0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Vassy Zoltán
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 580 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-69-2
Témakör: Földrajz, Szociológia, Ökológia
Sorozat: No.1. Nemzetközi bestseller

Ára: 4800 Ft (Elfogyott)

Összeomlás
Tanulságok a társadalmak továbbéléséhez

Társadalmak összeomlása és fennmaradása

Természet Világa
2008.02.13

Jared Diamond korábbi nagysikerű könyvei után most megjelent új könyvét azzal a megállapítással kezdi, hogy szemben azzal a közkeletű felfogással, hogy a civilizációk[1] keletkeznek, fejlődnek, elérik csúcsukat, majd hanyatlani kezdenek, vannak társadalmak, kultúrák, amelyek valóban eltűnnek, de vannak, olyanok is, amelyek fennmaradnak akár évezredeken keresztül. Hogy ennek mi az oka, ennek kiderítésével foglalkozik a könyv és ennek eredménye mai globális kultúránk jövője szempontjából is döntő fontosságú.

          A könyv legfőbb megállapítása, hogy egy adott társadalom környezetének, alkalmazkodásának a környezethez, a környezet lehetőségeivel történő megfelelő gazdálkodásnak döntő a szerepe. Nem önmagában a környezet a döntő, hiszen ugyanolyan környezeti feltételek mellett egyik társadalom fennmaradhat, a másik eltűnhet. Egyik jellemző példa a könyvben – amelyre még visszatérünk – Hispaniola szigete, amelyen lényegileg ugyanolyan természeti feltételek mellett Haiti helyzete, túlélési esélye sokkal kisebb, mint Dominikáé a részletes elemzés szerint.

          A szerző nem hirdet környezeti determinizmust, hanem az egyes társadalmak sorsának elemzésénél több tényezővel számol éspedig – mint már említettük – a környezet lehetőségeinek megfelelő kihasználása, a klímaváltozás – amely alapvetően az embertől független -, az ellenséges vagy barátságos szomszédok, a kereskedelmi partnerek és nem utolsó sorban a kulturális értékrend. Vagyis bár nem környezeti determinizmusról van szó, de a társadalmak sorsa végső soron – mint a szempontokból láthatjuk – a természeti és emberi környezettel kapcsolatos, az azzal történő „gazdálkodástól” függ.

          A könyv végigveszi, a fenti szempontok alapján elemzi a letűnt, elpusztult régi társadalmakat, ill. helyszíneket, így a Húsvét-szigetet, majd több más Csendes-óceáni szigetet, és több amerikai népet, majd a grönlandi vikingeket. Rövidebben, de foglalkozik a sikeres, az évezredeken keresztül fennmaradó társadalmakkal is: így a kis – ugyancsak – csendes-óceáni Tikopia szigettel, Új-Guinea felföldjeivel, és Japánnal. Egyes mai társadalmakban bekövetkezett események okait is vizsgálja, illetve latolgatja ezek és továbbiak jövőbeli esélyeit. Ilyenek az USA Montana állama, a már említett Hispaniola sziget, vagy Ruanda és Burundi, ahol nemrégiben a milliós népirtás történt, továbbá Kína és Ausztrália.

          Az egyik legrészletesebben tanulmányozott eltűnt társadalom és kultúra a már említett Húsvét-szigeti, amely ma grandiózus (több méter magas) kőszobrairól híres (a legmagasabb szobor 21 méteres). Maga a sziget 171 km2 területű, a Csendes-óceánban több ezer kilométerre fekszik minden más lakott helytől. Ezen a szigeten is „…a környezeti katasztrófát maguk az őslakók okozták.” Történetük a „…legtisztábban példázza az olyan környezeti katasztrófát, amit alapvetően a környezet lepusztulása vált ki, mivel a társadalom teljes elkülönültségben élt, idegen hatások nem befolyásolták. Minden, ami történt ezekkel az emberekkel, csakis a helyi körülmények és saját döntéseik következménye volt.” Ugyanakkor „…a Húsvét-sziget páratlanul nagyfokú környezeti lepusztulását nem az ottaniak rosszindulata vagy ostobasága eredményezte,…” A Húsvét-sziget társadalmának sorsát végigkövetve az olvasóban megfogalmazódik az, amit a szerző végül maga is egyértelműen hangsúlyoz: „A Húsvét-sziget és a mai Föld bolygó közti párhuzam hátborzongatóan magától értetődik.”

          Egy-egy társadalom és így ma egész Földünk sorsának alakításában – és ezt a régi társadalmak tanulmányozása is mutatja – egyaránt nagy szerepe lehet az alulról jövő kezdeményezéseknek (ez nem annyira az egyéneket, hanem inkább a közösségeket, mai terminológiával civil szervezeteket jelenti), mint a felülről (politikai hatalom, önkormányzat, állam) jövő rendelkezéseknek. De: „A történelemre akár egyetlen személy is számottevő hatást fejthet ki – például egy okos és aktív állami vezető, aki egyrészt látja a közelgő válságokat, másrészt van hozzá bátorsága, hogy idejekorán elibük vágjon, felhasználva központosított hatalom fentről lefelé haladó döntési mechanizmusait.” „Az írott történelemben lépten-nyomon előfordult, hogy csak önmagukkal törődő királyok, vezérek és politikusok néhány tette (vagy éppen tétlensége) a társadalom összeomlásához vezetett.”

          Végeredményben tehát nem csak az egész Föld, de egy-egy ország vagy „…társadalom sorsa végül is saját kezében van, vagyis alapvetően saját döntéseitől függ”. Ugyanazon természeti és társadalmi adottságok között egészen másképp alakulhat az egyik, mint a másik nép sorsa. Mint láttuk, a vezetők felelőssége különösen nagy. Ezt mutatja be a könyv a grönlandi vikingek és eszkimók és a Hispaniolán már említett két állam: Haiti és Dominika esetében. Nagyon érdekes megállapítása, hogy adott esetben a diktátorok vagy tekintélyuralmi vezetők is vihetik előre a társadalmat bizonyos vonatkozásban, mint például az „erdők megmentője”, Balaguer Dominikában. Az emberről „…azt képzeljük, hogy úgy egészében vagy jó vagy rossz, és a két jelző egyikével viselkedésének minden aspektusát jellemezni lehet. Ha valamilyen szempontból erényesnek és dicsérendőnek találjuk, zavarba jövünk attól, hogy más szempontból kénytelenek vagyunk elítélni. Nehezen látjuk be, hogy az ember személyisége egymással nem mindig összeillő darabokból áll…” Ez tehát illik a társadalom vezetőire is.

          A múltban és a jelenben a társadalmak legfontosabb környezeti problémáit egyébként a szerző különböző típusokba sorolja és ezeket részletesen tárgyalja. Ilyenek az energiakérdés, az erdőpusztítás, a mérgező anyagok felhalmozása (szemét!), az erőforrásokkal való rablógazdálkodás (túlhalászat), a talajerózió, a környezettől idegen fajok áttelepítése, a túlnépesedés stb.

          A mai világ, Földünk jövőjével kapcsolatosan „óvatosan optimista”. Ezt a véleményét tulajdonképpen a társadalom- és természettudományok, valamint a technika eredményeire alapozza, bár ugyanakkor egy-egy helyen bizonyos kételyeket támaszt irántuk. „Mi a 21. században már tudjuk – például a szervezett tudomány és gazdaság működéséből -, hogy egy adott probléma gondos feltárásával és elemzésével a megoldás zseniális ötleteit mintegy ’ki lehet provokálni’”. „Remélhetjük tehát, hogy mai társadalmunk tervezői és döntéshozói annál többet tehetnek a kudarc elkerüléséért, minél jobban értik, hogy mások saját kudarcukat miért nem kerülték el.” „Elődeinknek nem voltak régészeik, és nem volt televíziójuk; mikor a húsvét-szigetiek a maguk túlnépesedett világában elpusztították az utolsó erdőket, nem tudhattak például a grönlandi vikingek vagy a Khmer Birodalom hasonló sorsáról nagyjából ugyanabban az időben…” „Nekünk ma elég a tévét bekapcsolnunk és egy napilapot kinyitnunk, hogy értesüljünk a szomáliai vagy afganisztáni eseményekről és tanuljunk belőlük…” „Eszes ember más kárán tanul, és én bízom a józan észben, amely a kudarcok tanulságait képes lesz sikerre fordítani.”

          Ha fenn akarunk maradni, két tanulság látszik életbevágónak: „…a hosszú távú tervezés szükségessége, és az, hogy hagyományos értékrendünket hajlandók legyünk újragondolni.” Így szükség van az ún. első világban az ott élők részéről „…a legalapvetőbb értékváltásra: arra, hogy feladják fogyasztói szemléletüket és ragaszkodásukat mai életszínvonalukhoz.” „Az első világ mai prosperitása azon alapul, hogy feléli környezeti tőkéjét, vagyis nem megújuló energiaforrásait, halállományát, talaját, erdőit és így tovább.” Itt természetesen nem csak saját környezeti erőforrásaikról van szó, hanem az egész Földéről. „Egyetlen kormány sem néz szembe annak az álomnak a kilátástalanságával, hogy fenn lehet tartani egy olyan Földet, amelyen mindenki a legfejlettebb anyagi színvonalon él.” „Az élet eddig is tele volt kegyetlen kompromisszumokkal, de globális szinten a legkegyetlenebb kompromisszumra most lesz szükségünk.”

          A könyv külön részletesen foglalkozik a nagyvállalatok, és így a kapitalizmus szerepével. Ezek természete, hogy „…a körülményektől függően képesek a profitjukat maximalizálni …úgy, hogy a környezetet roncsolják és az embereknek kárt okoznak.” A megoldás: „Végső soron mi, a társadalom egésze vagyunk abban a hatalmi pozícióban, hogy vagy közvetlenül, vagy választott politikusainkon keresztül a környezetre káros módszereket gazdaságtalanná tegyük, a nem károsakat pedig gazdaságossá.” „Ha tehát azt akarjuk, hogy a nagyvállalatok ne sértsék a közérdeket, nekünk kell erre rászorítanunk őket, mégpedig olyan körülmények teremtésével, amelyek között a közérdek egyben az ő gazdasági érdekük is.”

          Még két megjegyzés! A szerző kiemeli a kis országok szerepét és jelentőségét. Vagyis „…egy ország politikai és gazdasági ereje alapvetően nem függ lakóinak számától: vannak pár milliós, lélekszámban még Ausztráliánál is kisebb országok – pl. Izrael, Svédország, Dánia, Finnország, Szingapúr -, amelyek gazdaságilag a legmeghatározóbbak közé tartoznak, a világ technikai fejlődéséhez és kultúrájához pedig szintén imponáló súllyal járulnak hozzá.”

          Mi magyarok csak egyszer szerepelünk a könyvben, de ott meglehetősen hízelgő megvilágításban. E szerint: „…ne feledkezzünk el a bátor népekről, akik néha véres harcban, néha vértelen, de szintén fájdalmas belső konfliktusok közepette úgy őriztük meg alapértékeik közül a legfontosabbakat, hogy le tudtak mondani a kevésbé fontosakról – finnek, magyarok, britek, franciák, japánok, oroszok, amerikaiak, ausztrálok és még jó néhány rajtuk kívül.”

          Utolsó megjegyzésem, hogy nagyon fontos könyvről van szó, amelyet minél több embernek el kellene olvasnia, de a politikusok számára ”kötelező olvasmány” lehetne.

          (Jared Diamond: Összeomlás – tanulságok a társadalmak továbbéléséhez. Typotex Kiadó, Budapest, 2007. 577 o.)



[1] A civilizáció és társadalom szavakat a szerző mintegy szinonimaként használja, a civilizáció és kultúra pedig az amerikai irodalomban nincs megkülönböztetve.

Dr. Berényi Dénes

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK