„Az ember nem csak a természetet igázza le, hanem az embertársait is” – Plinius szerint a világ Harald Voetmann

Harald Voetmann dán író a Typotex Kiadó jóvoltából jelentkezett első kötetével a magyar piacon, a regény a Plinius szerint a világ címet viseli. A mű nem a hagyományos nyomvonalon halad, ugyanis töredékes monológok sorozatából áll, melyek idősebb és ifjabb Plinius szájából „hangzanak el”, illetve idézetekből idősebb Plinius Naturalis Historia című művéből. A szerzővel magyarországi látogatása során beszélgettünk. 

– A nálunk napvilágot látó könyvén kívül számos mű szerzője. Legutoljára melyik jelent meg?

– Ez utolsó regényem Koppenhágában játszódik, a úgynevezett „húsvárosban”, amely városrész ma már nem létezik. Az épületek természetesen állnak, de a funkciójukat már nem töltik be. Valaha itt voltak megtalálhatóak a mészárszékek, a hentesek. A könyvben úgy ábrázolom, mintha még ma is működne ez a negyed. Egy olyan műhelyben játszódik, ahol a zsírt olvasztják ki, és szappant készítenek belőle. A két főszereplő állandóan ugrál az időben, hol a huszadik század elején vagyunk, hol a jelenben.

– És a többi műve?

– Az első három könyvem novelláskötet, de már ekkor is különböző típusú szövegeket próbáltam létrehozni, mert nagyon szeretek kísérletezgetni a különböző műfajokkal. Nem vagyok híve a ma elég népszerű minimalizmusnak, ahol mindent lecsupaszítanak, nyelvileg és formailag egyaránt. Én kísérletezni próbálok.

– A forma ebben a könyvben is nagy hangsúlyt kap, hiszen akár monológfolyamnak is nevezhető. Ez is egy kísérlet?

– Ezek a monológok egymással állnak dialógusban. A regény írásakor foglalkoztatott az antik tragédiák szerkezete, és azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a statikus monológdarabok szemben állnak a cselekvést hordozó drámai tragédiaelemekkel.

– Amelyek nem a könyvben szerepelnek?

– Tulajdonképpen egyetértek, nincsenek benne drámai részek. De van egy külső történés, Dioklész története, amely a kötet végére drámaivá válik. De csak külső események révén, látensen van jelen a drámaiság.

– Mi az eredeti címe a regénynek?

– Éberség, ébrenlét, alvászavar, álmatlanság – ami arra utal, hogy Plinius nem tud aludni, miközben tudatos döntés is ez, hiszen ő nem is akar aludni, sajnálja az időt az alvásra. E kettősséget fejezi ki a cím.

– Korábban említette, hogy Strindberg tett önre nagy hatást. Még kit tudna említeni?

– Petronius és Apuleus, akik közül az elsőt dánra fordítottam. Ők inspiráltak erre a változatosság utáni vágyra, hiszen ők a különböző műfajokat virtuózan alkalmazzák, és tudnak az egyik pillanatról a másikra váltani a szomorúság a humor között. Tetszik nekem, hogy messze vannak a jelenleg oly népszerű minimalizmustól. Tulajdonképpen sok Dániában minimalistának nevezett művet én magam nem tartok annak, miközben a minimalizmust a dán kritikában szitokszóként is használják.

– A minimalizmus ekkora nagy divat Dániában?

– A kilencvenes években volt rettenetesen divatos, és most újra reneszánszát éli.

– Pliniust is fordította, ugye?

– Igen, egy válogatáskötet számára fordítottam a Naturalis Historia egyes részeit. 

– Sokat foglalkozott Plimius korával is?

– Az ismertek Pliniusról, mivel klasszika filológus vagyok, már a rendelkezésemre álltak, nem kellett külön utána olvasnom a témának. Viszont magával a korral elég sokat foglalkoztam. Olaszországba utaztam, próbáltam bejárni a helyszíneket. 

– Merőben más az a kép, amely az ön könyvéből tárul elénk, mint amelyet általában dédelgetünk magunkban az ókorról. Volt önben egy ilyen szándék, hogy felnyissa a szemünket. és teljes valójában, a maga brutalitásában ábrázolja a kort?

– Abszolút. Emellett a mai kor és az antik világ között hasonlóságra szerettem volna felhívni a figyelmet. Az antik világot nagyon természetközelinek látjuk, másrészt rettentően idealizáljuk. Persze azért az emlegetett brutalitással nem csupán az én könyvemben lehet találkozni, ha valaki ezzel a témával foglalkozik, szembesül a kor nyersességével. A mai világot is ez a kettősség jellemzi, hogy rettentő civilizált képünk van magunkról, amely azért nem teljesen egyezik a valósággal.

– Ezért ennyire hangsúlyos a szexualitás a regényben, mindezt megerősítendő?

– Igen. Hogy a szexualitás ekkora hangsúllyal szerepel a regényben, Plinius viszonyából fakad a szexualitáshoz, amelyet a természetszemléletéből lehet megérteni. A természetfelfogása összefügg az emberszemléletével, szerinte az egyik embernek joga van leigázni a másik embert, uralkodni rajta, éppen úgy, ahogy a természetet is. Az ember nem csak a természetet igázza le, hanem az embertársait is.

– Miért épp Plinius emelte regénye középpontjába? Kétségtelen persze, hogy érdekes figura.

– A könyvben szerepel, hogy hibái vagy bűnei elllenére milyen csodás dolgokban vett részt. Viszont akkoriban nem léteztek olyan jelentős személyek, akiknek ne tapadt volna vér a kezükhöz. Tehát valósághűen ábrázolom őt. Amikor pedig a szenvedését mutatom be, ahogy az egész világot, a létezést viseli, az együttérzést is ébreszt. Miközben ős maga is együtt érez a szenvedő emberiséggel. Ezt teszi őt emberivé.

Köszönjük a kötet fordítójának, Soós Anitának az interjú elkészítésében nyújtott segítségét.