0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Győrvári Borbála
Kiadás: Második kiadás
Megjelenés: 2009
Oldalszám: 416 oldal
Formátum: B/5, kötve
ISBN: 978-963-2790-73-2
Témakör: Antropológia, Evolúció, Ökológia
Sorozat: No.1. Nemzetközi bestseller

Eredeti ár: 4800 Ft
Webshop ár: 3600 Ft

KOSÁRBA
A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása

A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása

Népszabadság — 2002. június 12.
2002. június
„Az nem lehet, hogy az ember a majomtól származik! A Szentatya nagyon beteg lehet már, ha ilyesmiket beszél.” Ekként fakadt ki egy nyugdíjas néni egyik hetilapunk hasábjain hat évvel ezelőtt, miután a katolikus egyház — csaknem másfél évszázados késéssel — elismerte a darwini evolúcióelmélet érvényességét. Amint e példa mutatja, már az is mind a mai napig megemészthetetlen emberek sokasága számára, hogy — bebizonyítva állati eredetünket — Darwin leemelte fajunkat a piedesztálról: Erre most jön egy amerikai biológus; bizonyos Jared Diamond, és A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása című könyvében egyenesest csimpánznak titulál bennünket: Ez már alighanem végképp tűrhetetlen lehet az önmagukat minden más lénynél felsőbbrendűnek gondolóknak.
Az ő megnyugtatásukra (is) szögezzük le gyorsan: Diamond annyi más szerzővel ellentétben — még véletlenül sem óhajtja „elbiologizálni” az embert, amely szándékát már a könyv első mondatában világossá teszi: „Nyilvánvaló, hogy az ember különbözik valamennyi állattól.” Evolúciónkat végigtekintve Diamond meg is nevezi azt a pillanatot, amikor kiemelkedtünk az állati sorból: ez a nyelv kialakulása volt néhány tízezer évvel ezelőtt. Állítása remekül összecseng a huszadik század egyik legjelentősebb filozófusának, a nemrég elhunyt Hans-Georg Gadamernek egyik kulcsgondolatával, mely szerint a nyelv biztosította az ember számára a „környező világ fölé emelkedést”, Ugyanakkor Gadamer is sietve hozzáteszi; hogy mindez „nem a környező világ elhagyását jelen ti”, azaz nem szűnünk meg biológiai lényként létezni sem.
Vagyis a nyelv egyedülállóan emberi világában lakozunk, ám bennünk mégis visszavonhatatlanul ott lakozik az állat. Diamond könyvének központi tézise, hogy sajátosan emberinek tartott viselkedésformáink legtöbbje — a művészettől a természetpusztításig — korántsem előzmény nélküli az állatvilágban, azaz sokkal jobban hasonlítunk a többi emlősre, mint azt gondolnánk. És bár rendszertanilag még legközelebbi rokonainktól, a két csimpánzfajtól is határozottan elkülönítjük magunkat (magunkat a Homo, míg őket a Pan nemzetségbe soroljuk), mindez alighanem csupán annak köszönhető, hogy az élőlények osztályozását a mi fajunk végezte. Egy kevésbé elfogult szemlélő (mondjuk egy marslakó) valószínűleg egy nemzetségbe sorolná a három csimpánzt, sőt talán még a gorillákat is e csoportba tenné.
A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása egy rendkívül olvasmányos stílusban; ám szigorú tudományos alapossággal megírt, rendhagyó portré az emberről. Túlzás nélkül állíthatjuk: zseniális könyv. (Ezt bizonyítja az is, hogy számos rangos díjat nyert el, és tucatnyi nyelvre lefordították.) Diamond evolúciós perspektívából vizsgálódva sokféle szempontból veszi górcső alá fajunkat. Olyan kérdéseket vet fel és ad rájuk figyelemre méltó válaszokat; amelyek alighanem mindannyiunkat izgatnak. Hogyan választunk magunknak párt és szexpartnert? Miért vagyunk hajlamosak házastársunk megcsalására? Miért kell megöregednünk és meghalnunk? Miért pusztítjuk saját szervezetünket cigarettázással, alkohollal és kábítószerekkel? Élnek-e még hozzánk hasonlóan intelligens lények a Világegyetemben? Miéit veszélyeztetjük immár fajunk puszta létét is bolygónk tönkretételével?
Ez utóbbi kérdésnek különösen nagyfigyelmet szentel a szerző. A napjaink globális ökológiai válságáról szóló párbeszéd során a problémákat egyesek gyakran olyasfajta érveléssel söprik le az asztalról, hogy „kár aggódni, hiszen a múltban is mindig kitaláltunk valamit a gondjainkra, és lám, fajunk még mindig él és virul”. Diamond könyvének egyik legizgalmasabb fejezete világosan bizonyítja, hogy ez az érv legfeljebb az emberiség egészét tekintve állja meg a helyét. Ellenben számos olyan múltbeli társadalmat ismerünk, amelynek bukása részben vagy egészben a saját maguk által okozott környezetpusztításra vezethető vissza. A szerző abban a reményben tárgyalja ezeket a történeteket, hogy segítségükkel rácáfolhatunk Aldous Huxley híres mondására, mely szerint: „A történelem legfőbb tanulsága, hogy az emberek szinte semmit sem tanulnak a történelemből.” A mai helyzet azért is különösen súlyos, mert az euro-amerikai civilizáció terjeszkedése során buzgón semmisíti meg a többi kultúrát, így egyre kevésbé létezik már alternatívája. Vagyis a mi civilizációnk természetpusztítása — a régi öngyilkos társadalmakéval ellentétben — már az egész emberiség katasztrófájához vezethet, ami a harmadik csimpánz bámulatos kalandjának túl korai végét jelentené.

Takács-Sánta András

Takács-Sánta András

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK