0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Bérczes Tibor
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 618 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2793-13-9
Témakör: Zeneelmélet

Eredeti ár: 4990 Ft
Webshop ár: 2495 Ft

KOSÁRBA
Beethoven

Jan Caeyers Beethoven-monográfiája

www.gramofon.hu
2014-1-11

„Minden idők egyik legnagyobbika” – mondta Grillparzer Beethovenről, és ez a kijelentése időtállóvá lett. Beethoven nagysága megkérdőjelezhetetlen, művei koncerteken szólalnak meg, rengeteg lemezfelvétel jelenik meg, és nem elhanyagolható az újabb és újabb életrajzi írások száma sem. Jan Caeyers 2009-ben írt, magyarra 2013-ban fordított, igencsak vaskos könyve újabb kísérletet tesz a szerző életének (minél aprólékosabb) bemutatására.

Lehotka Ildikó / Gramofon.hu

A kötet nagyon olvasmányos, Beethoven életrajza nem száraz, nem unalmas, rengeteg oldalról megvilágítja a karmester-zenetudós a zeneszerzőt, levélidézetek segítségével is. A bőséges terjedelem lehetővé teszi a nem feltétlenül szorosan összefüggő tények leírását, és a mai kornak megfelelően helyenként kevésbé míves adalékokat is kap az olvasó. A könyv egyrészt ismeretterjesztő, bemutatja Beethoven életének szakaszait, a szerző kapcsolatait, másrészt elemzéseket is tartalmaz (ütemszámok nélkül), bepillanthatunk a koncertéletbe, Beethoven mecénásainak pompázatos, főúri világába.

Az öt részből és prológusból álló könyv nyomon követi Beethoven életét, sőt az apai nagyszülőkig visszanyúl az író; megtudjuk, hogy már a flamand Louis van Beethoven is tehetséges volt. Mint a leuveni templom tenorja kezdi pályafutását, majd Liège-ben dolgozik, nem sokkal később Bonnban, ahol borkereskedéssel foglalkozik. Caeyers utóbbi tény miatt eredezteti a család alkoholizmusra való hajlamát (vajon mit szól ehhez egy orvos?); Louis felesége bolondokházába került az alkohol miatt, később fiuk (és unokáik) életét is jócskán befolyásolja a szesz. A Beethoven-család leszármazottairól is olvashatunk, igaz, keveset, önálló fejezet nincs róluk. A szerző sorba veszi Beethoven tanárait, Neefe szabadkőművessége és természete nem marad homályban, de a jóval nevesebb komponisták jellemvonásai is előkerülnek, Haydn tanította meg Beethovent sakkozni.

Caeyers több tévhitet eloszlat kötetével, mindig azt hallotta az ember, hogy Beethoven szegénységben nőtt fel, nos, nem. Az apai borkereskedés még hozott eleget a konyhára. A kötet írója Beethoven személyiségét sem festi olyan sötétre, mint ahogy az az olvasó képzeletében már megjelent, a szerző szót ejt barátságairól, az emberekkel való kapcsolatairól. Megtudjuk, miért nem maradt a III. szimfónia címe Ponaparte (így írta Beethoven), vajon akart-e operát írni Beethoven a Fidelio előtt és után. Három fejezet is szól a halhatatlan kedvesről (valamint egy a halhatatlan kedvesből lett távoli kedvesről), tovább görgetve, ki is lehetett Beethoven plátói szerelme. Ahogy a Grove-monográfiában szerepel: …”nőkhöz fűződő kapcsolatait […] bőségesebben tárgyalják […], tanúja ennek a terjedelmes, de zömében spekulatív és olykor rendkívül együgyű irodalom.” A szerelem mindig hálás téma, és a szeretők megnevezése is (nem Beethovenéi); több fricskát kapunk a szerzőtől e tárgyban, politikusok, uralkodók, arisztokraták, kiadótulajdonos, színházi emberek hölgyekhez fűződő kapcsolatai is említtetnek – nem túl szorosan kapcsolódva Beethoven életéhez.

