Jóformán se szeri, se száma azoknak az évről évre megjelenő – elsősorban külföldi szerzők által jegyzett – köteteknek, amelyek a filozófiát igyekeznek valamilyen koncepció mentén „népszerűsíteni”, közelebb hozni a nagyközönséghez. Vannak köztük igazán kiemelkedő és világszerte – a szónak nem pejoratív értelmében – népszerű, magyarul is hozzáférhető darabok, mint például a svájci Alain de Botton vagy a német Robert Zimmer könyvei, miközben persze akadnak kétesebb (és „kép-esebb”) értékű vállalkozások is. Szokás ezen a tendencián fanyalogni (és lehet is), ám ha a filozófiát nem pusztán csekély számú ember privilegizált szellemi belügyeként tekintjük, akkor e fanyalgás inkább akadémikusi allűrként fogható fel, semmint jogos kritikaként. Hiszen mit érnek a vélt vagy valós felismert igazságok (és persze tévedések), az emberi szellem e káprázatos szikrái, ha tündökléseik láthatatlanok és ismeretlenek maradnak a többség számára? És ez még akkor is így van, ha a 2009-ben elhunyt világhírű humanista filozófus, a lengyel származású Leszek Kołakowski Metafizikai horror című könyvében kijelenti, hogy: „mindazon kérdések közül, amelyek az elmúlt két és fél évezredben életben tartották a filozófiát, egyetlenegy sem lett megoldva általános megelégedésünkre”.

Nos, az bizonyos, hogy Leszek Kołakowski enciklopédikus tudású, mérv­adó gondolkodó volt, az utolsó nagy narrátorok egyike. Elévülhetetlen érdemei voltak a filozófiai ismeretterjesztésben, de gyakorta állást foglalt politikai és egyéb, közérdeklődésre számot tartó kérdésekben is. Megpróbálta alázattal, a közérthetőség szándékával bemutatni az emberi gondolkodás héroszait, legfontosabb doktrínáikat. (Itthon Halasy-Nagy Józsefet lehetne említeni, mint ennek a hagyománynak az egyik eklatáns képviselőjét.)

A Mit kérdeznek tőlünk a nagy filozófusok? címet viselő kötete korábbi televíziós sorozatának írásos kivonata, benne harminc európai gondolkodóval. A kiválasztás önkényessége kézenfekvő: „ezen a téren nyilván nem lehet teljes egyetértés azok között, akik ilyen ügyek iránt érdeklődnek, de azért nagyrészt egyezik a véleményük” – írja Kołakowski, hozzátéve, hogy a kiválasztásban saját döntéséhez tartotta magát, és nem kívánt vitatkozni azokkal, akik szerint más filozófusok inkább lennének méltóak a bemutatásra. A névsor nem egyszerűen impozáns; e gondolkodók a nyugati civilizáció hősei: Szókratésszel kezdődik, majd jön pár preszókratikus, Platón, Arisztotelész, a skolasztika és a felvilágosodás gondolkodói Szent Ágostontól Descartes-on át Hume-ig, hogy őket kövesse egyebek közt Kant, Schopenhauer, Nietzsche, Bergson, Husserl, Heidegger és Jaspers.

Kołakowski könyve azonban nem tipikus ismeretterjesztő mű. Két szempontból sem. Az egyik az, hogy eleve nem törekszik teljeskörű bemutatásra azon a hét-nyolc oldalon, amely egy-egy gondolkodónak jut: „Nem áll szándékomban gyorstalpalón bemutatni a filozófia történetét; ez nem zanzásított tankönyv” – szögezi le máris az elején, hiszen például Platón, Descartes vagy Husserl kivonatolásával szerinte csak kinevettetné magát. A szerző ehelyett inkább kiválaszt egy-egy jellegzetes, meghatározó gondolatot az egyes filozófusoktól, amelyek – túllépve történeti beágyazottságukon – képesek az aktuális jelenben is megszólítani minket, további kérdéseket indukálva akár. Ebből következik a másik ok, amiért nem tartható tipikusnak e könyv. Mint írja: „Elhatároztam, hogy mindegyik kiselőadást az egész hallgatósághoz intézett kérdéssel fejezem be.” Ezek lényegbevágó, bár zömében költői kérdések, lévén ezekre azóta sem lelni igazán megnyugtató választ. Habár Kołakowski teszi fel nekünk e kérdéseket, valójában azokat a gondolatfonalakat veszi újra kézbe, amelyeket az egyes gondolatok hősei munkáikban nem szőttek tovább, illetve ezekből fakadnak. Az már nézőpont kérdése, hogy mennyire legitim kérdések ezek, mennyiben indokoltak igazán, és vajon egyetértenének-e feltevésükkel maguk a gondolkodók.

Kifürkészhetetlen, hogy mi lehet az igazi célja Kołakowskinak a kérdéseivel. Néha nem teljesen világos, hogy a kérdések Kołakowski részéről az elmés iróniába burkolt „gondolati felrázást” célozták-e meg (akár néhol erőltetetten is), avagy értetlenségét, az adott filozoféma ismeretének hiányosságát bizonyítják inkább. (Előbbi esetben nyilván intellektuális koncepcióról van szó, amennyiben involválni kívánja az olvasóit a „közös továbbgondolkodásba”.) Mindez örök teoretikus dilemma és történelmietlen felvetés marad immár.

Egyik jellemző önmeghatározása szerint a filozófia a kérdezés művészete. Kołakowski minden bizonnyal ezen az úton jár ezzel a könyvével.