Oldalszám: 330 oldal
Formátum: A/5, fűzve
ISBN: 978-963-9664-99-9
Témakör: Irodalomtudomány
Eredeti ár: 2800 Ft
Webshop ár: 2100 Ft
KOSÁRBA
A kicsik háborúzgatnak, az amcsik betépnek
A romantika a legvitatottabb korstílus. A kérdésre, miszerint valójában mi is a romantika, sokan olyan válaszokat adnak, melyek éppen azt zárják ki, hogy elsősorban korstílusként vagy stíluskorszakként tekintsünk rá. A szakirodalom nem meglepően óriási, de a vizsgálódási irány szempontjából rendkívül széttartó. Bár több nép történelmében kulcsfontosságúnak számítottak a 19. század egyes eseményei, most végre eljutottunk oda, hogy a magyar irodalom eme korszakát sem csak politikai-történelmi aspektusból rajzolják meg a tudorok. Azt, hogy a szocializmus alatt mi lett Petőfiből, Kölcseyből, Vörösmartyból, könnyen ki lehet keresni – a helyzet ma ehhez képest frenetikusan pazar. És persze nemcsak itthon. Szövegelemzők vetették rá magukat Hoffmann, Poe vagy Puskin alkotásaira, de a posztmodern irodalomelméleti tagoltságnak megfelelően minden iskola megtalálta az eszközt ahhoz, hogy kisajátítsa magának a szerzőket (azután is, hogy megölte őket), a szövegeket (miután szétcincálta őket), és minden olyat, ami manapság is a romantika címszó alatt található itt-ott. A Typotex Kiadó két, romantikával foglalkozó könyvet is kiadott mostanában, ezzel – ebben a kontextusban legalábbis – felvéve a versenyt a Kijárattal, ami igencsak elkényeztette a kíváncsi olvasót, és a Rációval, ami szintén több kiadvánnyal segít a romantika újragondolásában.
Vállalható pozitivizmus
Bojtár Endre könyve bevallottan a „tudományos-népszerűsítő” kategóriába tartozik. Fő érdeme, hogy egy abszolút homályos területtel, Kelet- és Közép-Európa 19. századi irodalomtörténetével, azaz bizonyos népek romantikus irodalmával (ez egyeseknél átnyúlik a 20. századba!) foglalkozik. Igen, irodalomtörténetével, azaz egy olyan tudományos szöveggel állunk szemben, amiből hiányoznak a manapság minden gyorsétteremben és hájperpartin használatos szavak, mint ’episztémé’, ’diskurzus’, ’medialitás’ és egy olyannyira trendi filozófus nevével is csak akkor találkozhatunk, ha gondolatban felidézzük a már kivert fogú járókelő válaszát támadója felé, aki a ’Van pénzed, vaze?’ kérdésre azt válaszolja, hogy ’Nííccsee’! Tiszta életközeli szituáció! Nem szeretném itt banalizálni a dolgot, a kissé faramuci címmel ellátott könyv egy hasznos útmutató vagy hosszúra nyúlt bevezetés egy olyan témához, ahonnan aztán rengeteg út nyílik a további okosodáshoz. A teljesen korszerű modern irodalomtörténet iskolapéldája történelmi eszmefuttatásokkal, pozitivista jellegű kitérőkkel, de nem kell megijedni. Sok más mellett a Litván-magyar szótár szerzője olyan görög, észt, litván vagy román szerzők nevével ismertet meg bennünket, akikre talán a guglin sem lenne találat.
Általában idegesítene, ha egy ilyen jellegű könyvben a klasszicizmus, és a szentimentalizmus címkéjű fejezetek után a romantikát, illetve a realizmust találnám, de itt belefér, akárcsak a vissza-visszatérő történelemóra. Bojtár jól összerakta könyvét: olvashatunk nyelvújításról, népnemzetről, egyes műfajokról, és külön fejezetben az oroszokról is, közben pedig sorban bukkannak fel az ismeretlen szerzők, akik egyike-másika valóban nem csinált semmi mást, csak a 20. század első felében (!) megírta népe nemzeti eposzát. Sokszor éreztem úgy, hogy „van nálunk rosszabb is” – az unalmas magyar busongás újabb etapja közepén, azaz hogy ’miért csak három arany’, talán nem kéne annyira kiakadni attól, hogy nagy szerzőinket a magyar nyelv állítólagos „fordíthatatlansága” miatt nem ismerhetik meg igazán külföldön. Most komolyan! Ki a franc fog Josef Katejan Tylt angolra fordítani? Persze mindezt csak mellékesen. Bojtár érdekes gondolata az, hogy egyetlen mű jutott el a világirodalomba a régió szöveggalaxisából, ez pedig a Svejk. Érdekes, de támadható gondolat.
A szerző nem reflektálja magát agyon, látszik, hogy a kisujjában van a téma, de a könyv nem csöpög a nagyképűségtől. Nincsen szavakkal való dobálózás, de szardobálás sem. A céljainak megfelelő, ezen túl is mutató olvasmány remek „zárlata” egy képgaléria, ami talán először tartalmazza újbóli nyomtatásban a Kisfaludy regéihez készített metszeteket, rajzokat. Bojtár egy alkalommal megemlíti Maarten Doorman nevét, aki az „időtlen” romantikát, a szubjektivitást középpontba helyező irányzatot képviseli könyvében, mindezt egy olyan romantikus rendként tételezve, ami a több szempontból nevezetes 1968 körül ért véget, vagy legalábbis azóta bajlódik.
A cikk Doorman: A romantikus rend című szintén Typos könyv recenziójával itt folytatódik.
Kapcsolódó recenziók
- Az Édentől keletre (Kisantal Tamás, Jelenkor, 2009)
- Nem zöldebb a szomszéd kertje (Tintás Barnes, Exit, 2009-06-01)
- Morzsanépek mindennapi kenyere (BORBÉLY SZILÁRD, Élet és Irodalom, 2009. július 31.)
- Hónapról hónapra (Rónay László, Vigilia, 2008/10)
- Bojtár Endre: „Hazát és népet álmodánk...” (Pálfalvi Lajos, Helikon, 2008/4)
- Bojtár Endre: „Hazát és népet álmodánk” (Lendvai L. Ferenc, BUKSZ , 2008/ősz)
- Tiszta fejjel közös dolgainkról (Bundula István, Magyar Narancs, 2008-01-22)
- A kicsik háborúzgatnak, az amcsik betépnek (florescu, Könyvesblog, 2008.09.05.)
- Az aktualitás (Kerekes Tamás, www.virtus.hu, 2008-07-24)
- Két vitairat a Typotextől (Ádám Zita, Népszabadság, 2008. június 5.)