Bepillanthatunk a korabeli zenei műhelybe, egyáltalán, az akkori koncertek, az akadémiák hangulatába, elképzelhetjük a próbafolyamatokat, emellett Beethoven karmesteri mozdulatait, szokásait is leírja Caeyers. Nagyon izgalmas Beethoven és a kritikusok esete, a szópárbajok (manapság alig fordul elő ilyesmi, a művész tudomásul veszi, egy-egy kivételtől eltekintve, a bírálatot). Beethoven a kiadókkal is harcolt, hol jogosan, hol nem – megesett, hogy haladékra számítva azt mondta Petersnek, három misén dolgozik egyszerre –, de nagyon védte az igazát, Haydnnal és Mozarttal ellentétben. Külön fejezet szól Beethoven és a fiatalabb zeneszerzők összecsapásairól, kapcsolatáról.

Caeyers alaposan tanulmányozta a Beethovenről szóló irodalmat, sorra cáfolja az első életrajzíró, Schindler állításait (több Beethoven-kutató bírálta ezt a kötetet), mégis sokszor hívja segítségül alátámasztani sorait (például Karl, az unokaöcs öngyilkossága utáni időszaknál).

A könyv egyik erősségeként nagyon jó korképet kapunk, benne az öltözködési szokásokkal (Beethoven fiatal- és idősebb kori ruhaviseletéről), Kelemen Ágost egy sólyomvadászatos napjával, egészen apró dolgokkal, melyek színesítik az életrajzot, lazítják a szigorúan vett adatokat, esendővé, emberközelivé teszi a zeneszerzőt. Másik erőssége a csevegő, esetenként anekdotázgató stílus, nem riasztja el az olvasót a piedesztálra emelt zeneszerzőtől.

Rengeteg mini életrajz, vagy legalább az olvasó érdeklődésére számot tartható leírás teszi érdekessé a kötetet, és természetesen bulvárjellegű adalékok is jócskán szerepelnek, olvashatjuk A művész mint fiatalember fejezetben, hogy Beethoven nagyapja esetleg Kelemen Ágost, apja maga II. Frigyes Vilmos lehet.De ilyen Beethoven szüzességének elvesztése, melyet a „Beethoven-irodalom szívesen elmaszatol” (p. 133.)

Jóval rövidebb (de ettől még érdekes) lehetne a kötet a sok feltételezés nélkül, Caeyers eljátszik a gondolattal, mi lett volna, ha Mozartot sikerül Bonnban álláshoz juttatni. Túl sok a feltehetőleg, valószínűleg, talán, nem zárható ki, állítólag kezdetű mondat. A Végjegyzetek fejezetben tekintélyes méretű, több mint 40 oldalas kiegészítést kapunk, szerepel egy mű- és irodalomjegyzék, utóbbiban a magyar nyelvű köteteket feltüntették, és névmutató. Képanyag nincs, egy-két illusztrációt szívesen venne az olvasó.

Bérczes Tibor fordítása jó, a kötet gondozása kevésbé, több helyesírási hiba van a szövegben, mint ami felett elsiklik az ember. A hátsó borítón kilencedik szimfóniát olvasunk, valamint a kötet „beavat az élettörténet történeteibe”. Bár nem szorosan vett zenetörténeti könyvről van szó, nem vált volna a kiadvány hátrányára, ha zenei szempontból is átnézi valaki; többször kisbetűvel szerepelnek a tételfeliratok, a d-moll szimfónia az Örömóda melléknevet kapta, oktett helyett fúvósnyolcas szerepel (a műjegyzékben már oktettként). A dúr hangnemet nagybetűvel írjuk, zavaros a Leonóra-nyitányok írásmódja – látjuk Első Leonóra-nyitánynak, a következő oldalon pedig így: „Leonóra I (a 2. Leonóra-nyitánnyal)” – az opera első változata indul a 2. Leonóra-nyitánnyal, de ez nem derül ki a jegyzékből. Czerny etűdgyűjteménye A kézügyesség művészete címet viseli, nem pedig Az ujjkészség művészete szerepel a borítón. Paderewski nevét nem csak a zenészek ismerik (Ignaz helyett Ignacy a helyes, eredeti írásmód).

Lehotka Ildikó

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK