0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Stanek-Csoma Borbála
Megjelenés: 2015
Oldalszám: 172 oldal
Formátum: A/5
ISBN: 978-963-2794-14-3
Témakör: Szépirodalom
Sorozat: Typotex Világirodalom

Eredeti ár: 2490 Ft
Webshop ár: 800 Ft

KOSÁRBA
Szülőkről és gyermekekről

Emil Hakl: Szülőkről és gyermekekről

www.ekultura.hu
2015-8-26

„Amikor visszajöttem, az asztalon két sör állt, és az apám éppen a naptáramba irkált valamit.

Bikst: lambda/3x (Gik Gst–Gis Gkt) – olvastam.

– Hát ez meg mi? – kérdeztem.

– Ez a Reimann–Christoffel-féle tenzor, a világegyetem mérésére szolgál – mondta.

– És én mihez kezdjek vele?

– Te? Semmit. Ihatsz még egy vodkát.” 

Valahogy mindig is úgy éreztem, hogy a cseh néplélekkel furcsa képet azonosítunk – mert nem létezik, hogy a Hrabal és Kundera könyvein, vagy Miloš Forman és Jiří Menzel filmjein keresztül kirajzolódó nemzet tényleg ilyen legyen: ilyen mosolyogtatóan vidám, ilyen elesett, de közben mégis bölcs, ilyen mélyen szomorú, ám mégis élettel teli. Talán ez utóbbi jelző az, ami először jut eszembe a csehekről: hogy minden viszontagság közepette, minden probléma ellenére sem felejtenek el élni. Hogy akkor is kiélvezik az élet minden pillanatát, még ha az egyre mélyebbre taszítja is őket. Hogy az abszurd helyzetek, az emberi traumák mögött olyan lélek van, aki akkor érzi igazán elemében magát, ha történik valami. Nem kell nagy dolognak vagy fontos eseménynek történnie: minden jobb, mint az unalom. Ezt szeretem én igazán a csehekben: hogy sosem felejtik el, milyen csodálatos dolog élni.

De ott tartottam, hogy ez a bennünk élő cseh-kép valahogy torznak tűnik – talán túl idillinek vagy csupán túl elképzelhetetlennek a magyar stílushoz képest. Aztán mégis, újra és újra, amikor szembe jön velem valamilyen cseh alkotás (mondjuk a Kutyatej, az egyik kedvenc közép-európai filmem az elmúlt évekből), rá kell döbbennem, hogy egyáltalán nem torz ez a kép, sőt, még csak nem is túlzó. Ahogy olvastam Emil Hakl regényét, folyton az járt a fejemben, hogy mennyivel kellemesebb lenne mindenkinek, ha magáévá tenné azt a világnézetet, ami olyan erősen jelen van ezeken a lapokon. Azt a fajta életszemléletet, ami ki van békülve önmagával és a többi emberrel: ami nem akarja, hogy a problémák eluralkodjanak rajtunk (de a szőnyeg alá sem akarja söpörni); ami hisz abban, hogy egy jó beszélgetés többet ér mindennél; ami nem akar mindent ráerőltetni másokra, inkább tiszteletben tart és nem felejti el kihasználni a saját lehetőségeit. Nem gondolkodja túl a dolgokat, inkább mosolyogva beleveti magát az életbe, történjék bármi.

Ha valamit meg kellene neveznem, főleg ezért szerettem a Szülőkről és gyermekekről című könyvet. Mert nem akart túl sokat mondani, tényleg nem több annál, mint hogy egy hetvenes apa a nála közel harminc évvel fiatalabb fiával leül sörözni Prága egyik kocsmájában, és beszélgetnek. Átmennek egy másik kocsmába, ott is isznak és beszélgetnek. Majd egy harmadikba, ahol isznak és beszélgetnek. És ez így megy egész este, míg végül dülöngélve hazafele ballagnak, megélénkülve a beszélgetéstől, megilletődve a kimondott és ki nem mondott szavaktól, s persze boldogabban és kicsit tisztábban látva az életet. Amikor legközelebb összeülnek, valószínűleg pont ugyanezt fogják eljátszani. Nem jutnak igazán előrébb, nem fognak egymás nyakába borulni az örömtől, de talán előbb-utóbb a fiúban rejtőző morc-elégedetlen lélek is elcsendesedik.

És hogy miről is beszélgetnek? Repülőkről, nőkről, italokról (a kötet végén egy kedves kis itallap is található mindenféle cseh koktél leírásával – valószínűleg tökéletes választások, ha bántalmazni akarjuk a gyomrunkat), nőkről, ismerősökről, barátokról, életről, családról, döntésekről, növényekről és nőkről. Tulajdonképpen minden előkerül, mint ahogy az szokott lenni egy ilyen anekdotázós beszélgetés során: de valójában teljesen mindegy is a téma. Sokkal fontosabb, hogy apa és fia beszélget. Kommunikál egymással. Mesélnek sérelmeikről és gondjaikról, miközben azt is elmondják, hogy mitől boldogok. Nincsenek nagy viták, csak véleménykülönbségek: még ha dúl is bennük a harag a másik tettei miatt (főleg a fiúban az apja iránt), ez nem bukkan a felszínre. Mert végső soron minden harag, minden dühös igazságérzet mögött megértés és elfogadás rejtőzik – ez pedig több, mint amit általában mi el tudunk mondani magunkról.

Szabó Dominik

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK