A 2013-ban megjelent kötet szerzője Pléh Csaba nyelvész-pszichológus, a hazai kognitív tudomány kiemelkedő alakja. A könyv a kognitív tudomány forró vitákkal és izgalmas fordulatokkal tűzdelt területét tulajdonképpen a kezdetektől mutatja be egészen napjainkig, a hangsúly mégis az utóbbi húsz évben bekövetkezett fejlődés különböző pontjaira helyeződik.

A könyv műfaja a szerző meghatározásában tankönyv, amely a Miskolci Egyetemen a 90-es évek közepén filozófushallgatóknak tartott előadások anyagából született. 1998-ban jelent meg először könyv formájában ez

az előadás-gyűjtemény, amelynek akkor Pléh Csaba a Bevezetés a megismeréstudományba címet adta. Ennek átdolgozásaként vagy inkább felfrissítéseként született a szóban forgó könyv, amely a főcímben bekövetkezett változás – A megismeréstudomány alapjai – mellett egy beszédes alcímet is kapott: Az embertől a gépig és vissza. Az alcím jól megragadja a téma kanyargós mivoltát, a főcím viszont, kissé mást sugall előre, mint amilyen olvasási élményt a kötet nyújt. Tankönyvként inkább az olvasóközönség azon részének ajánlható, legyenek akár a filozófia, akár a pszichológia szerelmesei, akik ismernek már valamilyen pszichológia-tudománytörténettel kapcsolatos tankönyvet (amely magyar nyelven nagy valószínűséggel szintén a szerző tollából származik). Ennek oka, hogy nem kifejezetten didaktikus módon veszi sorra a gép-agy analógia, a szimbolikus gondolkodás, a reprezentációk vagy a kognitív fejlődés evolúciós, biológiai, fiziológiai, matematikai szempontú megközelítéseit, hanem gyakran előre- és visszautalva a fejezetek között, emellett építve az olvasó tudománytörténeti tájékozottságára is.

A kötet, amelynek borítójára a szerző egyéb köteteihez hasonlóan Salvador Dalí festménye került, 11 előadásból áll. A fejezeteket előszó előzi meg, amelyben az elmúlt 20 év kognitív szempontból legfontosabb változásairól olvashatunk, mint például a gépi ihletés vagy a tudat témaköre. Az első fejezet a megismeréstudomány vagy kognitív tudomány kialakulásával foglalkozik a tudomány történeti kontextusában, vagyis hogy a világ folyásának mely mozzanatai és eseményei milyen módon és összhangban alakították a kognitív felfogást. Ilyen fontos mozzanatok például a háborús időszakokból származó mesterséges intelligencia kérdése vagy éppen a számítógép megjelenésével együtt járó gépanalógiás gondolkodás a mentális folyamatokról. Nemcsak a történelem során felmerülő, majd leköszönő szemléletmódok, hanem a jelenben is egymás mellett létező, a kognitív tudomány zászlaja alatt közös metszeteket létrehozó sokféle határtudomány által is színes a kép.

A szerző a könyv által felölelt időszak jelentős csomópontjait a maga szemszögéből is megélte, és a 2010-es évek elejéről már rá is lát gyengeségeikre és jelentőségeikre egyaránt, amelyek kulcsfontosságú befolyásoló tényezői annak, ahogyan a kognitív tudomány napjainkban működik.

A második fejezetben a kognitív kutatás klasszikus szemléletét veszi témájául. Rávilágít, hogy azzal együtt, mennyire fontosak a gépi analógiák, egyben hiányosak is, csak elégséges közelítés nyerhető velük a kognitív folyamatok működéséről. Nem csak a szobányi számítógépek hőskorában volt aktuális kérdés, hogy visszavezethetjük-e a lelki működéseket bonyolultabb, majd egyszerűbb számításokra. Mindez viszont nem képes megragadni az olyan entitásokat, mint például élmény, tudat vagy gondolat. Innen az út logikus módon a szimbólumfeldolgozó gondolkodás elemzéséhez vezet

(harmadik fejezet). Newell koncepciója alapján elemzi, hogy milyen közös kritériumrendszernek kellene megfelelni az olyan szerkezeteknek – legyenek akár biológiai, akár mesterséges képződmények –, amelyek gondolkodni tudnának. Gondolkodni a szónak abban az értelmében, ahogy a modellezni kívánt emberi elme segítségével teszszük. Ami viszont könnyű az embernek, az meglehetősen nehéz lehet egy gépnek (csak egy példa erre a szociális világban való létezés mindenféle velejárói, illetve ezzel szoros összefüggésben a nyelvhasználat). A negyedik fejezetben behatóbban is foglalkozik azzal, hogy miért nem írható le a megismerés pusztán számítások végtelen sorának segítségével. Az ötödik fejezettől egy nagyon fontos fogalom, a reprezentáció tárgyalására tér át. Ahogyan a szerző fogalmaz az előszóban: „a kognitív tudomány a reprezentáció interdiszciplináris kutatása”. Ehhez a mondathoz méltóan járja körül a reprezentáció témáját nyelvi, képi, szociális stb. szempontból. Majd a hatodik fejezetben fejlődési perspektívából közelíti a reprezentációt, például

Piaget gondolkodásfejlődési elméletét napjainkig kísérő vitákon, illetve a szándéktulajdonítás fejlődésének szintén nem kevésbé izgalmas kérdéskörén keresztül. A következő fejezet a kognitív tudomány egyik legérdekesebb kérdését fogalmazza meg és járja körül, vagyis hogy gondolkod-(hat)nak-e a gépek? Turing a világ algoritmizálhatóságáról gondolkodik, illetve arról, hogy meddig lehet mindebben elmenni? Meddig hitetheti el egy gép a beszélgető embertársával, hogy ő is ember? Erre reflektálnak Neumann gondolatai, aki szerint a gépek és az ember gondolkodása között fontos különbségek vannak, mint például az, hogy az idegrendszer a jóval hatékonyabbnak tűnő párhuzamos feldolgozás képességét is magáénak tudhatja. Mindezek a mesterségesintelligencia-kutatáshoz szervesen kapcsolódnak, és a téma átvezet a következő (nyolcadik) fejezetben tárgyalt konnekcionizmus témájához, amelyet nyelvi modelleken keresztül ismertet szemléletesen. A kilencedik fejezetben a szerző nemcsak Fodor modularizmusát vesézi ki egészen a Gallhoz való kapcsolódástól kezdve, hanem az ezzel kapcsolatosan felmerült kritikákat, és a modulok „szorult” helyzetének (egyik) lehetséges megoldását is felvázolja a modularizáció „személyében”, amely fejlődési perspektívába helyezve nyer értelmet. A könyv vége felé, a tízedik fejezetben az elmúlt 20 év elképzeléseinek tárgyalására tér rá, ilyen például az evolúciós perspektíva, illetve azzal szoros összefüggésben a neurális darwinizmus, valamint az agyi plaszticitás kérdésköre, mindezeket párhuzamba állítja például a konnekcionizmussal. A szerző az utolsó (tizenegyedik) fejezetre hagyja a pszichológia, a kognitív tudomány, de talán minden humán tudományok számára legizgalmasabb témát: a tudatét. Nemcsak a fogalmat tárgyalja részletesen, hanem a tudatosságnak, mint önálló entitás helyett inkább működésmódként való modern megközelítéseit, például a prefrontális működésen vagy a különböző emlékezeti rendszereken keresztül. Ennek kiegészítéseként a magyarázatokban megjelenik a szociális fejlődés, illetve a narratív nyelvi működés, mint evolúciós hajtóerő. Látható tehát, hogy a kötet kevesebb és több mint pszichológiatörténeti összefoglaló mű. Kevesebb, mert nem sorol fel tételesen minden tudnivalót, az összefüggések megértéséhez a témában való alapvető jártasság elengedhetetlen. Több is viszont, mert a felmerülő megközelítéseket, elméleteket a megfelelő kritikával is illeti, és beágyazza a 2010-es évekből érzékelhető perspektívába.  Pléh Csaba a kötet megírásakor a kognitív pszichológus és a nyelvész szemüvegét egyaránt felveszi, utóbbi kitűnik számos, a nyelvészetből

hozott szemléltető példájából is. Az értő közönség számára azon ismeretek integrációját valósítja meg a könyv, amelyeket eddig esetleg csak időrendi sorrendben ismertek, netán teljesen különálló területeken léteztek számukra. Egy példa lehet erre a múlt században katonai célból végzett kísérletek tömkelegének és a mesterségesintelligencia-kutatásnak az összekapcsolása. A kötet elolvasása után (más) perspektívába helyeződnek a korábban ismerős fogalmak és minden bizonnyal levonhatjuk azt a következtetést: a kognitív tudomány a nyitott kérdésekről szólt és fog szólni még jó ideig.