0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Vassy Zoltán
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 580 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-69-2
Témakör: Földrajz, Szociológia, Ökológia
Sorozat: No.1. Nemzetközi bestseller

Ára: 4800 Ft (Elfogyott)

Összeomlás
Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez

Összeomlás. Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez

Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle
2009-11

 „Az ökoszisztémák bonyolultsága miatt egy-egy emberi beavatkozás hatását előre felbecsülni még egy mai ökológustudásával is gyakorlatilag lehetetlen.” (Kevéssé lelkesítő tényközlés az Összeomlásból.)

Ismét kapható Jared Diamond könyve, és aktuálisabb, mint valaha. Alapigazság, hogy a jövőt csak az képes megnyerni, aki eleget tanult a múltban elkövetett hibákból, hogy ne kövesse el azokat - vagy hozzájuk hasonlókat - ismét. Ebben segíthet ez a könyv.

„Mindenben eljön egyszer az utoljára” - tartja a mondás, s ha végignézünk a történelmen, nagyon úgy tűnik, hogy ez a társadalmakra is érvényes lehet. Ha pedig végignézünk a mai világunkon, rémisztő ütemben gyarapodó figyelmeztető jeleket és kétségeket láthatunk. Közülük minden bizonnyal a legnagyobb, hogy úgy tűnik, a 20. században a világ fejlett része belehajszolta magát egy fenntarthatatlan paradigmába, s ezzel a többieket is. Ez a gazdasági növekedés hajszolása. Az évről-évre végbemenő növekedés - még ha vannak is benne olykor visszaesések - lényegében azt jelenti, hogy az emberiség exponenciális bővülést valósít meg egyrészt a termékek és szolgáltatások kibocsátásában, másrészt az ehhez szükséges erőforrások felhasználásában. Szó szerint létfontosságú kérdés, hogy ez mire vezet. Az első, nagyvonalú válasz erre viszonylag egyszerűnek mutatkozik. Ha nem számolunk azzal, hogy az emberiség legalább a növekedéssel azonos ütemben képes bevonni és hasznosítani Földön kívüli erőforrásokat, akkor azt kapjuk, hogy egy zárt, véges rendszerben hajszol előre exponenciálisan növekvő folyamatot - ez pedig szükségképpen mindinkább fenntarthatatlanná válik, amint közelíti a rendszer határait. (Jellegében hasonló ez ahhoz, mint amikor véges fizetőképességű közegben hajtanak végre exponenciálisan növekvő hitel kihelyezési expanziót, s az kényszerűen is mind kockázatosabb ügyfélkört céloz meg. Hogy ez mire vezet, azt kegyetlenül nagy tanulópénz árán mutatta meg a subpriime hitelektől elindult összeomlás.) A valóság ugyan sokkal árnyaltabb, hiszen a technológiai fejlődés erőteljesen javíthatja az erőforrások kiaknázásának és felhasználásának hatásfokát, különös tekintettel azok regenerálására és újrahasznosítására, azonban ez is csak enyhítheti a problémát, de nem szűntetheti meg azt.

A jelenlegi paradigma nem kevésbé kritikus eleme, hogy az ember gazdasági tevékenysége gyorsuló ütemben pusztítja a bioszférát. Sokat tudunk már arról, hogyan és miben nélkülözhetetlen ez a bioszféra az élet fennmaradásához - az egyik legkézenfekvőbb példa erre az oxigéntermelés, és a levegő széndioxid tartalmának kivonása, élő anyaggá alakítása. Azonban minden valószínűség szerint több az, amit még nem tudunk, s amire akkor döbben majd rá az emberiség, amikor számára létfontosságú összetevők eltűnnek, kipusztulnak a bioszférából, s megmutatkoznak hiányuk ártó következményei.

A leginkább fenyegetőnek ígérkező problémák közül nem hagyható említetlenül a gyorsuló technológiai fejlődés két további következménye. Egyikük, hogy a fejlett technológiák erőteljesen csökkentik az élőmunka szükségletet. Ez legfőképpen abban jelenik meg, hogy kiszorítják a szükségleteikhez képest alulképzett munkaerőt a foglalkoztatásból, s így a számukra mind kevesebb a lehetőség a munkaerőpiacon, munka és azzal szerezhető jövedelem nélkül viszont egyre inkább kiszorulnak a társadalomból, s a munkaerőpiacra való visszatérés minden esélyéből is. A másik a globalizációnak az a következménye, hogy mindinkább egységessé teszi a világ munkaerőpiacát, így ott is mindenkit versenyeztet mindenkivel. Ennek következtében erősödik a tendencia, hogy a munkalehetőségek oda áramlanak, ahol olcsóbb a munkaerő bruttó ára (a bruttó itt a foglalkoztatással járó valamennyi költséget jelenti). Nagymértékben felerősíti ezt az is, hogy a rohamosan fejlődő infokommunikáció folyamatosan egyre több lehetőséget teremt a távmunkára, és az outsourcing már globális méretekben működik, még inkább kiszorítva a drágább munkaerőt a foglalkoztatottságból.

A globalizáció további sajátos hatása, hogy a gazdasági erő birtokosai minden korábbinál nagyobb és szélesebb körű befolyást tudnak gyakorolni az érdekeik érvényesítésére. Ez akkor lehet igazán kedvezőtlen az emberiség jövőjére, ha nem tudjuk egyértelműen elhatárolni, vajon mi az, ami ténylegesen a fenntartható fejlődés biztosítását szolgálja, és mi az, ami azzal szemben inkább bizonyos partikuláris érdekeket. A legmarkánsabb példák egyike erre a globális felmelegedés kérdésköre, és az ellene való védekezés cselekvési programja. Azoktól eltekintve, akik kellőképpen jártasak a geofizikában, mindenki csak másodkézből, másoktól tud bármit is arról, vajon mennyi ebben a tőlünk független, a Föld természetes működéséből következő hatás (hiszen jégkorszakok jöttek, mentek anélkül, hogy az ember bármiféle hatása érvényesült volna bennük), és mennyiről tehetnek valóban az emberiség tevékenységének hatásai. Egyáltalán nem egyértelmű az sem, vajon mi a jobb, költséghatékonyabb stratégia: óriási áldozatok árán szembe menni a felmelegedéssel, visszaszorítani annak vélt okozóit, vagy inkább megtanulni együtt élni vele. A világ most rendkívül erőteljes programmal halad az egyik irányba - talán pontosabb azt mondani, hogy mozdítják arra -, de nagy kérdés, hogy kiknek az érdekei érvényesülnek ebben, s valóban így használja-e fel az emberiség a legjobban az erre fordítható erőforrásait. Kiemelkedően figyelemre méltó könyvet jelentetett meg erről 2008-ban a Typotex: Bjorn Lomborg COOL IT - Hidegvér! c. művét. Ehhez képest apró, ám nagyon is idevágó, karakteres, és már rövid távon is nagy hatású kérdés, vajon ténylegesen kiknek használ, hogy kitiltják az Unióból a hagyományos villanykörtéket, ennek minden következményével.

Hogy milyen lesz a mai civilizációnk jövője, senki sem tudja. Sok olyan korábbit ismerünk viszont, amelyek lehanyatlottak, eltűntek, vagy beleolvadtak az utánuk jövőkbe. Nyilvánvalóan más problémákkal szembesültek, mint amit fentebb vázoltunk, ám az összeomlásuknak minden bizonnyal vannak olyan tanulságaik, amelyeket ismernünk kell, hogy a fennmaradásunk érdekében tanulhassunk belőlük. Diamondnak ez a műve ehhez járul hozzá: arról ad hatalmas, embert próbálóan tartalmas elemzést, mit tanulhatunk a túlélés érdekében társadalmak összeomlásából, valamint a fennmaradtak sikereiből. Rendkívül fontos kérdéskör, igazán érdemes elmélyülni benne.

Avatott szakértőként sorakoztatja fel és elemzi a hatalmas történelmi anyagot, s von le következtetéseket. Kompetenciáját tekintve tudni érdemes, hogy a UCLA (Kaliforniai Egyetem, Los Angeles) földrajzprofesszora, nevéhez több tudományos sikerkönyv és számtalan elismerés kapcsolódik. Pulitzer-díjas könyve, a Háborúk, járványok, technikák (Typotex, 2000) a megjelenésekor rögtön bestsellerré vált, és a tudományos könyvek kategóriájában az Amazon.com eladási listáját öt évig vezette. Összeomlás című könyve szintén az eladási lista élén debütált.

Bevezetőjében elmondja, régóta gyanítjuk - s a feltevés az utóbbi évtizedekben is erősödik -, hogy a múlt társadalmainak rejtélyesnek tűnő összeomlásait ökológiai nehézségek váltották ki, azaz a társadalom szándéktalanul lerombolta a saját környezeti erőforrásait. A környezetrombolás folyamatai nyolc fő kategóriába sorolhatók (amelyek szerepe, viszonylagos súlya esetről-esetre más lehet):

◙ az erdők és egyéb élőhelyek elpusztítása

◙ talajromlás - erózió, szikesedés, a tápanyagok kimerülése

◙ vízgazdálkodási problémák

◙ túlvadászat

◙ túlhalászat

◙ behurcolt fajok hatása a bennszülött fajokra

◙ túlzott népszaporulat

◙ az a növekvő terhelés, amelyet az emberek egyenként is a környezetre gyakorolnak. A múlt nagy összeomlásai ezek különböző kombinációi mentén, némiképp egymáshoz hasonlóan mentek végbe, mint változatok egy tragédiába torkoló folyamatra. A mai világunk környezeti problémái is mind felölelik ezeket, de hozzájuk még négy további társul:

◙ az ember által kiváltott klímaváltozás

◙ mérgező vegyszerek felhalmozódása

◙ energiahiány

◙ mindinkább kimerítjük a növényzet fotoszintetizáló képességének lehetőségeit és meghaladjuk annak határát. Ma ugyanakkor sorsdöntő jelentőségű, hogy a technikai civilizáció fejlődése mennyiben gyorsítja a környezet rombolását, az erőforrások kimerítését, ill. mennyiben képes orvosolni ezek problémáit.

Az igazi nagy kérdés, a mai társadalmak várható kilátásait illetően, hogy vajon miért omlott össze a múltban sok társadalom, s hogyan tudták mások ezt elkerülni, főképp pedig mi különbözteti meg a sikereseket a sikertelenektől. Diamond kiemeli: nem tud olyan esetről, midőn egy társadalom összeomlását egyedül a környezet lerombolásával lehet magyarázni. E könyvének írása közben végzett kutatómunkája vezette rá arra a felismerésre, hogy más tényezők is közreműködtek, s hogy felismert még négy lehetséges, az összeomlást előidéző okot. Ezt is figyelembe véve az összeomlásokat egy öttényezős modellben helyezi el. Az ötből négy tényező egy-egy konkrét társadalomban nem feltétlenül játszik döntő szerepet. Ezek: környezetrombolás; az éghajlat változása; az ellenséges szomszédok; valamint az a hatás, amelyet az együttműködő kereskedelmi partnerek sorsának alakulása fejt ki a társadalom életképességére. Az ötödik tényező viszont mindig meghatározó jelentőségű: ez a társadalom válasza a környezeti problémákra. Könyvében ezt az öt tényezőt, azok érvényesülését és hatását vizsgálja azoknak a társadalmaknak a működésében, amelyeknek az összeomlását, vagy fennmaradását elemzi.

Könyvének első része számunkra is nagyon tanulságos áttekintést ad arról, milyen a környezeti problémák mai kezelése az USA Montana államában. Különösen izgalmas ebben, hogy egy nagyon másnak gondolt világban mennyi hasonlóságot találhatunk a magunk bajaival. A második rész első fele négy olyan társadalmat vizsgál, amely összeomlott, s amelyek azért érdemesek a figyelmünkre, mert bennük a tipikus folyamatok gyorsabban és szélsőségesebb eredménnyel mentek végbe. Távoli (kis)világok mellett olvashatunk itt a maja birodalomról, valamint a grönlandi vikingekről is. Ezeket három olyan további társadalom elemzése követi, amelyek viszont sikerrel birkóztak meg az őket ért kihívásokkal. Emeljük ki, hogy az izgalmasan nagy túlélő Japán is köztük van.

A harmadik rész modern társadalmakról szól: a népirtásról elhíresült Ruandáról; az egyazon szigeten lévő, ám igen eltérő képet mutató Haitiról és Dominikai Köztársaságról, Kínáról - Diamond szavával „a dülöngélő óriás” -, és Ausztráliáról, amelynek környezete rendkívül sérülékeny, és amely ugyanakkor a legradikálisabb változtatásokkal igyekszik úrrá lenni a problémáin.

A negyedik rész a mának szóló gyakorlati tanulságokat igyekszik levonni. Egy fejezet szól a legkínzóbb kérdésről: miért hoz néhány társadalom önsorsrontó döntéseket? Ehhez persze keserű realitásként hozzátehetjük, hogy a döntéseket általában nem a társadalom hozza, az inkább csak elszenvedi azok hatását. Diamond is rámutat: a csoportos döntéshozatalt egész sereg tényező teheti hatástalanná, kezdve azzal, hogy egy fenyegető problémát nem vesznek észre, egészen addig, hogy egyesek a saját érdekükben olyan célokat követnek, amelyek ellentétesek a közösség érdekeivel. (Itt ismét felvethető, vajon ebben a mai, mindinkább átható globális kommunikációs/manipulációs erőtérben élő világban mennyire képesek a közösségek akárcsak helyesen felismerni is az érdekeiket.)

A következő fejezet a modern kor egyik legkritikusabb kérdéskörét, a nagyvállalatok szerepét vizsgálja. Ártó démonok vagy segítő kezek? Diamond már Montanával kapcsolatban is kifejti - és igaza van -, hogy a vállalat elsődleges dolga és törekvése a haszonszerzés, s ezt a maga jószántából nem áldozza fel a közösség oltárán. Viszont hozható olyan helyzetbe, hogy a saját érdekében álljon a közösség érdekeinek szolgálata, így egyebek közt a környezet megóvása, az okozott károk felszámolása. Ez teszi létfontosságúvá a kérdést, milyen változtatásokra van szükség, amelyek őket erre az útra vezetik.

Az utolsó fejezet az addig vázoltak alapján ismét összefoglalja az összeomlás ill. a túlélés mozgatóerőit, a múlt és a jelen ezekre ható különbségeit - természetesen az útkeresés érdekében. Amint Diamond mondja, a történelemben elsőként nekünk kell szembenéznünk egy olyan hanyatlás kockázatával, amely egész bolygónkra kiterjed. Ám abban is elsők vagyunk, hogy megismerhetjük más társadalmak pozitív megoldásait, még ha térben vagy időben távoliak is, és tanulhatunk belőlük. Erről szól, és ezért íródott ez a könyv.

A cikk megjelent még a Magyar Bankszövetség Hírlevelében.

Osman Péter írása még a Matisz hírlevelében is olvasható:

http://www.matisz.hu/Hir-booklist.347.0.html?&tx_ttnews%5Btt_news%5D=754&tx_ttnews%5BbackPid%5D=346&cHash=e9081f7bf1

Osman Péter

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK