E légi járművek majd mindegyike elsősorban kísérleti célt szolgált, és szinte mind katonai céllal épült meg. Polgári felhasználásukra csak később nyílt lehetőség. A városokat elpusztító bombázó repülőgépekből később nagy és egyre nagyobb utasszállítókat, vagy éppen teherszállítókat építettek, ahogy az egyik fejezet címe is sugallja. Hinné-e valaki, hogy manapság már az óriás repülőgépek óriási alkatrészeit is légi úton kell szállítani? Mert közúton, vasúton vagy éppen vízi úton már szinte lehetetlenség például egy szárnyat vagy egy már összeszerelt hajtóművet eljuttatni a végszerelő üzembe. (Az Airbus részegységeit azért néha szállítják uszályon is.) De különösen igaz ez az űrjárművek minden eddiginél hatalmasabb átmérőjű egységeire.
Az óriási repülőgépek építése, érdekes módon, éppen Oroszországban, mintegy száz évvel ezelőtt kezdődött. Egy bizonyos Szikorszkij nevű orosz mérnök kezdett el óriási méretű bombázó repülőgépek tervezésével és építésével foglalkozni, majd az Egyesült Államokba áttelepülve megteremtette a világ egyik legkomolyabb, azóta is működő helikoptertervező és -gyártó vállalatát. Az óriás bombázókból indult ki a hatalmas „bútorszállítók” előállításának ipara: kinek mi állt rendelkezésre. Ha megfelelő volt a kiinduló óriásgép, a törzsrészt vastagították a lehetséges határig. Ha nem, a tetejére pakolták a szállítmányt – mint például az űrrepülőgépeket.
A könyvben azonban nem csak az óriások vannak jelen. Olvashatunk az apróságokról, az „égi bolhákról” is, vagy éppen a gépkocsit repülőgéppé átalakítható szerkezetekről is. Ezeket főleg magánvállalkozásokban tervezték és építették meg, nem titkoltan azzal a céllal, hogy majd egyszer mindenkinek lesz ilyen saját repülőgépe, és megszűnik a nagyvárosok zsúfoltsága. Hát, majd meglátjuk. (Jean Marais egyik késői filmjében, aFantomas visszatér-ben [1965] éppen egy papucsorrú Citroën DS „cápa” alakul át repülővé. Na persze csak a stúdióban…)
Manapság a vízi repülőgépeket igen sok esetben erdőtüzek oltására alkalmazzák, ám a műben arról is olvashatunk, hogy valaha a repülőtereket igénylő, szárazföldiek helyett vízre szálló repülőkkel akarták az utasok szállítását megoldani. Ezek közül a szerkezetek közül néhány ugyan ideig-óráig szerencsésen teljesítette a feladatát, de végül győzedelmeskedtek a szárazföldi reptereket használó, áru- és utasszállítók.
További érdekességeket szed csokorba a repülőtereket nem igénylő szerkezetek leírása, valamint az egyszer használatos légi járműveké. Ezek közül veszekedett hírnévre tettek szert a német és japán katonai gépek, főleg a kamikázék, amelyek csak a felszálláskor használták a ledobható futóművüket, mert – amint tudjuk – a feladatuk az volt, hogy önmagukat vezessék a célra, vagyis a visszatérés nem volt a küldetés része.
Nagyon érdekes még a sziámi ikrek, azaz a nagyobb teljesítmény, a gyorsaság vagy éppen a nagyobb tűzerő kifejtése érdekében egybeépített, főleg katonai repülőgépek története is. Ezek a furcsa katamaránok néha egészen jól tudtak működni. Lehetőségeiket jelzi, hogy a rövid időtartamú űrrepülés gépét is egy ilyen kéttörzsű viheti fel a sztratoszféra határára. Olvashatunk azokról a kísérletekről is, amelyek során nagyméretű hordozó-repülőgépek kisméretű vadászgépeket szállítottak. A vadászok leváltak a hordozóról, elvégezték feladatukat, majd visszatértek az anyagéphez, amelynek a szárnyai alá akaszkodtak, vagy – még veszélyesebb módon – a gépből kieresztett horgokra csimpaszkodtak, majd csörlővel behúzták őket a törzs belsejébe.
Hasonlóan eszementnek tűnő ötlet volt az „ülve induló” gép, amelyet farokrészére, mint valami talpra állítottak, hogy függőlegesen induljon el – nem is lett belőle sorozat… De a függőlegesen felszállás, és a szárnyas géppel lebegés azért megvalósult. Szép példáit láthatjuk légibemutatókon, és persze akciófilmeken (True Lies – Két tűz között, 1994, Schwarzeneggerrel).
