Bár eddig Jared Diamond egyszer sem okozott csalódást, most mégsem azzal az élménnyel tettem le Harmadik csimpánz című könyvét, hogy ismét valami nagyszerűt olvashattam. Persze szó se róla, a jeles szerző ezúttal is kitett magáért, s ha ez lett volna az első könyv, amit tőle olvasok, bizonyára nagyon tetszik. Úgy azonban nehéz felfedezni az újdonságot, ha a szerzőnek nincs is ilyen célja. A harmadik csimpánz inkább afféle összegző műnek tűnik, olyasminek, ami inkább nyomatékosítja Diamond korábbi állításait, de nem sokat tesz hozzá azokhoz.   
 

Minimális eltérés

Mondanivalója ívét előző köteteire építi, s azon túl, hogy összefűzi a civilizációk kialakulásáról és bukásáról vallott nézeteit, s azt egészíti ki pár kevéssé eredeti gondolattal. Úgy éreztem, hogy mindaz, ami az előző könyvekben nem volt benne, s ebben helyet kapott, az egyfelől nem Diamond saját gondolata, másfelől – talán éppen ezért – sokszor kételyeket támasztó felvetés.
Mindazonáltal nyomatékkal ki kell jelentenem, Diamond ez alkalommal is megbízhatóan mutatja be tudományokon átívelő, merész elméleteit, ez alkalommal sem untat senkit olyan szaktudományos részletekkel, amelyeket még a hozzáértő olvasónak is agytekervényei legmélyéről kellene előkeresnie, és ez alkalommal merészen provokál, dönt tabukat és rombol le mítoszokat. 
Elsősorban is kijelenti, hogy mi, emberek tulajdonképpen majmok vagyunk, mégpedig a csimpánzok rendjébe tartozó főemlősök, legközelebbi testvéreink a közönséges csimpánzok és a bonobók, ezért aztán jó, ha belenyugszunk, valójában az ember kapcsán a harmadik csimpánzról kell beszélnünk. A genetikai távolság ugyanis köztünk és a többi csimpánz között annyira csekély, hogy más állatoknál e minimális különbséget még csak nem is tekintik önálló fajnak a kutatók.  
A DNS-ben hordozott genetikai programunk 98,4%-ban megegyezik a „másik két” csimpánzéval. Ha ehhez hozzátesszük, hogy genetikai állományunk jelentős része molekuláris törmelék, azaz (jelen tudásunk szerint) nincs funkciója, elmondhatjuk, hogy a tényleges különbségeket néhány tized százaléknyi génállomány okozza.
Ráadásul, fajunk csak az utóbbi néhány tízezer évben vált azzá, ami. Ha azonban a pattintott kőkorszak hosszú évezredeire tekintünk, az ember alig volt más, mint egy különös szokásokkal bíró csimpánz. Mégis az a csekély, 1,6%-os genetikai eltérés mára oda vezetett, hogy mi benépesítettük a Földet, feltaláltuk a mobiltelefont és kifestettük a Sixtuszi kápolnát… De vajon hordozunk-e olyan adottságokat is, amelyek miatt esetleg önmagunk, embertársaink, és környezetünk pusztulását okozhatjuk? 

Rejtélyes eredmények

Nos, erre a kérdésre keresi válaszát Jared Diamond, s miután kiindulási pontként lemajmozott mindenkit, nekilát felgöngyölíteni fajunk előnyös tulajdonságainak sorát. Bemutatja nyelv, a művészet, és a tudomány alapjait, azaz igyekszik megmagyarázni, mégis miért más az ember, mint a másik két csimpánz. Ezek azok a fejezetek, ahol elég döcögős maradt a kötet. Keveset tudunk arról, miért és hogyan jött létre az emberi szellem, s láthatóan Diamond sem tud mást mondani, mint amit mások mondanak. Ezt azonban lelkiismeretesen az olvasók elé tárja, így az ismeretterjesztés nem marad el. Csak az eredetiség hiányzik… 
Bemutatja azután szeretett témáját, az élelemtermelés kialakulását, és annak kettős hatásait. S talán ez az a fejezet, amelyből, mi magyar olvasók megdöbbentő tényről is értesülhetünk. Mintegy mellékesen megjegyzi ugyanis a szerző, hogy az élelemtermelés kialakulásának több hulláma is volt, s ezek közül igen jelentősnek kell tekintenünk a sztyeppei, nagyállattartó, nomadizáló életmód kialakulását, ami egészen másféle – és az adott környezetben sokkal hatékonyabb – élelemtermelés, mint a földművelés. Ez a megjegyzés úgy jelenik meg a kötetben, mint valami hétköznapi tudás, miközben egyébként a hazai történettudományban gyakorlatilag nincs jelen. 
De mielőtt elkalandoznék a sztyeppei életmód felé, sürgősen visszakanyarodok A harmadik csimpánzhoz, egészen pontosan oda, hogy szerzőnk miképpen tér rá az életünket, sőt létünket veszélyeztető örökségünkre. 

Sötét hajlamok

Nos, Jared Diamond sorra veszi fura és veszedelmes szokásainkat, kezdve a drogoktól, folytatva a népirtásokkal, és befejezve a környezetpusztítással. Úgy tűnik, az ember erős ön- és közveszélyes hajlandóságokkal született, s szerzőnk azt is megkísérli, hogy megmagyarázza miért. 
Elemzései világosak, és amikor ugyanazt a jelenséget több, egymással is vitatkozó elmélet is magyarázza, azokat röviden ismerteti és értékeli. 
Látható élvezettel ismerteti például, hogy a különböző beállítottságú férfi és nő kutatók mivel magyarázzák a rejtett peteérés kialakulását, azt ugyanis, hogy fajunknál a nők – szemben főemlős társainkkal – nem jelzik feltűnően az ovuláció idejét, sőt többnyire maguk sem veszik észre. Abban persze majd minden tudós egyet ért, hogy a jelenségnek messzemenő társadalmi hatásai vannak, de az ok nem világos. A hat bemutatott elmélet – mint azt Diamond szellemesen feltárja – legalább annyira függ megalkotóitól, mint a tényektől. 
Emellett lerombol néhány közkedvelt mítoszt is. Megtudhatjuk egyebek mellett, hogy téves a romantika nemes vademberről alkotott képe. Őseink nemtelen vademberek voltak, igazi népirtók, és rövidlátó környezetrombolók, pont olyanok, mint mi magunk. 
Diamond kérdése persze nem az, hogy vannak-e állati előzményei az önpusztító szokásoknak, a népirtásnak, vagy a környezetrombolásnak, mert ez nem is igazi kérdés: vannak. A fajunkért aggódó tudós problémája inkább az, hogy vajon meghaladhatóak-e ember, azaz végső soron a harmadik csimpánz állati voltából fakadó adottságaink, vagy egyszerűen fölösleges küzdenünk biológia realitásai ellen.  
S bár Diamond azzal a reménnyel zárja okfejtését, hogy amennyiben egyáltalán fel tudjuk tenni ezeket a kérdéseket, talán meg is tudjuk oldani. Hogy evolúciós léptékkel mérve ez a megoldás nagyon távoli is lehet, nos, az már nem teszi hozzá… 
A Harmadik csimpánz magyar kiadása egyébként a Typotex Kiadótól megszokott, magas színvonalat képviseli. Fordítása élvezetes, tördelése elegáns, és áttekinthető. A fejezetekhez ajánlásokkal ellátott irodalomjegyzék tartozik. 
Bár Diamond legújabb kötetéből hiányzik az az eredetiség, ami korábbi könyveit jellemezte, azért A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása élvezetes olvasmány. Lássuk be, Diamond kissé elkényeztette olvasót előző könyveivel.