Kiadás: 2015
Megjelenés: 2015
Oldalszám: 250 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2798-36-3
Témakör: Filozófia, Művészetelmélet, Tudománytörténet
Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2625 Ft
KOSÁRBA
Egy reneszánsz könyvvdász
Nemcsak a könyv tárgya egy könyvvadász, szemmel láthatóan a könyv szerzője is az. Nem tudom, gyűjtő-e, de mindenesetre szenvedélyesen érdekli a könyvek sorsa. S ebben Európa történetének egy végzetes és véglegesnek tűnő szakadéka válik láthatóvá: a régi klasszikus görög és latin kultúra teljes pusztulása. A könyv negyedik fejezetét azzal a mondattal kezdi, hogy a herculaneumi papirusztöredékektől eltekintve egyetlen eredeti kézirat sem maradt fenn a görög-római világból. (Hozzáteszem: az sem igen olvasható formában.) A másolatok közül is kevés szöveg maradt ránk.
A herculaneumi megszenesedett kézirat azért is fontos a szerző számára, mert annak a villának, amelyben megtalálták, a tulajdonosa Philodémosz volt, s a megszenesedett epikureus szövegmaradványokban Philodémosz kortársa, Lucretius költeményének egyes sorait ismerték fel. Hogy Nagy Konstantin uralkodása hogyan tett tönkre egy virágzó kultúrát, körülbelül tudtuk, de a pusztulásnak a könyvben bemutatott mértéke még az elképzeltet is felülmúlja. Lukács György ifjúkorában új barbárok érkezését várta, mivel a régi barbárok pusztítása nélkül Giotto nem jöhetett volna létre. E könyv olvasása nyomán szelíden újra megjegyezném, amit már ifjúkoromban a reneszánsz emberről írott könyvemben is elbeszéltem, hogy a régi görög-római kultúra újrafelfedezése nélkül aztán igazán nem jöhetett volna létre.
A címadó könyvvadász, aki Lucretius művét újra felfedezte, Poggio Bracciolini, a 14. század elején élt. Az író Poggio életének bemutatásán keresztül három, egymással összefüggő feladatra vállalkozott. Mindenekelőtt Lucretius költeményéről akart beszélni, minél többet, mint egy szerelmes, aki minden adandó alkalommal szerelmére akar utalni. Ez az odaadó, gyakorta kizárólagos, szerelem a könyv első két részében az elbeszélés hasznára válik. Greenblatt ismerteti a költemény néhány fontos gondolatát s elemzi nagyszerű latin stílusát.
Másodszorra, egy történet elbeszélésén keresztül átéljük az ókor irodalmának és művészetének újrafelfedezését. Megtanuljuk értékelni Petrarca jelentőségét a régi latin stílus újraélesztésében s Lorenzo Vallát a gyönyörre vonatkozó régi gondolatok párbeszédben történő megjelenítésében. Mindketten hívő katolikusok, akik esztétikai jelentőségük, érdekességük, másságuk és nem tartalmi igazságuk miatt vonzódnak az antik kultúrához. Greenblatt mindehhez azt is hozzáteszi, hogy az egyház szemében az eretnekség sokkal üldözendőbb volt, mint a pogányság. Hisz a pogányok Krisztus előtt éltek, vagy legalábbis nem tudtak a Megváltóról, s így nem is gondolkozhattak másként, mint tették. Ezt az érvet egyesek még a világosan (keresztény értelemben) ateista Epikurosz esetére is alkalmazták, mivel Epikurosz a görög-római istenekről, tehát a bálványokról, mondta, hogy nem avatkoznak az emberek sorsába.
Arról is szól a mese, hogy régi értékes pogány iratokra csak a kolostorokban lehetett bukkanni, mert csak a kolostoroknak volt könyvtáruk. Poggio így kolostorról kolostorra vándorol, mindenütt kutatgat, de a számos megtalált régi szöveg közül a legnagyobb felfedezése mégis a De rerum natura. Mi is kolostorról kolostorra vándorlunk a könyvhajhászó Poggióval, s közben megismerjük az akkori Itália egyes városait, például az akkori Firenzét s az akkori Rómát. Különösen megkapó az elhanyagolt, piszkos, pusztulófélben lévő Róma bemutatása.
A harmadik tanulnivaló a könyv második harmadából: a pápai udvarok bemutatása. Poggio ugyanis számos pápa mellett szolgált kancellárként. A legérdekesebb a pápák és ellenpápák harca, különös tekintettel a csirkefogó XXIII. János pápára, akit a későbbiekben megfosztottak stallumától. (Ezért lehetett újra felvenni a XXIII. János pápa nevet.) A kancellár elkísérte a pápát a konstanzi zsinatra, tanúja volt nemcsak a pápa megfutamodásának, hanem az „eretnek” Húsz János perének is. Égtek a máglyák, mozgalmas idők járták - már akkor is.
A könyv utolsó harmada a De rerum natura hatástörténete. Ezt nem tartottam különösen érdekesnek. Bevallom, hogy engem minden hatástörténet untat, de ez, persze, lehet, hogy az én hibám. Bárkinek a véleménye egyik vagy másik kérdésben, ha hasonlított Lucretiuséra, Greenblatt azonnal hatást észlel. Például bárki alapvetőnek tartja az emberi életben a gyönyört, már helyet is kap a hatástörténetben. (Ez számos hellenisztikus eredeti filozófiára egyformán jellemző volt.) Mindazok is, akik atomokról beszéltek, Lucretius befolyása alatt álltak. Greenblatt szerint az amerikai függetlenségi nyilatkozatban szereplő „pursuit of happiness” is Lucretius-származék. Én sokkal meggyőzőbbnek tartom Assmann gondolatát, hogy a szabadkőművesek jelszavából ered. S még az is zavar ebben a hatástörténetben, hogy Greenblatt a „veszélyes” tételeket a kontextustól függetlenül idézi. Találtam a hatástörténetben néhány valóban érdekes tényösszefüggést is, melyek számomra (aki nem vagyok szakember) felfedezésként hatottak. Például, hogy a De rerum natura egyik fordítása Machiavellitől származik, vagy hogy Montaigne milyen nagy jelentőséget tulajdonított Lucretius költeményének (ahogy persze Sextus Empiricusnak is).
Kapcsolódó recenziók
- Az ókor üzenete (Somogyi András , https://olvassbele.com, 2017-2-6)
- Egy reneszánsz könyvvdász (Heller Ágnes, Heller Ágnes: Olvasónapló, 2016-11-16)
- Egy reneszánsz könyvvadász (Rácz András, konyvkultura.kello.hu, 2016-7-28)
- Egy reneszánsz könyvvadász (Fejes Péter, mifil.hu/, 2015-11-30)
- Klasszikus eretnekségek (Erdélyi S. Gábor , http://www.168ora.hu/, 2015-5-31)
- Egy reneszánsz könyvvadász (Pomsár Péter, http://kultnaplo.blogspot.hu/, 2015-5-27)
- Greenblatt valósága izgalmasabb, mint Eco fikciója (Grozdits Hahó, librarius.hu, 2015-5-18)