0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 180 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-68-5
Témakör: Zeneelmélet
Sorozat: Claves ad Musicam

Eredeti ár: 2500 Ft
Webshop ár: 1875 Ft

KOSÁRBA
Elfeledett zeneszerzők

Kulcs - mihez is?

Revizor Online
2008-4-12

Szalóczy Péter könyvének címe, az Elfeledett zeneszerzők hiánypótló művet ígér: ilyen típusú kézikönyvre bizony nagy szüksége van a magyar zenebarátnak, aki szívesen ismerkedik az alaprepertoáron kívüli művekkel és szerzőikkel. Hogy aztán e kötetecske mennyi segítséget nyújt az ismerkedéshez, az már más kérdés.

 

Első látásra imponáló, amit kapunk: könnyen kezelhető, vékony kis kötetben közel kétszáz zeneszerző rövid életrajzát, lexikonszerűen, betűrendbe állítva. És való igaz, a címszavak közt találomra böngészve is talál érdekességeket a kíváncsi olvasó. Bevallom, sosem hallottam még Charles Valentin Alkan nevét, s fogalmam sem volt róla, hogy a XIX. század eme kiemelkedő zongoraművésze már jóval Bartók előtt írt Allegro barbaro tempójelzésű zongoradarabot (15-17. o.). Újdonság volt számomra az is, hogy „a zongora cseh poétája”, Jan Ladislav Dussek mily nagy népszerűségnek örvendett a maga idejében a világ zenei központjaiban (58-60. o.).

Az ilyen, mintegy véletlen meglepetések mellett persze régebbi, felületes ismeretségeinket is elmélyíthetjük nagy zeneszerzők kevéssé ismert rokonaival. Megtudhatjuk, mi lett a sorsa Mozart zenész fiának, Franz Xavernak, de Fanny Mendelssohn és Clara Schumann is feltűnik a kötet lapjain. Feltűnően hiányoznak viszont a Bach-család tagjai, pedig a nagy Johann Sebastian mellett ők szükségképpen háttérbe szorulnak, főképp a régizenével kevésbé ismerős magyar publikum köztudatában. Hasonló okokból hiányolhatjuk – csak példaként – Michael Haydn jelenlétét is, főképp ha tekintetbe vesszük, hogy olyan nevek, mint Purcell vagy Telemann viszont szerepelnek a kötetben. Nem, nem kevésbé ismert rokonok: maga Henry és Georg Philipp.

Ezzel el is érkeztünk a kötet legfontosabb problémájához: úgy tűnik, a válogatás lényegében mindenfajta koncepciót nélkülöz, meglehetősen esetleges, hogy ki szerepel a kötetben és ki nem. A meglehetősen tömör előszó is erről győz meg. Mint értesülünk, az adatok a szerző Ritkán hallott remekművek című, valóban hiánypótló (és a kiadás óta sajnos megszűnt) rádióműsorának szerkesztése közben kerültek összegyűjtésre. A műsorban felhangzó műveket viszont leginkább a véletlen szerkesztette egymás után. Szalóczy Péter, mint a fülszövegből is kiderül, amatőr zenerajongó, aki antikváriumokban, lemezboltokban való búvárkodásai során tett szert ritkaságokból álló lemezgyűjteményére; ily módon nem annyira koncepcionális kutatómunka eredményét, mintsem inkább egy tiszteletre méltó szabadidős tevékenység forgácsait kapjuk itt kézhez.

Ez persze nem lenne baj, ha a kivitelezés egységes színvonalú és igényes lenne. Sajnos azonban hiányosságok mindkét tekintetben akadnak. Teljesen esetleges, hogy a szerző melyik komponistával kapcsolatban szorítkozik száraz életrajzi adatokra, mikor ejt pár szót egy-egy zeneműről is, illetve mikor megy át anekdotázásba. Mindez nyilván a rendelkezésre álló források bőségétől is függ. E tekintetben sem állítható, hogy a szerző a maximumra törekedett volna: a mindössze nyolc tételt felsoroló bibliográfia lényegében a sztenderd hazai szakirodalom egy szűk rétegéből való, csak általános, összefoglaló jellegű művek találhatók köztük, és mindössze egyetlenegy nem magyar nyelvű lexikon (az is 1980-as kiadású). Feltűnően hiányoznak az egyes szerzőkre vonatkozó részletesebb könyvek, tanulmányok, cikkek – ily módon mintha csak a Brockhaus–Riemann és még néhány más lexikon egy bizonyos szempont szerint, önkényesen kimazsolázott szócikkeit olvasnánk.

Kedvünket tovább rontja a rengeteg nyelvi pongyolaság és helyesírási hiba. Az idegen nevek helyesírása rendkívül következetlen: egyrészt Rachmaninovot és Scrjabint, másrészt Sztravinszkijt olvasunk. Általában hiányoznak a szláv és a latin nyelvek mellékjelei, beleértve az olyan, magyarban is használatos karaktereket, mint az é (pl. a Pathétique szonáta esetében, ld. 51. old.), noha tudjuk, hogy ezek alapvetően befolyásolják a nevek kiejtését, pl. a francia Boïeldieu nevében (28. old.). A megszámlálhatatlan magyar helyesírási hiba közül csak a legbántóbbat, az Országos Széchényi Könyvtár következetesen helytelen írásmódját említem meg – a szerző, úgy tűnik, minden áron Istvánra óhajtja ruházni az alapítás dicsőségét Ferenc helyett.

A pongyolaság, a lektorálás hiánya aztán szakmai szempontból mulatságos mondatokat is eredményez. Megtudhatjuk például, hogy Danzi „kifejezetten vonzódott a kortárs zenéhez” – igaz, ezzel a Bachot újrafelfedező Mendelssohn előtt nagyjából mindenki így volt (53. old.). A porosz udvar foglalkoztatáspolitikájának megismerésében egészen új távlatokat nyithat az az információ, hogy Nagy Frigyes király az ifjabb Graunt „mint kantátát és operaszerzőt alkalmazta” (69. old.). S végül a felhasznált irodalom ismeretének alaposságát kérdőjelezi meg, hogy a bibliográfiában Brockhaus és Riemann neve vesszővel elválasztva, fordított sorrendben szerepel – mintha az előbbi az utóbbi keresztneve volna…

A kötet tehát elpuskázott lehetőség. Alapvető információkat megtudhatunk belőle, de a rengeteg hiba kérdésessé teszi azok hitelességét is. Mint ahogy azt is, hogy – a címlapon olvasható Claves ad musicam sorozatcímre utalva – valójában mihez is nyújt kulcsot e zseblexikon.

Bóka Gábor

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK