Bán András könyve nem szöveg-, hanem önvéleménygyûjtemény. A vizuális antropológia felé: a cím rögtön érdekes kérdéslehívás. Hiszen persze, hogy emberi, ami vizuális. És Hevesy Iván, Lucien Hervé, Csiky Tibor… fotó, érdeklõdés, szoborprojekt… kutató tekintet és privát fotó… családi album és Dorka úszása… hála égnek nincsenek összeerõltetve a dolgok. Megmarad természetes lazaságuk a szép cél érdekében, mely is: „A… kultúra mûködésének lefedése, leírása, értelmezése… az álló- és mozgóképek, a környezet, a testek leírása és vizsgálata…” A mûkritikus, igazgató, filozófus Bán András különféle okból és helyeken írott és publikált cikkeit teszi közzé remek ötlettel összefogva; épp azokat vonhatja bûvkörébe, akik egy-egy órányi szabad idõvel „rendelkeznek”, hogy a mûvészet mélyebb kérdéseibe elmerüljenek, illetve érintsék a lényeget. Az ilyképp szellõs kötet igazi rangját a szerzõ habitusa és fajsúlya adja meg. Érdeklõdéssel vitázunk is vele olykor… interaktívvá válik az ügy, beleszólunk, mert nem érezzük, hogy bármit is ránk erõltetnének. Afféle MINDENTUDÁS EGYETEME ez a kötet, egy szimpatikus kortárunk elmélkedéseinek, szösszeneteinek, rádöbbenéseinek gazdag társzekere. Nem mondom, hogy tárháza, minthogy egyre mozog a „keret”, a hordozó eszköz, a gyûjtemény. Bárhol felüthetõ, egy-egy fejezetcímnél, semmire nem kötelez a lapszám, nincs eleje, nincs vége a mûnek, ugyanakkor szerves egységgé teszi a szemlélet. Hogy antropológiai tudománnyá válhat a vizualitás vizsgálata… de ettõl ne ijedjünk meg, arról van szó, hogy igenis, higgyük, amit látunk… igenis ne higgyük… meg még a kettõ együtt sem igaz. Filozofáló szellemekké válhatunk mi magunk is. Õrizzük meg szuverén véleményihletünket, erre tanít a kötet. Ne akarjunk mindenkinél okosabbak lenni, erre is. Lássunk a szemünktõl de szemünk sem mindenható!

Tandori Dezső teljes cikke itt olvasható