Gondolkodni jó

Vannak, akik vörösre tapsolják a te­nyerüket egy bravúrária vagy ma­gasan kitartott (mélyített) hang hal­tatán, azután úgy távoznak az ope­raelőadásról, hogy egy pillanatig sem gondolkodnak el a mű sugallta világképen, urambocsá filozófián. „A tartalom úgyis marhaság”, a fő az, hogy milyen a díszlet, a karmes­ter, az énekes, no meg a társaság a szünetben. S ha vannak is olyan operák, amelyeknek szerzői nem tűztek ki maguk, illetve a néző elé nagyobb feladatokat, az óriások alkotásai gondolkodtatni, megrendí­teni akarnak, egészen a „változtasd meg élted!” felszólításig. Erről szól Mozart esetében Fodor Géza mo­nográfiája, amely első ízben 1974­-ben jelent meg – korabeli méltatója találó szavaival – „filozófiai opera­kalauzként”. Tévednénk azonban, ha azt hinnők, hogy Fodor rápihen babérjaira, és az új kiadással „érc­szobrot” kívánna állítani egykori és mostani önmagának. Már az elő­szóban figyelmeztet arra, hogy vál­lalja ugyan egykori önmagát, akár­csak a műve terminológiáját, rész­ben szemléletét sugalló Lukács-is­kolát, de még inkább vállalja mosta­ni énjét, amely több mint negyed­század elteltével megváltozott, a maga módján „okosodott”, nem utolsó sorban a Mozart-kutatás leg­újabb vívmányaitól. Ezért újraközli ugyan egykori munkáját, de ki is egészíti azt két fontos cikkel, hat­vanévesen vitázva a harmincéves Fodor meglátásaival, nem tagadva, hanem továbbfejlesztve azokat.A Mozart-opera világképe nem könnyű olvasmány, megköveteli a zenei alapműveltséget, a filozófiai jártasságot, alapvető tények isme­retét – de mindenekelőtt a gondol­kodásra való vágyakozást, képes­séget. A türelmes olvasó előtt sorra tárulnak fel a könyv kincsei, mélysé­gei. Íme, mutatóba néhány: a Szök­tetés a szerájból-t Mozart soha nem tudta volna megismételni; a Figaro házasságában az intrika életstílus; a Don Juan-ban Leporello gazdájá­nak zenei és bölcseleti alteregója; a Cosí fan tutté-ben a párcsere után a szereplők talán boldogabbak len­nének újdonsült partnerükkel (a ze­ne maga érzékelteti ezt!); A varázs­fuvolában Sarastro a maga mód­ján zsarnok, despota, aki aligha­nem gyengéd érzelmekkel viselte­tik Pamina iránt stb., stb. Ezeket a gyöngyszemeket mindenkinek ma­gának kell megtalálnia, saját ítéle­tét követve, de nagyon megéri.

Bakcsi György