A Könyvfesztivál a nemzetközi merítés mellett hagyományosan a tudományos művek felhozatalában is erős, nem mellőzve azonban az irodalmi kapcsolódási pontokat sem. A fesztiválon vendégeskedő Harald Voetmann dán szerző és Csermely Péter is újszerű módon "szippantja be" olvasóit egy-egy könyvbe.
 
 
Tehetségek az ókorban és ma
Fesztiválújdonságok tudomány és irodalom határán
 
A Typotex Kiadó két olyan, rendhagyó sorozatot is indított, amely a szépirodalmat és a természet- vagy társadalomtudományt hivatott egymáshoz közelíteni – például olyan szerzőkön keresztül, akik otthonosan mozognak mindkét területen.
Az északi országok vendégségének részeként Budapestre látogatott Harald Voetmann Dániából, akinek Plinius szerint a világ című kötete az ókori természettudós életét dolgozza fel, de korántsem hagyományos módon. Voetmann akár az elsőkönyvesek fesztiváljának vendége is lehetett volna: a Pliniuszal debütált íróként. A fiatal szerzőt Hanne Tornoe asszony, a magyarországi Dán Kulturális Intézet vezetője mutatta be a közönségnek, egyben rövid áttekintést is adva a jelenleg EU-s elnöki tisztséget betöltő ország kulturális eredményeiről, kiemelve a fesztiválon vendégeskedő dán szerzőket, így többek között Højgaard Viemosét, Pia Juult, Janne Tellert.
Harald Voetmann klasszika-filológus, emellett a Dán Írói Kollégiumon végzett, Plinius-regényéért az Északi Tanács Irodalmi Díját kapta. A Science in Fiction sorozat címe önmagáért beszél: fikcióba oltott tudományos művet tart a kezében az olvasó. A szerzőt és a kötetét bemutató beszélgetésen Galántai Zoltán jövőkutató, technika- és tudománytörténész világította meg közelebbről a sorozat első darabjának hátterét: miközben napjainkban a hagyományos realista regényírás és a klasszikus science-fiction is válságban van, ez a regény úgy teszi fogyaszthatóvá a tudománytörténetet és a történelmet, hogy egy magas színvonalú regénybe „szippantja be” olvasóját, és kalauzolja végig tárgyán.
A 79-ben született idősebb Plinius a Vezúv kitörésénél lelte halálát, életéről az unokaöccse feljegyzései alapján tájékozódhatunk. Fő műve a Historiae Naturalis, amely egy monumentális vállalkozás, az első leíró természettudományos mű, amelyben „megpróbálta listázni az egész világot” – foglalta össze Harald Voetmann az írói intencióit néhány éve megmozgató mű háttértörténetét. Számára az óriási Plinius-mű hetedik kötete (a harminchétből) a legizgalmasabb, amely az emberekről szól, mondta a dán szerző, aki e regényében egyszerre dolgozta fel Plinius életrajzát és a Historiae Naturalis jelentőségét, ókori üzenetének velejét. Plinius egyfajta enciklopédiát alkotott meg, amelynek jókora része érdektelen felsorolás – folytatta Voetmann saját regénye ihletadójának bemutatását – de egészen poétikus és izgalmas fejezetei is vannak.
A moderátori kérdésre, hogy őt magát mi ragadta meg ebből az antik (élet)műből, Voetmann azzal felelt: az emberi szenvedés iránt tanúsított mélységes együttérzés. Plinius művéből a római birodalom világának riasztóan naturalisztikus kegyetlensége rajzolódik ki, az örök szenvedésre ítélt ember világképe, de mindez rendkívül empatikusan mutatja be. És azt se feledjük, hogy milyen letisztult, gyönyörű nyelven szólal meg – tette hozzá Soós Anita, a kötet fordítója.


Többször visszatért a kérdés a beszélgetés során: miként kapcsolódik „ez az egész” a dán kultúrához, a szerző „dánságához”? Voetmann egy analógiával hárította el, hogy konkrétumokkal feleljen: a nemzetközileg is jól ismert dán filmrendező, Lars Von Trier munkái sem tipikus dán művek – az ő Plinius...-át sem a dán hagyományokból eredeztetné. De hogy Voetmann mégiscsak a forró kását kerülgette ezzel a hasonlattal, azt Soós Anita világította meg találóan a magyar olvasat szemszögéből: a Plinius szerint a világ nyelve mélységesen át van itatva a „klasszikus” dán iróniával, amely oly jellemző irodalmukra és filmjeikre is. Mert a világ visszásságait ugyan a magyar groteszk is remekül ábrázolja, de mi szeretünk a kétségbeesésben „tapicskolni”, miközben a dánok eljutnak a nevetésig, magyarázta a fordító. A Plinius...-ban számos ilyen fanyarul kacagtató jelenetet találni, miközben az ókor rettenetei a szemünk láttára bontakoznak ki.
„A groteszk világ sajátos mixtúrája ragadott meg – összegezte a Plinius élettörténetét feldolgozó fiatal szerző – a primitívség és az emelkedettség együttjárását szerettem volna ábrázolni.” A kötetet Harald Voetmann a beszélgetés után dedikálta az érdeklődőknek.
 
