0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2007
Oldalszám: 307 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-9664-52-4
Témakör: Történet, filozófia, Népszerűsítő fizika

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2625 Ft

KOSÁRBA
Ha jövő, akkor világűr

Ötven éve csoda volt az első szputnyik

Népszava
2007.9.22.
 

1957. október 4. Ez a dátum áll egy nemrég megjelent könyv borítóján. Talán kevesen emlékeznek rá, ez történelmi dátum: az űrkorszak kezdetéé. A Szovjetunióban akkor bocsátották fel az első szputnyikot (azaz műholdat). Ez volt a múlt század egyik legnagyobb szenzációja, a tudomány diadala. Nem csupán a két űrnagyhatalom, Oroszország és az USA készül a jubileumra, hanem Magyarország is. Többek között a már említett művel, amelynek egyik szerzőjével, Almár Iván csillagászprofesszorral beszélgettünk.

 

– Láthatóan gondosan tervezték a könyv borítóját.

– Valóban. Három felvétel látható rajta: egy hagyományos űrfotó mellett a második képen a Földnek csak egy szeletét látjuk, de úgy, ahogy a Holdról fényképezte egy űrhajós. A harmadik képen viszont csak egy picinyke pont vehető észre – sötét háttéren. Ezt már egy Mars-járó készítette: ilyen a mi planétánk – onnan nézv
e. Ilyen pinduriak vagyunk kozmikus optikán át: pont a világmindenségben. A cím pedig: Ha jövő, akkor világűr… – figyelmeztetés. Arra utal, hogy a Föld jövője már csak a kozmikus környezetben képzelhető el. Törődnünk kell tehát a Földdel is, de nemcsak az úgynevezett homo sapiens – a bölcs(?) ember – lakóhelyével, hanem mindazzal, ami bolygónk közvetlen környezetén kívül van…

– Úgy értsük, ha bolygónk elpusztítja önmagát, s civilizációnk fel akar költözni valamelyik távoli égitestre, akkor nem talál magának lakható menedéket?

– Nem csupán erről van szó, hanem arról is hogy az első szovjet szputnyikot sok-sok-sok űrbéli szenzáció követt
e. Fokozatosan megszoktuk, hogy nem teljesen ismeretlen a kozmosz, ám számolni vagyunk kénytelenek az emberi civilizációra háruló kozmikus kötelezettséggel, vagyis mindazzal, ami Földünket körülveszi. Például az űrszeméttel. Alaposan meg kell gondolni, mit szabad felküldeni az űrbe és mit nem. Elképzelhető ugyanis, hogy civilizációnk a Földön kívül folytatódik, de az is, hogy a földi energiák kimerülése esetén a világűrből merítjük majd az utánpótlást. S ha légkörünk el is szennyeződik, esetleg valóban a kozmikus térbe menthetjük civilizációnkat. Ez ma már nem utópia, de észre kell azt is venni, hogy az emberiség potenciális otthona, a kozmikus tér is sebezhető.

– A nagy szónoki kérdés: ha tönkretettük saját bolygónkat, akkor az elszennyeződött űr lesz a menedékünk?

– Egyre többet kell törődni az űrturizmussal, s nem csupán a jelenlegi, csak a leggazdagabbaknak megfizethetővel. Könyvünkben – Galántai Zoltán jövőkutatóval – azt vettük számba, van-e esélye annak, hogy viszonylag széles réteg mehet most még ismeretlen – s megfizethető – űreszközzel a kozmikus térbe, s állandó fuvarozás valósul meg belátható időn belül. De az is kérdéses, lehet-e élet, civilizáció a Földön kívül, például a Marson? S ­van-e­ értelme, hogy intelligenciát keressünk planétánk vonzásterében? A kozmikus információ keresése immár tízezrek napi foglalatossága, s kérdés: e foglalatosságnak akad-e kockázata. Hová érdemes kozmikus expedíciót küldeni, és hová tilos vagy értelmetlen?

– Ijesztgetnek tehát?

– Egyáltalán nem. Egyensúlyban vannak a veszélyek és a lehetőségek. Amikor emberek léptek a Holdra, és napirendre került a marsi élet kutatása, örvendeztünk, hogy mindez a Földön gyártott eszközökkel lehetséges. Az emberek először azt sem hitték, hogy valamikor képesek leszünk legyőzni a földi vonzerőt. Aztán a nyugati sajtó jelezte vissza, hogy műhold kering. Sőt Nyugaton lázas vizsgálódás kezdődött, miért maradtak el a szovjetek mögött. Egy idő után az amerikaiak is felküldték első mesterséges égitesteiket. S más nemzetek kiképzett űrhajósai előtt is kinyílt az űr. Már két magyar is járt fenn az űrben, Farkas Bertalan és Simonyi Károly. A lehetőségek határtalanok, s ma még talán fel sem tudjuk mérni, milyen nagyok.

N. Sándor László

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK