A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának tankönyvsorozata (BACCALAUREUS SCIENTIAE tankönyvek) új kötettel gazdagodott az idei évben. Az Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet (APPI) gondozásában Benedek András szerkesztésében megjelent A szakképzés-pedagógia alapkérdései című egyetemi jegyzet.

A jegyzet eredeti címzettjei az előszó meghatározása szerint „a Bolognai folyamat keretében formálódó szakoktató alapképzés, illetve az örvendetes érdeklődést kiváltó, szabadon választott tantárgyi körben szereptó pedagógia kurzus” hallgatósága. Az új egyetemi jegyzet meggyőződésem szerint azonban nemcsak a leendő mérnök- és közgazdásztanároknak, műszaki oktatóknak, vagy a pedagógia iránt is érdeklődő műszaki pályára készülő hallgatóknak ajánlható, hanem a már tanító szakmai pedagógusok folyamatos önképzését is segítheti. Hasznos kézikönyvként ott lenne a helye minden szakképzésben érdekelt iskola könyvespolcán, hogy bármikor leemelhető legyen, ha a tantestület tagjai közül valaki egy pedagógiai alapfogalomnak szeretne utánanézni, vagy egy témában óhajtana jobban elmélyülni. Az olvasóknak van egy harmadik rétege is, akik haszonnal olvashatják a kötet tanulmányai. A tanulmánykötet az egyetemi jegyzet és szakképzés-pedagógiai kézikönyv funkciókon túl igényt tarthat a szakképzés változásait figyelemmel kísérő, vagy a szakképzés legújabb tendenciáit jobban megismerni akaró szélesebb szakmai közönség érdeklődésére is.

A kötet tanulmányai átgondolt szerkezetben követik egymást. Ahogy lépésről lépésre növekszik az ismeretanyag, úgy gazdagodik a kirajzolódó kép a szakképzés összetettségéről, történeti folyamatairól, szerkezeti változásairól, belső mozgásairól, megújító törekvéseiről, módszertani újdonságairól, sokszínűségéről. A kötet jó arányainak köszönhetően a tanulmányok láncolata szép ívet ír le a szakképzés történeti áttekintésétől a jelen legaktuálisabb problémáinak érzékeltetéséig; a rendszerszemléleti megközelítéstől a gyakorlati megoldásokig; a szakképzés alapvető kérdéseinek tárgyalásától a digitális pedagógia legújabb eredményeinek bemutatásáig, a műszaki pedagógus kompetenciáinak körvonalazásától a minden gyakorló tanár számára fontos nyelvi viselkedés és helyes szaknyelvhasználat fontosságának hangsúlyozásáig.

A kötet hét színvonalas tanulmányt tartalmaz. Mindegyik fejezet önállóan is megállja a helyét, önálló témakörrel foglalkozik, és a maga területén egészet alkot. Az önálló ismeretblokkok összefoglalják az adott témakörben az alapismeret-anyagot, ugyanakkor forrásanyagként is szolgálnak a téma további tanulmányozásához. Minden egyes tanulmány szerzője bőséges szakirodalmi jegyzéket közöl, nem egyszerűen a felhasznált szakirodalomra utalva ezzel, hanem sokkal inkább támpontot adva a témában való elmélyülésre, további búvárkodásra. Itt is nyomon követhető az egységes szerkesztői elv. A nyomtatott és digitális irodalmi forrásokra utalás valamennyi fejezetben következetes, a szerkesztői és szerzői szándék egybeesése direkt módon is megfigyelhető A szakmai kommunikáció, szakmai képzés, nyelvpedagógia című fejezetben, ahol a szerző nemcsak közli a forrásokat, hanem tematikusan rendszerezi is őket, és valamennyi forrást egy-egy mondattal jellemezve orientálja az olvasóját.

A tanulmánykötet egyetemi jegyzet jellegét hangsúlyozza a fejezetek végén található kérdéssor. Az ellenőrző kérdések ráirányítják az olvasó figyelmét a tanulmány mondanivalójának leglényegesebb pontjaira, s egyben lehetőséget is adnak az önellenőrzésre a tanulási folyamatban a pedagógiai kurzusok hallgatóinak.
A kötet tartalmi gazdagságát nehéz lenne bemutatni, erre nem is vállalkozhatok, inkább csak illusztrálom a tanulmányok néhány szavas ismertetésével az írások sokszínűségét, és így próbálok kedvet ébreszteni az elolvasásukhoz. A tanulmányokat jeles szerzők jegyzik, a fejezetek sorjában: Horváth Márton, Benedek András, Kata János, Balogh Andrásné, Bábosik Zoltán, Víg Zoltán, Sturcz Zoltán és Molnár György.

A kötet elején található bevezető tanulmány a hazai szakképzés, mérnökképzés és mérnöktanárképzés rövid történeti áttekintését adja A hazai szakképzés és mérnöktanárképzés kultúrtörténete cím alatt. A tömör írás néhány oldalba képes belesűríteni a szakképzésben az 1872-es ipartörvény óta eltelt időkben végbement változásokat a sorra megjelenő törvények tükrében, különös tekintettel az 1945. utáni reformtörekvésekre és a rendszerváltás váltásaira. Hasonló példamutató tömörséggel viszi végig a mérnökképzés és a mérnöktanárképzés történetét. Ezt követi A szakképzési rendszer a piacgazdaságban című tanulmány, amely a változó gazdasági körülmények között formálódó foglakoztatási, oktatási és szakképzési szerkezet összefüggéseinek bemutatására törekszik, felvázolja a munkaerővel szemben megváltozott követelményeket a munkaadók, a családok és az egyén szempontjából, a piacgazdasági átmenet hatásait, az új szakmastruktúra rendszerjellemzőit.

A tanulási-tanítási folyamat mérnöki szemmel című harmadik tanulmány rendszerszemléleti megközelítéssel gazdagítja a pedagógiai gondolkodást, bemutatja a rendszertechnikai módszerek alkalmazásának lehetőségeit a pedagógiában, például a tananyag elrendezésében és a tanítás időbeli tervezésében. Felhívja a figyelmet az egzakt modellek (áramlási és informatikai modellek) alkalmazásának lehetőségeire, valamint kitér arra is, hogyan lehet a statisztikai eljárásokat alkalmazni a tanulók tudásának értékelésében. A tudás megszerzésén túl a kompetenciák megszerzése és elismerése a mai korszerű szakképzés leglényegesebb sajátossága, ezért hívom fel külön is a figyelmet a Kompetenciák és kvalifikációk a szakképzésben című írásra. „A kompetencia a legtágabb értelemben vett intelligencia, a mit egyszerű tudásán túl a hogyan tudását is magában foglaló operatív intelligencia” írja a szerző, aki részletesen taglalja, milyen változásokat hoznak az egyén életében az új kihívások, milyen kompetenciák, elsajátítására van szüksége korunk emberének, és ezekhez milyen kompetenciáknak kell járulniuk egy, a szakképzésben dolgozó tanár esetében.
Bemutatja, mit jelentenek ezek a kihívások a pedagógiai programok összeállítóinak, s mindehhez milyen új fejlesztési módszerek állnak rendelkezésükre.

Ahogy a cím is mutatja, A nevelés és szakképzés alapvető kérdései önmagában is alaptanulmány lehetne, de új aspektusokkal is gazdagítja a gondolkodásunkat, kitér a nevelés elméletének és gyakorlatának változásaira, például az antipedagógia buktatóira, a multikulturális nevelés értelmezésére, az esélyegyenlőség pedagógiájára. Az oktatástechnikai eszközök fejlődésében eljutottunk a negyedik generációig, az interaktív média és a digitális taneszközök világába. A Digitális pedagógiába ad bevezetést a hatodik fejezet. A munka világában ma már nélkülözhetetlen az informatikai műveltség megszerzése, ezért úgy gondolom, nagy érdeklődéssel olvashatják ezt az írást is mind a mérnökhallgatók, mind a szakképzés bármely területén dolgozók. Ugyancsak új szemléletre vall a szakképzés és a mérnöktanárképzés irodalmában a nyelvi kompetenciák hangsúlyozása. Szakmai kommunikáció, szakmai képzés, nyelvpedagógia című tanulmány az anyanyelvi felelősségtudat működtetését, önmagunkban a nyelvi tudatosság igényének kialakítását hangsúlyozza. A műszaki érdeklődésű hallgatók és szakmai tanárok számára feleleveníti és rendszerezi, bővíti az anyanyelvünkkel kapcsolatos ismereteket, s ráirányítja a figyelmet a nyelvi kommunikáció, a helyes nyelvhasználat és szaknyelvhasználat fontosságára.

A kötet hét tanulmányát egy ráadásfejezet követi. A zárófejezet nagyon fontos és hasznos szakmai dokumentum, amely rendszerezi és összefoglalja a szakképzésben használt szakmai fogalmakat, amely glosszáriumként hasznos segítséget nyújthat minden olvasó számára. Szabatosan leírja, értelmezi az előző tanulmányokban olvasott, vagy a nevelési-oktatási gyakorlatban és a velük kapcsolatos kutatásokban naponta használt pedagógiai és szakmai fogalmakat.
A kötet tartalmi gazdagságán túl megragadó az írások modern szemléletmódja, meggyőződéssel ajánlhatom az értékes tanulmánykötetet az olvasók figyelmébe.