0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Csobó Péter György
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 360 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-49-4
Témakör: Zeneelmélet
Sorozat: Claves ad Musicam

Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 1920 Ft

KOSÁRBA
A zenei szép
Javaslat a zene esztétikájának újragondolására

Sasszem, vájtfül

Kultúra és Kritika
2009-09-17

A modern kor emberének központi törekvése a tetszetős látszat fenntartása. Elfedünk, csomagolunk, tálalunk buzgón, s közben sasoljuk a másikat is, mert „Ezt látni kell!”, „Szemesnek áll a világ!” .

S mi lesz a fülessel? Nem méltatlanul elhanyagolt érzékszervünk a fülünk? Ha azt mondjuk, „szép”, miért gondolunk rögvest valami vizuális dologra?

Legyen szemünk a látásra, de fülünk is a hallásra, s halljuk meg Eduard Hanslick professzor elhaló sikolyát, melyet a látszat abszolutizálása ellenében hallat igen érzékletes képekkel dolgozva A zenei szép címet viselő, először 1854-ben megjelent zeneelméleti tanulmánykötetében. A könyv a Javaslat a zene esztétikájának újragondolására alcímet kapta, s leginkább befogadás-esztétikával foglalkozik. Összeveti a zene szubjektív, patologikus befogadását az esztétikai befogadással, s az utóbbit magasabbrendűnek titulálja. E tézisével Hanslick élénk vitát váltott ki mind a zenével, mind pedig a bölcselettel foglalkozók körében, hisz szembefordult az esztétikai hagyománnyal, melynek gyökerei az antikvitásba nyúlnak vissza. Hanslick zeneesztétikájának középpontja a szép kategóriája, melyet egész másképp gondol el, mint „a régiek”. Csobó Péter György részletesen ismerteti a kötet végén az álláspontokat, melyek közül különösen érdekes Hanslick Liszttel folytatott vitája.

A szerző javára írandó, hogy ilyen összetett kérdésekről is kedélyes, közérthető nyelven szól, melyből kitűnik: nem a kiváltságos, vájtfülű réteg a célközönsége, helyettük a botfülűek népes táborát kívánja megszólítani. S erre a megszólításra szükség is van, mert a zenéről való diskurzushoz valahogy nem találjuk a megfelelő hangnemet. Egy könyvről vagy színdarabról bátran véleményt mondunk, de egy zenei darabon nehéz fogást találni, mintha valami misztérium lengné körül…

A kötet segíthet eme köd eloszlatásában, hét fejezete fokozatosan, érzéssel hangol rá bennünket „a zene nyelvezetére”, pontosabban magára a dallamra és a ritmusra, a szerző ugyanis nyomatékosan kiemeli, hogy a zenét nem kezelhetjük valamiféle nyelvként, mert nincs jelentése, formája van, s formája adja lényegét. Ez utóbbi kijelentés bizonyára megrémíti a naiv befogadót, ki boldogan tupírozza, s kebelén melengeti a saját maga által kreált „zenei tartalmakat”. Hanslick bizony kőkeményen szembesíti a galamblelkű Chopin-rajongót tudatlanságával, képzetlenségével, nagyot (illetve éppenhogy kicsit) -hallásával.

A zeneértő szerint a zenét csakis önmagából lehet megérteni, zeneként – nem tudjuk leírni, jellemezni, vagy megragadni. Hallgatni tudjuk csupán, de ehhez le kell számolnunk szellemi vakságunkkal, illetve siketségünkkel. E leszámolás nem valami radikális lépést takar, Hanslick nem kívánja, hogy semmisítsük meg Chopin-lemezeinket, és valószínűleg azt sem, hogy füleinkbe ólmot öntsünk… Csupán rá akar mutatni arra, mi is az értő zenehallgatás, azt akarja, hogy még nagyobb élményben legyen részünk, ne csak saját érzéseinkben lubickoljunk, hanem éljük meg a tiszta szellemit, mely az emberi lét talán legnagyobb adománya.

Rendkívül eredeti példát hoz a fentiek illusztrálására: a zenei élményre a „hangkaleidoszkóp” elnevezést aggatja, s összeveti a hagyományos kaleidoszkóppal. Azt mondja, míg az előbbi egy művészi módon alkotó szellem közvetlen megnyilatkozása, addig az utóbbi csupán egy mechanikus játékeszköz. Ezt tudatosítani kell, mert az embert könnyen elkápráztatja a nagy forma- s színkavalkád, ahogy önnön érzéseink árja is. Mindezeket Hanslick az érzet kategóriájába sorolja, mely csak a művészet kezdete, az igazi zeneit a képzelet teszi hallhatóvá. Hanslick szótárában ez nem a közkeletű képzelet szót fedi, hanem egyfajta tudatosságot a zenehallgatásban.

Hanslick tézisének alátámasztására mind zeneelméleti és zenetörténeti, mind pedig esztétikai és életből vett példákkal szolgál. Így nem vádolhatjuk azzal, hogy folyton szakzsargont használ, mégis tudományos igényű a munkája.

S nem csupán a száraz elmélettel foglalkozik, hanem gyakorlati útmutatást kapunk arra nézve, hogyan finomíthatjuk hallóreceptorainkat, s lehetünk a szellem kiáradásának fültanúi. A valódi élményért meg kell küzdeni: nem könnyed lebegés, hanem maximális összpontosítás, jelenlét szükségeltetik hozzá – már ha érteni s nem élvezni vágyunk.

Amennyiben a rögösebb utat választjuk, vegyük fel a Hanslick által diktált ritmust meg az esztétikai szemüveget, s ne ijedjünk meg a diszharmóniától, hanem nyissuk ki füleinket, és adjunk teret a képzeletnek!

 

Kinyik Anita

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK