Miért van köldöke Ádámnak és Évának? Mit jelenthet egy rejtélyes tojás? Ki a leghíresebb rinocérosz? Mik azok a lehetetlen tárgyak? Vajon mennyi lehet az Erdős-számunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kapunk válaszokat Orosz Istvántól Válogatott sejtések című könyvében.

 Már ezekből a furcsa kérdésekből is látható, hogy csupa érdekesebbnél érdekesebb téma kerül terítékre ebben a huszonegy nem is akármilyen írásban.  A szövegek jelentős része, vagy talán mindegyik – nyíltan vagy rejtetten – a kettős jelentésű képek, azaz az anamorfózisok jelenségét veszi górcső alá. Mindez pedig jellemzően könnyed stílusban, személyes történetekkel tarkítva, iróniát nem mellőzve történik.

Az írások nagy része egy aprócska, izgalmas gondolatból bontakozik, vagy inkább robban ki. Az első benyomásom leginkább ahhoz hasonlított, amikor a Schlegel-testvérek Athenaeum-fragmentumait olvastam.  Kis témafelvetések, gondolatfoszlányok, elgondolkodtató asszociációk ezek, amelyek valóban „bogarak a fülbe”, ahogy azt a szerző is megfogalmazta. Ezek a gondolatok időnként valóban csak kis töredékek maradnak, máskor azonban aprólékos elemzésekkel társulnak, jellemzően nagy művészettörténeti, esztétikai vagy filozófiai problémákat pedzegetnek. Minden ilyen kis felvetés csak ürügyül szolgál arra, hogy megkapirgáljuk azt a végtelenül nagy gócot, mely a művészetfilozófiák „köldöke” lehetne az író szavajárásával.

Maga az anamorfózis témája már önmagában is különleges, ám a perspektíva egész történetének alakulását is szokatlan példák, rendhagyó megfigyelések révén ismerhetjük meg, egy grafikus tollából. Olvashatunk az anamorfózis eredetéről, megismerhetjük az optikai, a tükrös és a dioptrikus anamorfózisok változatait. De ami a legizgalmasabb: felfedezhetjük a művészettörténet híres képeinek titkait, rejtett tartalmait, például azt, hogyan válik egy tojásból igazgyöngy, egy elmosódott foltból koponya, vagy miként lehetséges, hogy egy portrén egyszerre négy uralkodó is szerepeljen (három mindig elbújtatva).  Ezek a képek azért olyan különlegesek, mert a néző aktív részvételét, testi- vagy agymunkáját veszik igénybe ahhoz, hogy megmutassák valódi, titkos tartalmukat, üzenetüket.  Az anamorfózisok természetes könnyedséggel futnak bele olyan filozófiai problémákba, melyek arról szólnak, hogy az érzékeink hogyan csalnak meg minket. Az anamorfózis nem más, mint ez a csalás, ahol Orosz István szavaival élve: „a lehetetlen igaz, a valódi hamis”.

A könyv egyben Orosz István munkásságát is magyarázza. Tulajdonképpen saját munkáit, saját hitvallását ágyazza bele egy művészettörténeti kontextusba. Felidézi azokat a művészeket és azokat a képeket, melyek hatással voltak gondolkodására, műveire, megmutatja nekünk, hogy grafikai munkái milyen képek továbbgondolásából születnek. Nem más ez, mint önmagyarázat, önmegértés és önreklámozás. Orosz már az előszóban is megfogalmazza, hogy nem az a célja ezzel a könyvvel, hogy íróként tetszelegjen: „csak egyszerűbben állítom azt: grafikus vagyok”. Legnyíltabban a Három „kép” című fejezetben érhető tetten a szándék, hogy a könyv csak ürügy saját műveinek bemutatására, itt ugyanis konkrétan elemzi és magyarázza három közelmúltban készült munkáját. Ám még ha csak reklám-fogás is ez a mű, nem bánom, mert nagyon is sikeres ez az "önajnározás", nekem legalábbis felkeltették érdeklődésemet a művész alkotásai, és ha adódik rá lehetőség, megnézem kiállításait.

Az egyes szövegek különböző stílusban és formában jöttek létre. Némelyik kifejezetten tudományos tanulmányként vagy előadásként születhetett meg, de blogbejegyzést, irodalmi stílusú, szinte novellaszerű írást, és aktualitásokkal teletűzdelt publicisztika-jellegű szöveget is tartalmaz a mű. Mivel ilyen vegyes a felhozatal, az egy könyvbe összeszerkesztett írások közt sok az átfedés, az ismétlés, mely bevallom, néha továbblapozásra késztetett.  Ezt leszámítva azonban kifejezetten jó olvasmánynak találtam, mely sok ismerettel gazdagította tudásomat, ráadásul számos irodalmi utalásban is bővelkedik a mű: Dante, Kafka és Shakespeare munkái teszik még varázslatosabbá a kalandozást. A rengeteg illusztráció pedig lehetőséget ad a próbálgatásra, keresgélésre, bevonja az olvasót a közös gondolkodásba, értelmezésbe.

Minden egyes sejtés és megérzés az anamorfózis vezérmotívumára utal. Úgy kell olvasni ezt a könyvet, ahogy az elrejtett üzeneteket keressük a képekben: „a nézőnek kell a megfelelő szempontot, az üdvözítő látószöget megtalálnia”.  Olyan ez, mint a sokat emlegetett „nyúlkacsa” probléma, mely a reprezentáció működésének kérdését is feszegeti. Milyen viszonyban állhat egymással a látás és az értelmezés? Orosz István példái egyre azt sugallják számunkra, hogy nincs értelmezés és nézőpont nélküli tapasztalat. Aspektusváltások léteznek csupán, de nem tudjuk kiküszöbölni, hogy az adott dolgot már mindig is valaminek lássuk. Nincs ártatlan szem vagy tiszta látvány. Az ember belelátó, beleérző képessége állandóan működik.  Mindez kihámozható Orosz István írásaiból, melyhez ő maga is hozzáteszi: „… de hát a rejtvények már csak ilyenek, a képzelet ott is rájuk bukkan, sőt megfejti őket, ahol hírük-hamvuk sem volt.”

Orosz István: Válogatott sejtések, (a tojás volt előbb), Typotex – Képfilozófiák, 2013

Részlet a könyvből a kiadó honlapján található: https://www.typotex.hu/upload/book/5263/orosz_istvan_valogatott_sejtesek_reszlet.pdf