Szabó János Zoltán A fesztiváljelenség című könyve hiánypótló hazai munka. Az első fejezet a fesztiválok különböző szakirodalmának érthető, lényegre törő feldolgozása, míg a második a hazai fesztiválok társadalmi funkcióit és az NKA rejtett szempontrendszerét vizsgáló kutatás ismertetése. Az első rész széles körben ajánlható, a második inkább már a témát mélyebben kutató szakemberek vagy hazai fesztiválszervezők számára lehet fontos olvasmány. A szerző Szabó János Zoltán ismert kultúrakutató, szakterülete az ünneplés, hazai és nemzetközi publikációinak többségét a fesztiválok témaköre adja.

A fesztiválok a modern kor jelenségei, a kultúraátörökítés szocializációs közegei (p14) és az ünneplés sajátos színterei. Az elmúlt évtizedekben a fiatalok életében különösen fontossá vált fesztiváljelenség társadalomtudományi értelmezést és magyarázatot igényelt. Szabó meglátása szerint a fesztiválok, mint ünneplési formák lehetőséget biztosítanak a kultúra alapját jelentő játék számára is. A szerző végig erősen támaszkodik Johan Huizinga Homo Ludens néven ismertté vált elméletére.

Világos fogalomhasználat mellett integratív személet jellemzi az írást. A vonatkozó szociológiai, kultúrtörténeti, közgazdaságtani, kulturális antropológiai elméleteket is közérthetően, egységes keretben mutatja be a szerző. Több társadalomtudomány-értelmezés szerint a fesztiválok fő társadalmi szerepe az értékcserében ragadható meg. Ismert a kultúraközvetítő szerepe is, illetve a fesztivál terére jellemző speciális, köztes tér-idő állapot. Az egyén értékkonstrukciós és identitást érintő folyamataiban is fontos szerepe van. A fesztiválok gazdasági szerepe főként a turizmus fellendítésében, a helyi foglalkoztatottság növelésében mérhető. Társadalmi hasznosság tekintetében a hátrányos helyzetű rétegek bevonását, és társadalmi aktivitás növekedését lehet vizsgálni. 

A kulturális antropológia és a szociálpszichológia figyelt fel a közösségi lét szabályszerűségeire, amelyben az ünnepeknek kiemelt szerepe van. Minden közösség életében megfigyelhető jelenség az ünneplés. Fő jellemzői, hogy periodikus, közösségi és ritualizált. (Bár a rítus során sokszor, ideiglenesen, szabályozott, szabályszegő viselkedés is megengedett.) A fesztivál az ünneplés speciális fajtájának tekinthető, kifejezetten közönségnek szóló, élmény átélését kínáló, értékközvetítés céljával létrejött határidők közé szorított nagy létszámú esemény. 

A világos, pontos és tömör kultúrtörténeti fejezetből talán csak a távol-keleti kultúra elemei hiányolhatóak. Szintén viszonylag keveset foglalkozik a kötet a fesztiválok által okozott társas-lélektani elemekkel, így a boldogság-élmény, az identitást befolyásoló szerepével, a kapcsolati élményformákkal, illetve a szerfogyasztással. Az addiktológia irodalmában /e.g. Megan et al. 2007, Paksi és Arnold, 2008/ ismert jelenség, hogy a könnyűzenei fesztiválokon magasabb a pszichoaktívszer-fogyasztás, ám érdekes módon a problémákra utaló használati jellemzők nem. 

A fesztiválok térnyerésében számos tényező játszott közre, ezeket részletesen ismereti a kötet. Elsőként kiemeli, hogy a klasszicizmus és a romantika hatására a művészek társadalmi státusza megemelkedett. (p40). Az ünneplés levált az egyházi keretekről, a népi, polgári és arisztokrata ünneplési szokások erősebben elkülönültek. Elterjedt az épített színház, amit már nem csak az elit látogathatott. A 19. században számos művészeti fesztivál került megalapításra, ezek nemzetközi és hazai történetét is megismerhetjük a kötetből. A II.világháború után az utazás szabadsága jelentősen megnőtt, és létrejött a tömegturizmus, amely utat nyitott a nagy létszámú fesztiválok előtt. A fesztivállal járó gazdasági és politikai előnyök pedig megszilárdították a fesztiváljelenséget. Erős politikai érintettsége miatt továbbra is külön kategóriának tekinthető a filmfesztiválok világa, amelyet a 3.4.2 fejezet tárgyal. Az ellenkultúra, különösen Woodstock fordulatot hozott a fesztiválok világában, hiszen nem a politikai, gazdasági vagy szellemi elit rendezvénye volt, hanem a normákat és a konformizmust alapvetően elutasító fiataloké. A túlzott szabályozás, a konformizmus ellen lázadó és a redukcionista embertelenségét kifejező „üvöltés”. Később ugyanakkor az ellenkultúra értékei nem terjedtek el széles körben, hanem inkább az ellenkultúrán belül volt megfigyelhető egyfajta értékeltolódás. 

Az elméleti rész is foglalkozik a fesztiválok névválasztásának szemantikai és a logók szimbolikájának elemzésével, ez a kutatási részben is előkerül. A politikai befolyást vagy az értékrendbeli hovatartozást kifejező elemek minden fesztivál esetében jól megragadhatóak. A szocialista blokkban az állampolgárok befolyásolási lehetőségeként tekintettek a fesztiválokra, amelyeket a rendszerváltást követően már inkább gazdasági szempontok vezettek. Rendkívül izgalmas, kiválóan összefogott és sokakat érinthet a hazai kulturális fesztiválok történeti elemzését tárgyaló fejezet (3.4.4). 


A fesztiváloknak a kultúra átadásának (komplex és még nem teljesen feltárt) rendszerében is szerepük van. A modernitásban jelentősen megváltozott a kultúraátadás folyamata, a XX.század emberének jelentősen magasabb fokú az individualizációja, személyisége összetettebb, identitásmunkája és értékkonstrukcióinak változása szinte folyamatos. Megnőtt az egyéni figyelem, elfogadás, elismerés élményszükséglete a modern emberben (Buda, 2012). Különös paradoxon, hogy amíg az „önimádat társadalmában” az élmények vásárolhatóak, szabad, kreatív közösségi élményt biztosító színtérből továbbra is hiány van. A fesztiválok a kulturális és kommunikatív emlékezet alakulásában is fontos szerepet töltenek be. (p84). Az általános kultúrafogyasztást (és szabadidő-felhasználást) tárgyaló fejezet (5.3) segít kontextusba helyezni a fesztivál-fogyasztást is. A kötet kiemeli, hogy a fesztivállátogatók között a 18-39 évesek duplán, míg a felsőfokú végzettségűek ötszörösen felülreprezentáltak. A fiatalok életében a fesztiválokon való részvétel különösen fontos elemmé kezd válni. A magas hazai esélyegyenlőtlenségek a hazai fesztiválok kapcsán is kimutathatóak. 

A kötet második része a szerző empirikus kutatását ismerteti, kialakít pontos fogalomrendszert, és ismerteti a módszertant. Feltételezi, hogy az NKA fesztiváltámogatásában megragadható egy rejtett támogatási szempontrendszer is. Az elméleti keret alapján a hazai fesztiválokat a domináns társadalmi funkciójuk szerint régi konform, hagyományt újító, új konform és non-konform kategóriákba sorolja. Érdekes, hogy a névhasználat, a műfajok, koncepció, a funkció és a sugallt értékek vizsgálata mellett a szervezők autonómiáját is változónak tekinti a kutatásban. A hazai fesztiválok sok szempontú (gazdasági, települési, marketing-kommunikációs, hasznosság stb.) értékelése fesztiválok szervezőjének is fontos olvasmány lehet. Az NKA-t vizsgáló rész is szintén rendkívül alapos és adat-alapú a fesztiválok hatékonyságát, méreteit, terület-alapúságát vizsgálja. A kötet kultúrpolitikai ajánlásokat is megfogalmaz. (p129)

A kötet tördelése segíti az olvasást, a részletes irodalomjegyzék pedig a további tájékozódást. Széles körben ajánlható olvasmány.