Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Ajkai Adrienne
Kiadás: Második kiadás
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 205 oldal
Formátum: B/5, kötve
ISBN: 978-963-2792-69-9
Témakör: Ökológia
Sorozat: Az ökológiai gondolat

Elfogyott

Az édenkert kiárusítása
Példázat a természet tönkretételéről

Példázat a természet tönkretételéről

A hét könyve 2002. 48. hét

Példázat a természet tönkretételéről

Naurut nehéz fellelni a világtérképen, ez az óceániai sziget ugyanis 21 négyzetkilométerével a világ egyik legkisebb állama. De vajon miért érdekes számunkra e kis földdarab? Úgyis annyi bajunk van, érdemes nekünk még Nauruval is foglalkoznunk?Feltétlenül - állítja a kötet szerzőpárosa, a biológus Carl McDaniel, valamint a világ egyik legnevesebb alternatív közgazdásza, John Gowdy; és a könyv elolvasása után mi is csak helyeslően bólogathatunk. Ugyanis ahogy ezt már a kötet alcíme is sugallja, Nauru sztorija messze túlmutat önmagán, és számunkra is rengeteg tanulsággal szolgál.Mint annyi más esetben, a „fehér ember" érkezése a naurui társadalomra is bomlasztó hatással volt: gyakoribbak lettek a fegyveres konfliktusok, járványok jelentek meg, elterjedtté vált az alkoholizmus, stb. A sztori eddig meglehetősen szokványos volna, ám Nauru történetének van egy különleges vonása. 1899-ben felfedezték, hogy a sziget bámulatosan gazdag foszfátban. Néhány évre rá megindult a kitermelés, és a naurui foszfát hamarosan már Ausztrália földjeit tette termékenyebbé. Mire a kis szigetország 1968-ban nagy nehezen kivívta függetlenségét, területének már több mint egyharmadát teljesen tönkretette a foszfátbányászat. Ám a függetlenség sem jelentett igazi gyógyírt, a kitermelés - és vele a természet és a társadalom egészségének romlása - tovább folytatódott. Manapság Nauru népe a fő bevételi forrást jelentő foszfátexportnak köszönhetően ugyan anyagi bőségben él, ám civilizációs betegségek keserítik életüket, és egykoron roppant gazdag természetüknek, illetve kultúrájuknak szinte már csak az emléke létezik. A történet tragikumát tovább fokozza, hogy a foszfátbányászat már csak néhány évig profitábilis Naurun. Márpedig ha a bányákat bezárják, alighanem az embereknek is távozniuk kell, hiszen valószínűleg nem találnak más megélhetési forrást a kopárrá változtatott szigeten.A könyv szerzőinek egyik fő célja, hogy Nauru (valamint néhány további, kisebb terjedelemben tárgyalt társadalom) példáján keresztül civilizációnk néhány alapvető mítoszát, hiedelmét kérdőjelezzék meg. Az egyik ilyen a GDP, illetve a gazdasági növekedés szerte a világon, így Magyarországon is jellemző fetisizálása. Miközben Nauru GDP-je hihetetlen gyors ütemben nőtt a foszfátbányászat kezdete óta, a társadalom és a természet hasonlóan rohamos tempóban pusztult. Vagyis - közkeletű hiedelmeinkkel ellentétben - a GDP legfeljebb a társadalom által birtokolt anyagi javak mennyiségét jelzi (úgy-ahogy), ám gyakorlatilag semmit sem mond az emberek általános jól-létéről, hiszen az az anyagiakon túl még számtalan egyéb tényezőn (így például az emberi kapcsolatok minőségén, vagy a természeti környezet épségén) is múlik.Egy másik mítosz, amelynek igazságát a szerzők alaposan kétségbe vonják, a piaci fundamentalizmus (régebbi kifejezéssel a laissez faire) eszméje. Noha tekintélyét az utóbbi években már alaposan megtépázták - többek között Soros György is keményen kritizálja -, a világgazdaság gyakorlata azt mutatja, hogy a piaci fundamentalizmus még mindig meglepően jól tartja magát. Hívei szerint a piacok működését legjobb nem befolyásolni, a gazdaságot kizárólag a piaci áraknak kell irányítaniuk. Nauru története remekül példázza, hogy ez a felfogás egyenes utat jelent a társadalmi és természeti katasztrófához. A sziget természeti kincseit semmi sem védte a távoli piacok erős szívóhatásától, ráadásul az importőrök hatalmi pozíciójukat kihasználva - kiváltképp Nauru függetlenségének kivívása előtt - bőven a piaci ár alatt vásárolták fel a foszfátot. Manapság roppant hasonló dolgokon munkálkodik számtalan multinacionális cég (karöltve többek között a Kereskedelmi Világszervezettel): szeretnék minél szabadabban kiaknázni a bolygó természeti forrásait és a „fejlődő" országok olcsó munkaerejét, hogy azután értékesíthessék az árukat a világ gazdagabbik felén, ahol van fizetőképes kereslet, illetve ahol képesek megteremteni ezt a keresletet.Bár Nauru példája korántsem szívderítő, McDaniel és Gowdy műve nem a reménytelenség könyve. Épp ellenkezőleg. A szerzők figyelmeztetni akarnak bennünket: Naurun ugyan megtörtént a katasztrófa, mi viszont tanulhatunk belőle, és így elkerülhetjük, hogy a szabályozatlan piacgazdaság az egész világot ugyanígy tönkretegye. A könyvből azonban az is kiderül, hogy aprócska reformok nem fognak segíteni rajtunk. Ehelyett alapvető értékeink újragondolására és társadalmi-gazdasági intézményrendszerünk gyökeres átalakítására van szükség. Bátor és kreatív embereknek való feladat, miként ez a nagyszerű könyv is elsősorban nekik szól.

Takács-Sánta András

Takács-Sánta András

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK