Ez az oldal sütiket használ
A www.typotex.hu webáruházának felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába. További információért kérjük, olvassa el adatvédelmi elveinket!
0 db
0 Ft
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Megjelenés: 2014
Oldalszám: 144 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2794-18-1
Témakör: Művészetelmélet
Sorozat: Képfilozófiák

Eredeti ár: 2800 Ft
Webshop ár: 2100 Ft

KOSÁRBA
A tőzsdeügynök képei

KÖNYVET SZENTELTEK A MESTITZ-GYŰJTEMÉNYNEK

www.prae.hu
2014-12-4
Kieselbach Tamás szerint minden műgyűjteménynek jár egy könyv, nem csupán a Nemes Marcell vagy Kohner Adolf szintű óriások kollekciójának, hanem a kisebb gyűjteményeknek is, hiszen „nem a megismételhetetlen egyéni teljesítményekből, nem a rendkívüli kivételekből, hanem a sok kicsi kollekcióból lehet megismerni egy ország műgyűjtésének igazi arcát”, egy adott kor gyűjtési kultúráját és szokásait. Martos Gábor új könyve éppen egy ilyen kis gyűjteménynek és birtokosának, Mestitz Lajosnak állít emléket.

A könyvbemutatón a szerzőtől megtudjuk, hogy személyes kapcsolat fűzi a gyüjtőhőz: 1963-ban, svájci gyógykezelése alatt a Mestitz-család gardírozta őt, náluk élt és ők gondoskodtak róla, amíg tartottak ezek a terápiák. Martos hozzáteszi: ekkor ugyan felfigyelt arra, hogy a panzióban, melyben laktak, a falakon képek lógtak, de tízévesen nyilván nem ezzel törődött, hanem, hogy Svájcban lehetett olyan műanyag katonákat kapni, amilyeneket itthon akkor még nem. A képekkel később kezdett el foglalkozni, csak Mestitz 1969-es halála után ébredt tudatára, hogy a gyűjtemény a maga nemében páratlan, így kutatásba kezdett, az évek alatt pedig izgalmas műtárgysorsok bontakoztak ki a szeme előtt, melyekről most A tőzsdeügynök képei című könyvben számol be részletesebben.

Martos Gábor kötetének különlegessége, hogy egy mostanáig kvázi ismeretlen, a két világháború között létrejött magyar polgári magángyűjtemény sorsát követi végig, a könyv azonban nem pusztán a külföldre emigrált Mestitz Lajos megtört ívű életének és kollekciójának állít emléket, hanem implicite rámutat arra is, milyen keveset tudunk még az egykori polgári középosztály birtokában levő képekről, a Mestitzhez hasonló kis gyűjtőkről és műtárgyaikról. Sőt, Martos a könyvbemutatón azt is bevallja, hogy magáról Mestitz Lajosról is elég kevés információnk van, életéről, gyűjteményéről alig szólnak források. Az bizonyos, hogy a tőzsdeügynök sohasem akarta „eljátszani a műgyűjtőt”, fiával viszont sokszor megfordult az Ernst Múzeum kiállításain és aukcióin, ahol feltételezhetően vásárolt is. Tudjuk még róla, meséli Martos, hogy 1947-es emigrálása előtt a Parlament szomszédságában épült Elysée-palotában élt feleségével, Borza Irénnel egy háromszoba-hallos klasszikus polgári lakásban. E helyiségek falain lógtak a képei, amelyeket Mestitz még a háború alatt sem akasztott le. Martos szerint a tőzsdeügynök „meglehetősen különc ember lehetett”, aki háborúellenességét leginkább azzal fejezte ki, hogy egyszerűen nem vett tudomást róla: míg mindenki más a pincében bujdokolt, addig ez a kikeresztelkedett zsidó harmadik emeleti lakásában német irodalmat olvasott, gramofont hallgatott és falakon lógó képeiben gyönyörködött. Ezért is feltételezhető, hogy a gyűjteményből elég sok kép megsemmisült, amikor a lakás bombatalálatot kapott.

A megmaradt munkák az emigrálás után „elkezdtek kivándorolni” Svájcba, és csak Mestitz halála után, a hagyatéki tárgyalás keretében kerültek vissza az országba, az özvegy tulajdonába. Jelenleg a Mestitz-kollekcióból 29 darab van Magyarországon, ma két gyűjtő birtokolja őket, de Martos szerint a gyűjtemény körülbelül negyven darabból állhatott: van egy festmény, ami Londonban lappang, egy Iványi-Grünwald, amit eladtak, a maradék pedig vagy a bombatámadás alatt lett semmivé, vagy a csempészések során kallódott el.

A ma is létező munkákból a Kieselbach Galéria egy napos kiállítást rendezett, így minden látogató számára világossá válhatott, hogy ez a kis gyűjtemény, ami Martos könyvének lapjain végre tökéletesen megismerhető, valójában százmilliós értéket képvisel, hiszen teli van olyan ünneplésre érdemes munkákkal, mint Ferenczy Károly, Rippl-Rónai vagy Derkovits Gyula festményei. A könyvbemutatón Kieselbach Tamás szakmai szemmel is értékelte a kollekciót, és elmondta, hogy ő sok esetben mást választott volna Mestitz helyében, abban a korban nem érdeklődött volna Koszta csendélete, Mattyasovszky-Zsolnay Harangvirágja vagy Hatvany munkái iránt, viszont a Derkovits-kép, a Ferenczyek és Rippl „kukoricás” képei mindenképpen foglalkoztatták volna. Kieselbach szereti a gyűjteménynek e hangsúlyait, és úgy látja, hogy a kollekció valódi értékét a főművek adják, viszont a „kulturáltabb” munkák is értékelendőek. A gyűjteményben szerepel még egy Tiepolo is, amiről Martos a kötetbemutató végén elmondta, hogy Mestitz ehhez a sokszorosított grafikához a háború után juthatott hozzá, valószínűsíthetően valamilyen csere vagy szívesség folytán

Kocsis Katica

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK