0 db
0 Ft
EN / HU
Felhasználó neve / E-mail cím

Jelszó

Elfelejtett jelszó
 
 
 
Fordította: Zsuppán András
Kiadás: 2015
Megjelenés: 2015
Oldalszám: 250 oldal
Formátum: B/5
ISBN: 978-963-2798-36-3
Témakör: Filozófia, Művészetelmélet, Tudománytörténet

Eredeti ár: 3500 Ft
Webshop ár: 2625 Ft

KOSÁRBA
Egy reneszánsz könyvvadász
"Kézirat sosem ég el"

Egy reneszánsz könyvvdász

Heller Ágnes: Olvasónapló
2016-11-16

Nemcsak a könyv tárgya egy könyvvadász, szemmel láthatóan a könyv szerzője is az. Nem tudom, gyűjtő-e, de mindenesetre szenvedélyesen érdekli a könyvek sorsa. S ebben Európa történetének egy végzetes és véglegesnek tűnő szakadéka válik láthatóvá: a régi klasszikus görög és latin kultúra teljes pusztulása. A könyv negyedik fejezetét azzal a mondattal kezdi, hogy a herculaneumi papirusztöredékektől eltekintve egyetlen eredeti kézirat sem maradt fenn a görög-római világból. (Hozzáteszem: az sem igen olvasható formában.) A másolatok közül is kevés szöveg maradt ránk.

A herculaneumi megszenesedett kézirat azért is fontos a szerző számára, mert annak a villának, amelyben megtalálták, a tulajdonosa Philodémosz volt, s a megszenesedett epikureus szövegmaradvá­nyokban Philodémosz kortársa, Lucretius költemé­nyének egyes sorait ismerték fel. Hogy Nagy Kons­tantin uralkodása hogyan tett tönkre egy virágzó kultúrát, körülbelül tudtuk, de a pusztulásnak a könyvben bemutatott mértéke még az elképzeltet is felülmúlja. Lukács György ifjúkorában új barbá­rok érkezését várta, mivel a régi barbárok pusztítá­sa nélkül Giotto nem jöhetett volna létre. E könyv olvasása nyomán szelíden újra megjegyezném, amit már ifjúkoromban a reneszánsz emberről írott könyvemben is elbeszéltem, hogy a régi görög-ró­mai kultúra újrafelfedezése nélkül aztán igazán nem jöhetett volna létre.

A címadó könyvvadász, aki Lucretius művét újra felfedezte, Poggio Bracciolini, a 14. század elején élt. Az író Poggio életének bemutatásán keresztül három, egymással összefüggő feladatra vállalko­zott. Mindenekelőtt Lucretius költeményéről akart beszélni, minél többet, mint egy szerelmes, aki minden adandó alkalommal szerelmére akar utal­ni. Ez az odaadó, gyakorta kizárólagos, szerelem a könyv első két részében az elbeszélés hasznára vá­lik. Greenblatt ismerteti a költemény néhány fon­tos gondolatát s elemzi nagyszerű latin stílusát.

Másodszorra, egy történet elbeszélésén keresztül átéljük az ókor irodalmának és művészetének újra­felfedezését. Megtanuljuk értékelni Petrarca jelen­tőségét a régi latin stílus újraélesztésében s Lorenzo Vallát a gyönyörre vonatkozó régi gondolatok párbeszédben történő megjelenítésében. Mindketten hívő katolikusok, akik esztétikai jelentőségük, érdekességük, másságuk és nem tartalmi igazságuk mi­att vonzódnak az antik kultúrához. Greenblatt mindehhez azt is hozzáteszi, hogy az egyház szemében az eretnekség sokkal üldözendőbb volt, mint a pogányság. Hisz a pogányok Krisztus előtt éltek, vagy legalábbis nem tudtak a Megváltóról, s így nem is gondolkozhattak másként, mint tették.  Ezt az érvet egyesek még a világosan (keresztény értelemben) ateista Epikurosz esetére is alkalmazták, mivel Epikurosz a görög-római istenekről, tehát a bálványokról, mondta, hogy nem avatkoznak az emberek sorsába.

Arról is szól a mese, hogy régi értékes pogány iratokra csak a kolostorokban lehetett bukkanni, mert csak a kolostoroknak volt könyvtáruk. Poggio így kolostorról kolostorra vándorol, mindenütt kutatgat, de a számos megtalált régi szöveg közül a legnagyobb felfedezése mégis a De rerum natura. Mi is kolostorról kolostorra vándorlunk a könyvhajhászó Poggióval, s közben megismerjük az ak­kori Itália egyes városait, például az akkori Firenzét s az akkori Rómát. Különösen megkapó az elha­nyagolt, piszkos, pusztulófélben lévő Róma bemutatása.

A harmadik tanulnivaló a könyv második har­madából: a pápai udvarok bemutatása. Poggio ugyanis számos pápa mellett szolgált kancellár­ként. A legérdekesebb a pápák és ellenpápák harca, különös tekintettel a csirkefogó XXIII. János pápá­ra, akit a későbbiekben megfosztottak stallumától. (Ezért lehetett újra felvenni a XXIII. János pápa ne­vet.) A kancellár elkísérte a pápát a konstanzi zsi­natra, tanúja volt nemcsak a pápa megfutamodásának, hanem az „eretnek” Húsz János perének is. Égtek a máglyák, mozgalmas idők járták - már akkor is.

A könyv utolsó harmada a De rerum natura ha­tástörténete. Ezt nem tartottam különösen érde­kesnek. Bevallom, hogy engem minden hatástörté­net untat, de ez, persze, lehet, hogy az én hibám. Bárkinek a véleménye egyik vagy másik kérdésben, ha hasonlított Lucretiuséra, Greenblatt azonnal hatást észlel. Például bárki alapvetőnek tartja az emberi életben a gyönyört, már helyet is kap a ha­tástörténetben. (Ez számos hellenisztikus eredeti filozófiára egyformán jellemző volt.) Mindazok is, akik atomokról beszéltek, Lucretius befolyása alatt álltak. Greenblatt szerint az amerikai függetlenségi nyilatkozatban szereplő „pursuit of happiness” is Lucretius-származék. Én sokkal meggyőzőbbnek tartom Assmann gondolatát, hogy a szabadkőművesek jelszavából ered. S még az is zavar eb­ben a hatástörténetben, hogy Greenblatt a „veszé­lyes” tételeket a kontextustól függetlenül idézi. Ta­láltam a hatástörténetben néhány valóban érdekes tényösszefüggést is, melyek számomra (aki nem va­gyok szakember) felfedezésként hatottak. Például, hogy a De rerum natura egyik fordítása Machiavel­litől származik, vagy hogy Montaigne milyen nagy jelentőséget tulajdonított Lucretius költeményének (ahogy persze Sextus Empiricusnak is).

Heller Ágnes

Kapcsolódó recenziók

AJÁNLOTT KÖNYVEK