből, láthatjuk, mit művelünk jelenleg a Földdel. Bár nem idolizálja az antik kor emberét, hiszen egy vad és kegyetlen világ volt, kétségtelen, hogy jobban összhangban éltek a természettel, mint a 21. század embere.
Voetmann elmondta, hogy – Tornøe asszonyhoz hasonlóan – nem tartja magát tipikus dán kortárs írónak, de hazájára mégis jellemző valamennyire a groteszk szeretete és a pesszimizmus, így a Plinius szerint a világ mégis illeszkedik valamennyire a dán kultúra egészébe. 
Galántai rövid szerepe alatt kiemelte, hogy mivel az ember egy „történetmesélő és –fogyasztó állat”, a realista regényírás eszközeivel pedig bármilyen tudás átadható, így a gyakran közhelyként kezelt szakadék tudósok és művészek között igenis átjárható. Ha már a klasszikus scifi napja eléggé leáldozóban van, talán a science in fiction fogja átmenetileg feltámasztani a zsánert – reménykedjünk. Soós Anita, a kötet fordítója meglepő felütéssel kezdett: elmesélte, hogy az első húsz oldal után még nem örült a feladatnak: „Azt gondoltam, egy férfi fordító kellett volna inkább” – mondta, de miután ráérzett a regény mondandójára, már könnyű volt a munka és szerette csinálni. A Plinius szerint a világ fő erejének ő is az ellentmondásokban feszülő energiákat tartotta, a szöveg szintjén is. A természettudós oszlásról, bomlásról, pusztulásról ír, ugyanakkor ez Voetmann letisztult, világos, gyönyörű nyelvezetével nagyon erősen hat. A fordító is megpróbálta elhelyezni a dán kortársak között Voetmann-t, ő is úgy találta, hogy nem tipikus képviselője országának, bár szerinte az ironikus távolságtartás, a visszásságokon való jóízű nevetés igenis szorosan kapcsolja az írót a dán kultúrához.