Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Petrikovics Edit
Megjelenés: 2013
Oldalszám: 256 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-4931-43-0
Témakör: Történelem
Sorozat: Szokatlan szempontok

Eredeti ár: 3900 Ft
Webshop ár: 2925 Ft

KOSÁRBA
Kezdő diktátorok kézikönyve

Ami hasznos, az hasznos | Mikal Hem: Kezdő diktátorok kézikönyve

Olvass bele
2014-1-4

Előre bocsátandó, hogy a könyv szerzője az oslói egyetem filozófia szakán szerzett diplomát, Norvégiában, vagyis az általános vélemény szerint a világ jelenleg legerősebb demokráciájában.Mikal Hem volt újságíró, kommentátor, a nemzetközi politika és kapcsolatok kutatója, szinte az egész világot bejárta, s ami e könyv eredete szempontjából nem lényegtelen, évekig élt Zimbabwéban, Mugabe diktatúrájának idején. Ismereteinek alaposságához és hitelességéhez tehát aligha férhet kétség. Ezért kézenfekvőnek látszik, hogy mindössze kiemelt idézetekkel érzékeltessem a Kezdő diktátorok kézikönyve mondandóját és stílusát.

Már az első, A diktatúra nagyszerűsége című fejezetben így tegezi a kezdőket: „hatalmas vagyonra tehetsz szert anélkül, hogy az emberek, a sajtó vagy az állami szervek betekintést nyerhetnének abba. És ha valaki mégis venné magának a bátorságot, hogy nyilvánossá tegye privát üzleteidet, elég egyszerűen megváltoztatnod a jogrendszert úgy, hogy az effajta felforgató magatartás büntethető legyen… Az egyik legszórakoztatóbb dolog, amit diktátorként megtehetsz, például az, hogy különös törvényeket hozol, amelyeket az alattvalóidnak be kell tartaniuk… Diktátorként szerencsére rád nem vonatkoznak a törvények.” A diktátorok például „presztízsépületeket építtethetnek anélkül, hogy pályázati köröket kellene futniuk, és a választópolgárok ítéletére kellene bízniuk terveiket”. A Hogyan legyünk diktátorok című fejezet gazdag módszertani útmutatójában alaptétel: „Ahhoz, hogy diktátor lehessen belőled, egy dolgot nyilvánvalóan el kell érned: hatalomra kell jutnod valamely országban.” Ehhez a puccsot ajánlva megjegyzi: „Egy szegényebb állam jóval puccsbarátabb, mint a gazdag országok. A szegény országokban az emberek általában kevéssé veszik ki részüket a politikából. A lakosok alacsonyan képzettek, (…) a hatalom pedig egy viszonylag szűk, képzett és jómódú elit kezében összpontosul. (…) Az államcsíny végrehajtásához az illető országnak politikailag függetlennek kell lennie” – és szinte gondoskodóan figyelmeztet: – „Soha ne beszélj államcsínyről. Helyette nevezd forradalomnak”, miközben nem tévesztendő szem elől, hogy „Puccs elkövetésekor fontos, hogy mielőbb megszerezd az ellenőrzést a rádió és a televízió felett.” A kezdeti nehézségek korszakáról a többi közt így szól: „nem szükségszerű, hogy erőszakos módon váljunk diktátorrá. (…) egy demokratikus választás is járható út, és később az emberből még válhat diktátor (…) felszabadítási harc híján kénytelen leszel a szokásos módon megnyerni az első választást.”

Hogyan tartsd meg a hatalmat című fejezetben ilyesmi olvasható: „folyton számítanod kell (…) nemzetközi kritikákra és demokratikus reformok követelésére. Szerencsére vannak módszerek, amelyekkel elébe lehet menni ezeknek. A tapasztalatok azt mutatják, hogy hatékony biztonsági apparátussal, átgondolt propagandatervezettel és elegáns politikai manőverezéssel életed végéig kitolhatod uralkodásod időtartamát. (…) egy demokráciával ellentétben a despotáknak egy egész sor eszköz áll a rendelkezésükre, hogy az emberek véleményétől függetlenül hatalmon maradjanak.” Néhány a konkrét tanácsok közül: „sok módja van annak, hogy az ember a választási győzelmét biztosítsa. (…) A mobiltelefonokkal készített képek és videók könnyűszerrel elterjedhetnek a választók között. (…) A vállalatok is kivehetik a részüket a választások szervezéséből, például azzal, hogy az alkalmazottaikat busszal a szavazóhelyiségekhez szállítják. (…) Könnyen befolyásolhatod a választást azzal, hogy megnehezíted a szavazásra való regisztrációt azok számára, akik az ellenzékre kívánnak voksolni. (…) A szavazatok vásárlása ingyenes élelmiszer és alkohol osztogatásával a szegényebb régiókban szintén működőképes megoldás.”

A könyv több helyen is figyelmeztet a média fontosságára: „A média ellenőrzésének kézben tartása az egyik legütőképesebb eszköz. Gondoskodj arról, hogy teljes ellenőrzéssel bírj az ország főbb tévécsatornái fölött. A műsorszórás kisajátítása egyáltalán nem bonyolult, és ez a norma a diktatúrák körében. Figyelj arra, hogy az állami csatornák a támogatóiddal legyenek tele, és hogy a koncessziós feltételek úgy legyenek alakítva, hogy a független csatornákat könnyen be lehessen zárni”, továbbá, írja: „olyan színben kell feltűnnöd a tévében, ami azt sugallja, hogy a nemzet vezetőjeként rád bízott feladatokat végzed, és nem úgy, mintha választási kampányban vennél részt. A kampányt ugyanis teljes egészében a médiára hagyhatod, a hízelgő kommentároktól az ellenzék nevetségessé tételéig. Ha a sajtó a kezedben van, igazán nem nehéz besároznod az ellenfeledet. (…) Gondoskodj róla, hogy az újságok, a televízió, a rádió a legapróbb hivatalos tevékenységedről is hírt adjanak. (…) Ha nem is verhetsz át egész idő alatt mindenkit, sokakkal hosszú időn keresztül mégis a bolondját járathatod.”

Kevés olyan területe van az életnek, amelyre ne terjedne ki a szerző tanácsadói tevékenysége, a könyvírástól a szexualitásig, a tankönyvkiadástól a politika és a gazdasági élet összefonódása létrehozásán át a korrupcióig. Utóbbiról idézem: „Egy diktátor számára egyértelmű előnyökkel jár egy korrupt udvartartás fenntartása. Az emberek mohók, és amíg megkapják a maguk szeletét a tortából, addig nagy valószínűséggel hűségesek maradnak. (…) A diktatúrákban a lehető legszigorúbb szabályozás és lehető legtöbb ellenőrzés teszi lehetővé a lehető legtöbb korrupciót. (…) A bürokratikus eljárásoknak olyan nehézkesnek és időigényesnek kell lenniük, hogy senki se akarja venni a fáradságot, hogy betartsa őket. (…) Inkább vesztegesse meg helyette az egyik hivatalnokot az adott irodában (…) az is nagyon fontos, hogy minimális legyen az átláthatóság” És még egy ideillő tanács: „A rendszer egyik legfontosabb alkotóeleme a nepotizmus. Aligha találnánk olyan diktátort, aki ne helyezett volna rokonokat és barátokat a fontosabb pozíciókba. (…) Ezzel biztosítjuk, hogy a kulcspozíciókat lojális személyek foglalják el. (…) Diktátornak lenni olyasmi, ami nem csupán neked okoz örömet, A legközelebbi hozzátartozóid számára is adomány.”

A szerző, természetesen, gazdag példatárral dolgozik, a „példaként” felmutatott diktátorok hosszú névsorából elég talán a mifelénk ismertebbeket sorolni: Mobutu, Duvalier, Ceaușescu, Kadhafi, Mugabe, Kim Dzsongil, Lukasenko, Bokassza, Marcos, Amin, Husszein.

Felmerülhet a kérdés – természetesen könyvkiadói megfontolásból –, hogy nem volna-e érdemes olyan, kellemesen olvasmányos könyvet is megjelentetni, amely a történelmüket nem igazán ismerő népeknek ad tanácsokat a diktatúrák létrehozására és elviselésére. A tanácsok közé okvetlenül beveendő lenne, hogy mondjuk a Petrikovics Edit által fordított, fentebb ismertetett könyvet elolvassák. Mi több: értsék is.

Mikal Hem

Mikal Hem

Mikal Hem: Kezdő diktátorok kézikönyve
Typotex Kiadó, 2013
256 oldal, 2490 Ft
ISBN 978 963 279 3665

Cserhalmi Imre

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK