Az orvostudomány története a tévedések, a véletlenek, az elhallgatások és az átverések története (is) - ha felszínesen olvassuk James Le Fanu könyvét, ez a kép rajzolódik ki belőle. A figyelmes és türelmes olvasónak azonban mást is üzen a szerző: például azt, hogy a tudományág összes hibája ellenére is képes az önkontrollra, sőt olykor talán az öngyógyításra is.

A bevezetőben Le Fanu sorra veszi napjaink orvostudományának legfontosabb ellentmondásait - kezdve azzal, hogy egyre több orvos ábrándul ki saját szakmájából, egészen odáig, hogy minél többet tud az akadémikus gyógyászat, látszólag annál nagyobb tér nyílik az alternatív gyógyítók előtt. Arra a kérdésre, hogy hogyan jutottunk el idáig - azaz hogyan rendült meg az orvostudományba vetett közbizalom -, a szerző a gyógyítás nagy pillanatainak felidézésével kísérel meg válaszolni. Természetesen egy forradalmi jelentőségű véletlennel, a penicillin felfedezésével - és az antibiotikumok innen datálható sikertörténetével kezdi. Hasonló egyébként a múlt század második legjelentősebb orvosi felfedezésének tekintett szteroidok története is. "A terápiás forradalmat nem valamilyen jelentős tudományos felfedezés váltotta ki, hanem éppen ellenkezőleg: az orvosok és a tudósok rájöttek, hogy nem kell részletesen ismerni a probléma gyökerét, mert a szintetikus kémia vakon és véletlenül is meghozza azokat a gyógymódokat, amelyeket az orvosok évszázadok óta kerestek" - írja a szerző, és állítását jó néhány példával (egyebek mellett a számos fertőző betegség ellen hatékony szulfonamidok diadalútjának bemutatásával) alá is támasztja.

Aki az elhallgatásokra kíváncsi, annak bízvást ajánlhatjuk a dohányzás és a tüdőrák összefüggésének feltárásával foglalkozó fejezetet (ez a könyvben alig harminc oldal, a valóságban viszont végtelen...). A tévedések sorában az az orvosi körökben is osztott hiedelem a legmegrendítőbb, hogy pénzzel, illetve technikával meghosszabbítható az élet, akkor is, ha valakink eljött az ideje. Aligha meglepő, hogy a fejlett országokban az orvosi költségek fele a betegek életének utolsó hatvan napján keletkezik - és ennek a pénznek legalább egyharmadát olyasmire költik, amit a szakirodalom némi eufemizmussal "várhatóan hatástalan kezelésnek" nevez.

Le Fanu nemes egyszerűséggel az átverések közé sorolja a freudi pszichoanalízis-elméletet, azt állítva, hogy a gyógyszeres - és kisebb részben a kognitív - terápiák gyakorlatilag lesöpörték a színről. A könyvnek nem ez az egyetlen vitára késztető megállapítása, és azt sem itt észleljük először, hogy az orvostudomány mindenkori fősodrának (ön)védelme is a szerző szándékai közé tartozik. A kötet ugyanakkor szórakoztató, informatív, és (közel 50 oldalnyi hivatkozásával, testes név- és tárgymutatójával) hitelesnek is tűnik. Az orvosokat ugyan nem fogjuk jobban szeretni tőle, de talán megértőbbek leszünk tévedéseikkel szemben.