Egy rendkívül olvasmányos stílusban, ám szigorú tudományos alapossággal megírt, rendhagyó portré a harmadik csimpánzról, vagyis az emberről. Túlzás nélkül állíthatjuk: zseniális könyv. (Ezt bizonyítja az is, hogy számos rangos díjat nyert el, és tucatnyi nyelvre lefordították már.) Több fejezete is foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy miért veszélyeztetjük immár fajunk puszta létét is bolygónk tönkretételével. A napjaink globális ökológiai válságáról szóló párbeszéd során a problémákat egyesek gyakran olyasfajta érveléssel söprik le az asztalról, hogy "kár aggódni, hiszen a múltban is mindig kitaláltunk valamit a gondjainkra, és lám, fajunk még mindig él és virul." Diamond könyvének egyik legizgalmasabb fejezete világosan bizonyítja, hogy ez az érv legfeljebb az emberiség egészét tekintve állja meg a helyét. Ellenben számos olyan múltbeli társadalmat ismerünk, amelyek bukása részben vagy egészben a saját maguk által okozott környezetpusztításra vezethető vissza. A szerző abban a reményben tárgyalja ezeket a történeteket, hogy segítségükkel rácáfolhatunk Aldous Huxley híres mondására, mely szerint: "A történelem legfőbb tanulsága, hogy az emberek szinte semmit sem tanulnak a történelemből." A mai helyzet azért is különösen súlyos, mert az euro-amerikai civilizáció terjeszkedése során buzgón semmisíti meg a többi kultúrát, így egyre kevésbé létezik már alternatívája. Vagyis a mi civilizációnk természetpusztítása - a régi öngyilkos társadalmakéval ellentétben - már az egész emberiség katasztrófájához vezethet, ami a harmadik csimpánz bámulatos kalandjának túl korai végét jelentené.

Takács-Sánta András