A blogtól a hálózatokig: olvasás 2.0
 
Csermely Péter nevét szerteágazó tevékenységének köszönhetően nagyon sokan ismerik – s mint ilyen, maga is egyfajta „szemléltetőeszköze” kutatása tárgyának, a hálózatoknak. A Könyvfesztiválra jelent meg a szerző Bloghálózatos életfilozófiám című kötete az Edition 2.0 elnevezésű sorozatban, melyről Falus András akadémikussal beszélgetett a bemutatón.
Az Edition 2.0 egy olyan kiadói kísérlet, amely a könyvkiadás és az internet szellemét összeegyeztetve, a könyvolvasás új alternatíváját keresi. Hagyományosan a szerző kiemelkedik tudásával az olvasók köréből, akik még nem ismerik sem őt, sem a publikussá váló ismereteket. Ám mindkét fél, szerző és olvasó egymásról mit sem tud, megmaradnak a kölcsönös ismeretlenségben. Az olvasó jelentősége azonban jelentősen megnőtt a 21. századra, és ebben az internet és a web-2 filozófia nagy játszik. Az olvasás már nem passzív aktus. A statikus szöveg vs. dinamikus internet valamint tudós szerző vs. laikus olvasó kettősségét próbálja meg áthidalni az Edition 2.0, mely egyfelől a kötetben az erre helyet biztosító margóval és vonalazással jegyzetek készítésére, kérdésfeltevésre stb. biztatja az olvasót, másfelől az interneten folyamatosan kommentálható, kiegészíthető a kötet anyaga.
Ez utóbbit nem nehéz megoldani az interneten folyamatosan publikáló Csermely Péter esetében, akit majdnem hogy lehetetlen röviden bemutatni, de a beszélgetésen életrajza summázataként megtudhatta róla a közönség, hogy vegyészként a Semmelweis Egyetemen lett professzor, és egy több mint százfős munkacsoportot vezet, amelyben biológusok, fizikusok, informatikusok, középiskolai tanárok, pszichológusok (és még sokan mások...) dolgoznak együtt. Tehetséggondozással és hálózatkutatással is foglalkozik, és e most megjelent kötete alapvetően a blogján rendszeresen publikált írásainak és a különböző reflexióknak szerkesztett változatából állt össze. „Csermely Péter emellett olyan humanista tudós, akivel színházban és hangversenyen is rendszeresen lehet találkozni” – mutatta be a szerzőt beszélgetőtársa, Falus András immunológus.
Természetesen a legizgalmasabb kérdéssel kezdték a diskurzust: miről ismerni meg a tehetséget. Például a mozgásáról – válaszolta Csermely Péter, és példaként Yehudi Menuhint említette, aki azt figyelte tanítványainál, hogyan nyúlnak hozzá a hangszerhez. De a tehetség nem pusztán gének és IQ kérdése, ennél sokkal összetettebb fogalom, magyarázta a kutató. Ha a tudományos kreativitást vizsgáljuk, általános tapasztalat, hogy eredetinek lenni azokon a területeken van több esély, ahol „két gondolat között még nagyon szellős a tér, nem teremtettek sok kapcsolatot közöttük” – magyarázta az érzékletes képpel a kreatív gondolkodás tudományban betöltött szerepét a szerző.
Mivel Csermely Péter pszichológiával is foglalkozik, kötetéből Falus András kiemelte azt a humoros részt, amely azt mutatja be, ki hogyan úszik, s ez alapján mi állapítható meg a természetéről. A mozgásunkban sokkal kevesebb dolgot tudunk eltitkolni, mint a szavainkkal – magyarázta Csermely Péter – és a legkevésbé ezt az úszásnál tudjuk kontrollálni, ezért olyan árulkodó.
A hálózatelmélettel kapcsolatban az író–kutató néhány példát emelt ki, hogyan tájékozódhatunk viszonylag gyorsan egy közösségben a csoporttagok által betöltött szerepekről (a „hangadó”, a „pozitív energiaközpont”, a „furcsa”), s hogy miért fontos a különböző csoportok között áthidaló-összekapcsoló szerepet betöltő emberek jelenléte.
Mivel maga is sokat foglalkozik diákokkal, Falus András arra kérte Csermely Pétert, összegezze a jó szakmai vezető ismérveit. Az a jó tanár, oktató, felelte a szerző, aki teljességgel elfogadta saját magát, ezáltal boldog; van szakmai hitele; és nem utolsó sorban szeretetet is képes adni. Ha ez utóbbi képességgel nem rendelkezik, akkor lényegében semmi értelme az első kettőnek.