Fordította:
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 360 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-49-4
Témakör: Zeneelmélet
Sorozat: Claves ad Musicam
Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft
KOSÁRBA
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 360 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-49-4
Témakör: Zeneelmélet
Sorozat: Claves ad Musicam
Eredeti ár: 3200 Ft
Webshop ár: 2400 Ft
KOSÁRBA
A zenei szép
Javaslat a zene esztétikájának újragondolására
A zenekritika Bismarckja
Élet és Tudomány
2008. február 1.
„Itt van mindjárt a zene. Valóban ez kötődik legkevésbé a valósághoz, vagy ha kötődik is, inkább csak mechanikusan, nem ideák által, pusztán a hanggal, asszociációk nélkül. És mégis, csodálatos módon a lélek legmélyébe hatol. Mi rezonál bennünk a harmóniába foglalt zörejre? Mi által lesz magasrendű élvezet forrása, mely egyesít és megrendít?” (Tarkovszkij: Sztalker)
Eduard Hanslick zenetörténész, zenekritikus 1854-ben megjelent A zenei szép című nagy vihart kavaró zeneesztétikai írása megkísérel természettudományi módszerekkel választ adni az iménti kérdésekre. De sikerülhet-e bárkinek szóban megragadni a szép érzések homályába vesző, a képzelet, az érzelmek szubjektív zűrzavaros birodalmának nyelvét, a zenét?
A könyv megjelenése óta eltelt másfél évszázad. Mégsem mondhatjuk, hogy már tisztán látjuk a zene mibenlétét, varázsát, könnyen meg tudnánk ítélni, hogy mi a szép zene, mi az értékes zene. Épp ellenkezőleg, a zene túlnőtt művészeti, így esztétikai szerepén, és a zene megítélésében a könyv céljaival ellentétben leginkább affektusai érvényesülnek. Továbbra is töretlenül. Hisz ha zenéről beszélünk, akkor a zene minden műfajáról szólunk, és ha ezt tesszük, akkor be kell ismerjük: a modern világhoz lépten-nyomon hozzátartozik. A zene új területeket vett birtokba. Kilépett a koncerttermek akusztikájából, dinamikája már nem csak lelkünk szenvedélyességét táplálja, hanem leginkább életérzéseket sugall. Teszi mindezt egyre erőszakosabban, mert nem a szépsége a mellbevágó élmény többé, hanem ereje, amely mit sem csorbult az idővel. Hisz magával ragadó egyszerűsége, hangereje, monotonitása mindinkább a zene közvetlen hatásait erősítik, így nem véletlenül hétköznapjaink leghatásosabb szórakoztató élményforrásává lett, betöltve ezzel eredeti, legősibb szerepét.
A zene stílust ad, társaságot, öltöztet, felvidít, ellazít, felpörget, elrepít, összezavar, feldúl.
Igen, hat mindannyiunkra, hisz iparággá vált, hogy hasson ránk. De napjaink modern zenéje legkevésbé méltat csodálatra és gondolkoztat el többé arról, hogy mit várunk és kapunk tőle, és mik leszünk általa. Mert elmúlt az a kor, amelyben megkísérelték megfogalmazni a halhatatlanság, az értékállóság, a valódi szép védelmében a talmi, az olcsó érzelmek hatásvadász bódultságától mentes alkotások objektív mércéjét. Eduard Hanslick támadást indított a szerinte elavult érzésesztétika ellen, és könyvében nekilátott annak a nem könnyű és nem is túl hálás feladatnak, hogy tisztázza az érzések és a zene viszonyát.
Hogy mennyire hálátlan és sokakat sértő felvetésnek bizonyul minden olyan megközelítés, amely a zenéről való gondolkodást megpróbálja kivezetni az idealista filozófiai rendszerek függőségéből és a zeneesztétikát mint tudományt megalapozni a teljes objektivitás céljából a befogadó - vagyis az érzékelő - kizárásával, ahhoz elég adalékul szolgálnak a könyvben található korabeli replikák.
Bár Hanslickot Verdi megjegyzése nyomán nemsokára a zenekritika Bismarckjaként emlegették, zenefelfogásának nem kisebb ellenzői akadtak a kor nagy zeneszerző személyében, mint Liszt vagy Wagner. A magyar kiadás jegyzetei között található olyan, a művet, illetve szerzőjét érintő személyes megjegyzések, utalások például Wagner tollából, illetve egy különösen alázatos hangvételű (kétséges hitelességű) levél, amelyet Hanslick írt a Nagyra Becsült Karmester Úrnak (Liszt Ferencnek), amelyben arra kéri, hogy az ő kis „művecskéjéhez” írja meg az előszót. A komolyzene-kedvelők a jegyzetek között is sok-sok értékes idézetre lelhetnek zeneszerzők, filozófusok, tudósok tollából.
Eduard Hanslick zenetörténész, zenekritikus 1854-ben megjelent A zenei szép című nagy vihart kavaró zeneesztétikai írása megkísérel természettudományi módszerekkel választ adni az iménti kérdésekre. De sikerülhet-e bárkinek szóban megragadni a szép érzések homályába vesző, a képzelet, az érzelmek szubjektív zűrzavaros birodalmának nyelvét, a zenét?
A könyv megjelenése óta eltelt másfél évszázad. Mégsem mondhatjuk, hogy már tisztán látjuk a zene mibenlétét, varázsát, könnyen meg tudnánk ítélni, hogy mi a szép zene, mi az értékes zene. Épp ellenkezőleg, a zene túlnőtt művészeti, így esztétikai szerepén, és a zene megítélésében a könyv céljaival ellentétben leginkább affektusai érvényesülnek. Továbbra is töretlenül. Hisz ha zenéről beszélünk, akkor a zene minden műfajáról szólunk, és ha ezt tesszük, akkor be kell ismerjük: a modern világhoz lépten-nyomon hozzátartozik. A zene új területeket vett birtokba. Kilépett a koncerttermek akusztikájából, dinamikája már nem csak lelkünk szenvedélyességét táplálja, hanem leginkább életérzéseket sugall. Teszi mindezt egyre erőszakosabban, mert nem a szépsége a mellbevágó élmény többé, hanem ereje, amely mit sem csorbult az idővel. Hisz magával ragadó egyszerűsége, hangereje, monotonitása mindinkább a zene közvetlen hatásait erősítik, így nem véletlenül hétköznapjaink leghatásosabb szórakoztató élményforrásává lett, betöltve ezzel eredeti, legősibb szerepét.
A zene stílust ad, társaságot, öltöztet, felvidít, ellazít, felpörget, elrepít, összezavar, feldúl.
Igen, hat mindannyiunkra, hisz iparággá vált, hogy hasson ránk. De napjaink modern zenéje legkevésbé méltat csodálatra és gondolkoztat el többé arról, hogy mit várunk és kapunk tőle, és mik leszünk általa. Mert elmúlt az a kor, amelyben megkísérelték megfogalmazni a halhatatlanság, az értékállóság, a valódi szép védelmében a talmi, az olcsó érzelmek hatásvadász bódultságától mentes alkotások objektív mércéjét. Eduard Hanslick támadást indított a szerinte elavult érzésesztétika ellen, és könyvében nekilátott annak a nem könnyű és nem is túl hálás feladatnak, hogy tisztázza az érzések és a zene viszonyát.
Hogy mennyire hálátlan és sokakat sértő felvetésnek bizonyul minden olyan megközelítés, amely a zenéről való gondolkodást megpróbálja kivezetni az idealista filozófiai rendszerek függőségéből és a zeneesztétikát mint tudományt megalapozni a teljes objektivitás céljából a befogadó - vagyis az érzékelő - kizárásával, ahhoz elég adalékul szolgálnak a könyvben található korabeli replikák.
Bár Hanslickot Verdi megjegyzése nyomán nemsokára a zenekritika Bismarckjaként emlegették, zenefelfogásának nem kisebb ellenzői akadtak a kor nagy zeneszerző személyében, mint Liszt vagy Wagner. A magyar kiadás jegyzetei között található olyan, a művet, illetve szerzőjét érintő személyes megjegyzések, utalások például Wagner tollából, illetve egy különösen alázatos hangvételű (kétséges hitelességű) levél, amelyet Hanslick írt a Nagyra Becsült Karmester Úrnak (Liszt Ferencnek), amelyben arra kéri, hogy az ő kis „művecskéjéhez” írja meg az előszót. A komolyzene-kedvelők a jegyzetek között is sok-sok értékes idézetre lelhetnek zeneszerzők, filozófusok, tudósok tollából.
Kapcsolódó recenziók
- Sasszem, vájtfül (Kinyik Anita , Kultúra és Kritika, 2009-09-17)
- A hangok és a formák (Pintér Tibor, Holmi , 2008-5-5)
- Eduard Hanslick: A zenei szép (Molnár Szabolcs, Gramofon, 2007. ősz)
- Zeneesztétikáról – kritikus szemmel (Bozó Péter , Muzsika, 2008-3-19)
- A zenekritika Bismarckja (Paiss Vilmos, Élet és Tudomány, 2008. február 1.)
- Szakszerűen és népszerűen (Tandori Dezső, Könyvhét, 2007. október)
- A zenei szép először magyarul (R.Zs., fidelio, 2007-05-24)
- Isten divertimentója (Kerekes Tamás, http://marlonbrandy.hu, 2007-11-13)
- Eduard Hanslick: A zenei szép (Pintér Tibor, Élet és Irodalom, 2007.8.10.)
- Hangozva mozgó formák (Varga Péter, Café Momus, 2007.9.25.)
- Eduard Hanslick: A zenei szép – Javaslat a zene esztétikájának újragondolására (Molnár Szabolcs, Bartók Rádió, 2007.9.30.)
AJÁNLOTT KÖNYVEK
